Tartósteszt motorjainkról 2009/01

A Moto Guzzi V7 Classic, a Suzki B-King, és a Honda Transalp története folytatódik.

    Igaz, megí­gértük a forgalmazónak, hogy a Moto Guzzi V7 Classic sok krómozott alkatrészére való tekintettek csak addig használjuk az olasz retromotort, amí­g nem sózzák az utakat, de mivel a november kegyes volt hozzánk, még sokáig lehetett használni. Amellett, hogy Égő Kata naponta tette meg vele a Budapest-Biatorbágy úvonalat, Paulovits Imre elutazott vele Prágába a cseh kollégákhoz.

 

    Az egyenes testhelyzetet eredményező viszonylag széles és hátra hajló kormány mellett már a 130-as tempó is fárasztó hosszú távon a Classicon, í­gy felelős szerkesztőnk egy nagy tanktáskával oldotta meg a helyzetet. Mivel a Guzzi tankja műanyagból van, a mágneses táska nem rögzül rajta, hevederes megoldást kell alkalmazni. A többi poggyászt Paulovits Louis Speedbagbe csomagolta, amit a két kapaszkodónak köszönhetően jól lehet rögzí­teni a hátsó ülésen. A hátsó lábtartókra támaszkodva olyan testhelyzetet lehet felvenni, hogy a tanktáska pont védi a felsőtestet a légnyomástól, í­gy akár 160-as tempó is kényelmesen elviselhető, a kéthengeres eddig a sebességig jól bí­rja, nem erőlködik, a fogyasztás még ilyenkor sem haladja meg a 6 litert.

    A vissza úon folyamatosan esett az eső, a kardánhajtás mellett ez a Guzzinak nem okoz gondot. A klasszikus gép jól illett a prágai óvároshoz és a szépen rendben tartott kastélyokhoz, í­gy még a hideg ellenére is szép őszi nosztalgiatúra sikeredett. í“rájában jelenleg 3 100 km van.


B-King hátsó gumi csere: előtte – utána

    A Suzuki B-Kinggel egyetlen emlí­tésre méltó esemény történt az elmúlt időszakban: új hátsó gumit kapott. A gumikérdés sarkalatos pont a királynál, hiszen a 184 lóerős csodagép erejét valahogy kordában kellene tartani, és ennek alapfeltétele a megfelelő tapadás. A B-Kingről elterjedt, hogy túlságosan hamar elkoptatja a méregdrága 200-as hátsót, tréfálkoztak is velünk a gumiszerviznél „komoly” túramotorosok, hogy meddig tudnánk őket kí­sérni tartalék abroncs nélkül. Nos a válasz 10000 km, normál utcai használatnál (értsd gumifüstölés és egykerekezés nélkül) ennyit futott a Bridgestone BT-014 hátul, az első még mindig szinte tökéletes. A hidegre való tekintettel télire egy puhább keveréket választottunk, Dunlop Qualifiert, kí­váncsian várjuk ennek mekkora az élettartama. Az új gumi egyébként szárnyakat adott a B-Kingnek, fényévekkel javult a kezelhetősége ahhoz képest, mint amikor szögletesre kopott hátsó volt rajta. í“rája 22 500 km-t mutat.


    A Honda Transalp valóban hosszú túrán vett részt. Marokkóból hazafelé Barcelonában gazdát cserélt, és újabb felfedezőúra indult a Marokkóból megörökölt nagy mennyiségű poggyásszal és ismét csak két személlyel. Az Ibériai-félsziget belseje felé vette az irányt, egészen addig, mí­g a Sierra Nevada magasabban fekvő területeiről vissza nem űzte őt a hóesés a barátságosabb tengerpartra. Az ú előtt gumicserén esett át, hiszen az életúja alatti második hátsó gumija is elkopott. Helyére ezútal nem túl szerencsés választásként a Kenda CCC erősen terepre orientált hátsóját szerelték fel. A túrán kisebb balesetet szenvedett a motor, hiszen az egyik láncfeszí­tési kí­sérlet során a kerékanya meglazí­tásához használt gyári kulcs eltörött, és a motor a jobb oldalára dőlt. A tank fényezése kis helyen megsérült, és elrepedt a jobb oldali műanyag idom. Valamikor ekkortájt derült ki, hogy érthetetlen módon elhagytuk a kontraanyával záródó láncfeszí­tő mechanizmus lengővilla-végi zárólemezét. Értetetlenül állunk az eset előtt, ugyanis egy jól meghúzott kontraanya elméletileg nem rázódhat le. Elképzelhető, hogy nem húzták meg a kerékcsere alkalmával, vagy ha mégis, akkor bármilyen furcsa is az eset, lerázódott. A Transalp jelenleg várja, hogy elolvadjon az első hóesés, hogy tovább róhassa az utakat. í“rájában jelenleg 24 090 km van. Új információ vele kapcsolatban, hogy a Honda Hungary kérésére az eddig műszaki hibák szempontjából eseménytelen 25 000 – es teszttávot 40-, esetleg 50 000 km-re toljuk ki.