Túra: Albánia – Albánia másképp

Amennyiben van 100 LE-s motorod, gps-ed, szuper motorosruhád, már indulhatsz is Horvátországba. Vagy MZ-vel Albániába. Beteg vagy? Már Pécsnél szétesik, és 90-100-zal odáig? Azon kí­vül kifosztanak, felnégyelnek, megesznek. Igen!!!

Már a Balkánra való belépésnél kiderült, ide még az én motorom is gyors, mert már Boszniában legszí­vesebben 60-nal mentem volna, hogy magamba szí­vjam az utat. Hibát követ el, aki itt átszáguld. Bosznia és Montenegro semmilyen körülmények között sem tranzit ország.

Vagy lent kanyargunk a Neretvával, vagy fent partizánkodunk a hágók tetején, ami úminőségben nem keverendő össze osztrák vagy svájci testvéreivel, de a látvány sokszor megdöbbentő, hogy itt és ilyen? Valószí­nűleg pont ettől vadregényes. Az albán határátlépés az unalommal átitatott nyugalom egyvelege. A vámosokat pont nem érdekli, hogy 10 vagy 100 ember akar átkelni. Az épületek szocreál stí­lusúak, de hát ezért jöttünk. Valahol olvastam, hogy az ország átlagmagassága nagyobb, mint Svájcé. Minden megkapható az ú mellett. Legfeljebb kofastandról, csomagtartóból vagy egy kettévágott Renault 5-ösből, amit egy ló vontat. Ez már Euro-5-ös. Pláza nincs, és ez rányomta az egész úra szomorú bélyegét. Túlélő túra. Friss meleg kovászos kenyér vagy töltött burek, ez rémálom. Belépés után irány a Skodrai-tó, mely egyben kitűnő hely arra, hogy szakí­tsunk konformista életvitelünkkel. Fürdés és vacsi után, kezdetét vette a vérfagyasztó albán éjszaka.



A hihetetlen szí­nű Kék Szem-forrást eddig 50 m-es mélységig tárták fel.

Hajnalban és reggel a tavon furcsán élénk a forgalom, de kikötés után a fickók szemrevételeznek és belátják, hogy nem mi vagyunk a konkurencia. Ezután átrakodják a kartondobozokat az elnyűhetetlen Mercedes-123-ba és távoznak. Furcsák errefelé a „halászok”. Zsolt főnöktől engedélyt kérve, előre siettem az első kocsmáig megveretni magam. Miután értéktárgyaimat is megtarthattam, tapasztaltam, itt más a hozzáállás, mint nyugaton. Rögtön sztár lettem viharvert járművemmel és miután megcsodálták a mözöt (itt í­gy ismerik), már jött is az ingyen kávé. Jó érzés, hogy a csavargót látják bennem, nem pedig az eurótól duzzadó, lehúzásra váró turistát. Kommunikáltunk, ahogy csak bí­rtunk, és tisztáztuk, Magyarország és Budapest nem egyenlő Taszárral.

Az albán nyelv semmihez sem hasonlí­t, és két nap gyakorlás után sem tudtam pl. megköszönni valamit. Ekkor jött a főnök, és mogorván nézett. Később kiderült, az asztalon lévő söröket irigyelte. Skodra, mint város. Mercedes hegyek, zsúfoltság és a legendásan balkáni közlekedés. De ha nem ragaszkodsz mereven a szabályokhoz, hamar beilleszkedhetsz. Már a várhegyről néztük a forgalmat, ami hangyabolyra hasonlí­t, tele őrült hangyákkal, akik feltétlenül szembe akarnak menni a tömeggel. Mivel előre megbeszéltük Tirana bojkottját, és az Északi-Alpok mellőzését (amit a mai napig bánok), Durres felé indexeltünk. A főutcán hajtva kényszerképzetem támadt, hogy olaszországi üdülőhelyen vagyok. Kiabáló, matracokat-úszógumikat cipelő formák, gyermeküket maguk után vonszoló kiadásban az úon keresztbe szambázva keserí­tik az életedet. A második sokk, az eltakarí­tatlan szemét mennyisége, még a ví­zparton is. Az itt pancsikáló fazonokat csöppet sem zavarta. A szellemi vezetőnk és tanoncai vezeklésképpen megmártóztak. Könnyes spániel tekintettel és egy halálraí­télt könyörgő hangján kértem pásztorunkat, hogy engedelmes nyáját ne ezen környezetben altassa. Szavaim meghallgattattak, és azt vettük észre, hogy a körülöttünk lévő táj hegyes-dombossá változott.

Forgalommentes vékony utakkal, háromemeletes viadukttal, zöld lankákkal, megszámlálhatatlan kanyarral és mindenhol hozzáférhető forrással . Lényeges, mert én voltam a hivatalos ví­zhordó, az ú vége előtti harmadik napig. Ekkor egy 7-9 év körüli kölyök fondorlatos módon megfosztott műanyag kannámtól. Ez szervezett bűnözés! Egy tudatos rossz irányba kanyarodás és huszáros direkt eltévedés után már fent voltunk a természetben. Tájékozódó képességünk kiélesedett és azt jelezte, hogy ez a földú, nem a térkép szerinti piros ú. A józan ész ilyenkor azt mondja, hogy fordulj vissza és blablabla …, de meleg volt és ennek mi már hí­ján voltunk. De miért is kéne visszamenni? Mikor kétoldalt legalább 1500 méteres csúcsok, az ú egy fél szakadék peremén egyensúlyozik, lent pedig egy szlovén minőségű hegyi folyó rohan a piros ú felé. Különben is, minden ú vezet valahova. Mentünk körülbelül 60-80 km-t fényképezve, bambulva, időnként leszállva és még jobban bambulva. Ez eredményezte a 7 órás menetidőt. Senki sem bánta, főleg, mikor letisztult, hogy egy tisztás mellett körülbelül 4000 négyzetméteres fürdőszobánk lesz. Meglepi következett: a ví­z langyos volt, í­gy hát nem kiabálós jajveszékelős fürdés volt, hanem sörivós, dagonyázós, arcátlanul pucérkodós. Reggel a kis MZ már robogott is a görög határ felé, amikor bekövetkezett a leállás fura hangok közepette. Hát hiába: kicsi is, öreg is…

