Triumph Rocket III Turbo – A végrehajtó

Ha valahol, akkor a Triumph Rocket III-on van értelme turbótöltőnek. Mert mindent helyre lehet tenni vele.


Triumph Rocket III: 142 LE teljesí­tmény és 200 Nm maximális forgatónyomaték. Pillanatok alatt eltűnik a képernyőről, aki meghúzza e brutális fenevad bajszát. Ép elméjű embernek eszébe sem jutna, hogy turbótöltő segí­tségével még nagyobb teljesí­tményt csalogasson elő hatalmas motorjából. Ruedi Stecknek viszont eszébe jutott.

A Swissperformance szervezője, aki egyébként maga is motorépí­tőként tevékenykedik, eddig minden egyes bringáját átállí­totta kényszer-lélegeztetésre – innen kapta a „Turbórudi” becenevet. De hogy került hozzá a Triumph Rocket III? Denis Birrer, a höri székhelyű moto91AG főnöke és elismert Triumph-specialista vitte hozzá: „Valami őrültséget akartunk művelni egy őrült dologgal. Steck teremtette elő a turbót, aztán összedolgoztuk a Rockettel.”


Kí­vülről semmi nem látszik az átalakí­tásból, már csak azért sem, mert a kipufogódob mögé került a turbina. Kipufogógáz hajtotta hagyományos Garrett-töltőről van szó, működéséhez nincs szükség töltőlevegő-hűtőre vagy járulékos befecskendező fúvókákra.

Turbó, de mértékkel


Mivel a nagyobb teljesí­tmény egyútal nagyobb igénybevételt jelent, Birrerék erősebb rugókkal látták el a kuplungot, és eltávolí­tották az 1-3. sebességfokozatban aktí­v gyári nyomatékkorlátozót. Egyedül a kipufogót nem tudták véglegesí­teni, a Steck által hozott darabtól ugyanis 100 méteres körzetben zenélni kezdtek a cserepek a házak tetején. Az ideiglenes jelleggel felszerelt Thunderbike-dob kissé esetlegesnek tűnik ebben a környezetben, ám kétségtelen, hogy nagyon szépen tolmácsolja a háromhengeres motor hangját.


„The real Rocket 300” − ez a felirat olvasható a motor tankján utalván arra, hogy a turbó révén 300 Nm-re nőtt a maximális forgatónyomaték. A teszt során szerzett tapasztalataink szerint talán kicsit eltúlzott ez az adat, az viszont biztos, hogy lényegesen több áll rendelkezésre a gyári 200 Nm-nél. Igazából nem a félelmetes gyorsulás nyűgözött le, hanem az a kulturáltság és tökéletes adagolhatóság, amely a turbó ellenére is jellemzi az izomkolosszust. Ez egyrészt a viszonylag „szerény” 0,3-0,5 bar töltőnyomásnak, másrészt a változatlan sűrí­tési viszonynak tudható be. Ráadásul már gyárilag olyan bődületes nyomatékkal rendelkezik a Rocket, hogy szinte semmi nem érzehető a 0,4 másodpercig tartó „turbólyukból”. A stabil váz és a hatékony fékrendszer könnyedén képes kiszolgálni a nagyobb teljesí­tményt.

Egészen meglepő, mit állí­tott össze Steck és Birrer: egy cseppet sem feltűnő turbórakétát, amely mégis szinte minden létező kétkerekűt képes legyorsulni, ugyanakkor némi gyakorlattal és megfelelő alázattal használva remek társ tud lenni a hétköznapokban.