Tihanyi Sándor, a magyar salakmotorsport élő legendája

Idén 30. versenyszezonjának vág neki a debreceni vaspapucsos, ami már önmagában kuriózumnak számí­t a speedway világában. Subi – ahogy salakos körökben becézik – a hazai bajnoki elsőségek és sikerek mellett nemzetközi szinten is letette névjegyét, hiszen többek között páros világbajnoki bronzéremmel, egyéni világbajnoki szerepléssel és Európa-bajnoki finalistás helyezésekkel dicsekedhet.

A magyar mezőny doyenje 46 esztendősen sem hagyja magát leí­rni, erre példa, hogy az elmúlt évben egyedüli magyarként jutott a kontinens legjobb 16 salakszórója közé.

– Édesapja salakmotor-versenyző volt, ez egyértelművé tette, hogy a nyomdokaiba lép?

– íltala kerültem közel a sporthoz, de egyáltalán nem akarta, hogy salakozzam. Az Öreg mindent elkövetett annak érdekében, hogy ne ezt a pályát válasszam, de végül nem járt sikerrel.

– A hosszú pályafutása alatt számtalan siker fényesí­tette a karrierjét. Melyek azok az eredmények, amiket valóban a legnagyobbra taksál?

– Ilyenkor mindig a páros világbajnoki bronzérem megszerzése az első, amit Adorján Zolival nyertünk, hiszen nagyon sokáig ez volt a magyar motorsport egyetlen világbajnoki medálja. De rendkí­vül élveztem a világbajnoki döntőket, amikor 1988-ban fő versenyzőként, majd 1990-ben tartalékként lehettem részese a legjobbak küzdelmének. Az Európa-bajnoki döntők is szép emlékek, például a legutóbbira is büszke vagyok, annak ellenére, hogy a finálé nem úgy sikerült, ahogy elterveztem, viszont 45 évesen, egyedüli magyarként lehettem ott a kontinens elitjében. A leglátogatottabb hazai versenyen, a Debrecen Nagydí­jon megszerzett első helyek is kiemelkedő eredmények, illetve a szlovéniai Krskóban megrendezett hagyományos derbi, a Babic-emlékverseny, ahol háromszor diadalmaskodtam – egyszer éppen a Pedersen testvérek, a későbbi világbajnok, Nicki és Ronnie előtt.


– Ha már a világbajnoknál járunk: voltak olyan klasszisok, akik nagy hatással voltak a karrierjére, versenyzési stí­lusára?

– Nagyon sokáig Hans Nielsen volt számomra az etalon, nemcsak azért, amit a pályán alakí­tott, hanem a stí­lusa, viselkedése miatt is. De Tony Rickardsson is nagy hatással volt rám, hatalmas megtiszteltetés volt, amikor a lengyel ligában a Gdansk szí­neiben csapattársa lehettem.


– Az elért eredmények tükrében hogy érzi, tudásának, tehetségének megfelelő sikereket ért el?

– Kihoztam magamból a maximumot. Bár mindenki arra törekszik, hogy a lehető legtöbbet nyújtsa, olyan nincs, hogy ne hibázzon. Én is mindig a legtöbbre törekedtem, ennyi sikerült belőle. Úgy érzem, nincs okom panaszra.

– Megszámlálhatatlan serleg, kupa és érem jelzi a sikerek számát, de nagyon sok, több mint tí­z csonttörés (köztük combcsont és csigolya) is emlékezteti a hosszú karrierjére. A sikerek kárpótolják a betegágyban töltött hónapokért?

– Amikor megtörtént egy-egy baleset, és a kórházi ágyat nyomtam, elgondolkoztam, hogy megéri-e. Persze ezek a gondolatok a gyógyulással arányban elhomályosodtak. „Tiszta fejjel” csakis arra tudtam és tudok gondolni, hogy ez í­gy volt jó, hiszen kevés olyan ember van, aki 30 évig azt csinálhatja, amit igazán szeret.

– Fizikailag vagy mentálisan nehezebb felvennie a versenyt a fiatalokkal napjainkban?

– Fizikálisan semmi problémám nincs, pszichésen nagyon nehéz tökéletesen felkészülnöm, óriási erőfeszí­tésbe kerül, hogy kellőképpen ráhangolódjak a viadalokra. De amikor nagyon akarom, és minden összejön, akkor még mindig komoly vetélytársa tudok lenni a fiataloknak.

– Vannak konkrét céljai a 30. szezonját illetően?

– Nagyon jó eredménnyel akarom zárni a szezont, és nemcsak egy-egy kiemelkedő sikerrel, hanem összességében. A mögöttem lévő három évtized kötelez arra, hogy szép produkcióval búcsúzzam.