Egy közösségi karburátorpucolás (helyi erőket is bevetve) meghozta az eredményt. Fülig ért a szám! A mindenható ekkor jegyzi meg, hogyha ez az ő bajor gépcsodájával történik, valószí­nűleg tréler a vége, meg a skipetárok földjén az 1000 négyzetméterre eső szervizek száma igen alacsony. Pedig itt mindent javí­tanak akár az ú menti porban. Idáig nem szóltam a bunker épí­tészeti mániáról, amely a hős vezetőnek (Enver Hodzsának) a dilinyója volt. Ezek az ingatlanok teljesen ellentétes irányvonalat követnek a lakóházakkal négyzetméter tekintetében, viszont megegyeztek a komfortnélküliség terén. Szerinte Albániát mindenki támadni akarta, ezért a röpke évek alatt sikerült felhúzni 700ezer bunkert. Hegyoldalban, strandon, utak mellett, legelők szélén, benzinkutak előtt. Innen is látszik, milyen jó itt a közbiztonság, mert aki rebelliskedik, lelövik a beton gyomrából. A hős albán vezér szülővárosa Gjirokastra. Mely egyszerű és letisztult. Mediterrán hangulat, hatalmas ablakú házak.



750 000 betonbuker van Albániában, minden második lakosra jut egy

Fő látványosság a vár, amelyben harckocsi és lövegkiállí­tás az első és második nagy háború résztvevőivel. A képtárban látható, ahogyan a hős albánok kaszákkal, vasvillákkal támadják a rosszcsont olaszokat. A főnök szerint itt minden műanyag felújí­tott. Ekkor már tudtam, ez elvonási tünet vagy napszúrás. Sört neki! Az ötletet tett követi és gyöngyöző italomat kortyolgatva morfondí­rozok, hogy az egér a sörben opciós-e? Külföldi í­zlésemre hivatkozva és a sört garanciálisnak í­télve, kicseréltetem. Jóhiszeműségemet bizonyí­tván, egy helyi nagymama hókifli készletét felvásárolom. Mivel a macskakő önti a meleget, a tengerpart felé gurulunk. Útközben belebotlunk a kék forrás nevű csodába. Egy lyukból indulva rögtön kristályfolyó. A nagy ijedségre itt betolunk pár báránysültet és irány Saranda és környéke. Láss csodát, lehet ezt másképp is. Ember és pláza sehol, de van homokos part rögtön mögötte zölddel. A ví­z kristálytiszta és gyanúsan retusált szí­nű. Ha lenne pálmafa, bármilyen prospektus főoldalán pózolhatna. Ellenben van óriás kaktuszpálma. Bunker, kicsi meghitt és nagy elrettentő, akár 5 motornak jó garázs. Ez a „giccses” látkép, sok 10 kilométeren át követ.”Nyafogtam” a földutak miatt, most meg valami hihetetlen hightec csoda úon, tiszta egyí­vű szerpentinen döntögetek.



Albánia bővelkedik ókeresztény emlékekben

Biztos, hogy ez még Albánia? De semmi sem tart örökké, valami városszerű akad az utamba. Megállok valami pasa erődpalotája előtt. Az ú mellett dzsungel, nagy fűvel és fura kaktuszpálmákkal. Pénzem zéró, irány a főutca pénzt váltani. Természetesen az utcán „rossz arcoktól”, akikre jellemző, hogy sosem vertek át a rátával. Döbbenet 26.A térkővel kirakott tengerpart végeláthatatlan. Virágos kertbetétek, igazi pálmafák tömkelege, szökőkutak. A helyi srácok robogóval nyomják, na de 8 évesen? Odajönnek és méregetik a bringákat. Itt már gondot kell fordí­tani a Skanderbég nevű gyógyí­tó készí­tmény (Brandy) beszerzésére, mert határközeli részeken hamis a termék. Most először megyünk be kempingbe, (egyébként nincs is) ahol kiderül, hogy ingyenes, csak fogyasztani kell a nádfedeles csehóban, ami abszolú tengerparti. WC, tus, napágyak vannak. Ez jó, mert hatalmas komfortérzetemet kielégí­thetem, ágyban alhatok közvetlenül a ví­zparton. Sokáig virrasztok, mert agyalok. Rettentően zavar a tengerpart közeli moraja, a valószí­nűtlenül csillagos ég. Tudom, mi van a messzi túlparton, megdöbbentő a kontraszt. És a motorozás? Köbcentik és felszereltségek harca vagy a gurulás élvezete minden torz belemagyarázás nélkül? Beteljesedés egy szervezett ipari turistaútal szemben. Kedves arcok, egyszerű í­zletes konyha, jó sör, érdekes, minimalista működésés szerelésben jártas rendőrök,”sokcsillagos” olcsó szállás és a húsz éves időutazás vadregénye. Hát ez Albánia egy mz-s csavargó szemével.