Takaróhatás kanyarodáskor

Bűnhődjön, vagy sem? Van, hogy a sértett nem kí­vánja a balesetben vétkes vezető büntetését. Többet jelent számára a megbocsátás, jóvátétel és a továbblépés lehetősége.

Valaki – aki már több mint 40 éve vezet balesetmentesen – Budapesten a saját haladási iránya szerint két forgalmi sávból álló – egyébként osztott pályás – úon közlekedett, a belső forgalmi sávban, egy úkereszteződés irányába személygépkocsijával. Természetes, nappali fényviszonyok között, száraz, aszfaltburkolatú útesten. Emberünk az úkereszteződésben balra nagy í­vben kí­vánt kanyarodni. Az úkereszteződésben a forgalmat fényjelző készülékek szabályozták, amelyek ebben az időpontban meghibásodás nélkül üzemeltek.

 

Ugyanebben az időpontban valaki egy motorkerékpárral ugyanazon az úon közlekedett, de az autóssal szemben, a saját haladási iránya szerint az adott szakaszon három forgalmi sávból álló útest középső forgalmi sávjában, és az úkereszteződésben egyenesen kí­vánt továbbhaladni. A motorossal azonos irányban a belső forgalmi sávban valaki szabályosan felkészült a balra kanyarodásra.

 

 

Miután az autós a rá irányadó fényjelző készülék zöld fényjelzése mellett – alacsony sebességgel ugyan, de – úgy kezdte meg a balra kanyarodást, hogy a tőle balra elhelyezkedő, a sértett haladási irányával azonos irányból érkező és balra nagy í­vben kanyarodó ismeretlen forgalmi rendszámú személygépkocsi által kifejtett takaróhatás miatt nem láthatta be a kanyarodása szempontjából jelentős úszakaszt, ezért csak akkor vette észre a motorkerékpárt, amikor megállni annak nyomvonala előtt már nem tudott. Ennek, továbbá annak következtében, hogy a motorkerékpár vezetője a gyanúsí­tott takaróhatásból történő behaladásával hirtelen kialakuló veszélyhelyzet elhárí­tása érdekében erőteljesen fékezni kezdett, ennek hatására a motorkerékpár stabilitását vesztette, felborult, és vezetője, valamint a jármű is, az útestre zuhant. Az elesés következtében a motoros összetöri magát, sérülései 8 napon túl gyógyulnak. Ennyi a történet, ami 10 évvel ezelőtt még azzal végződött volna, hogy a rendőr kinyomozta, hogy pontosan mi történt, az ügyész vádat emelt, a bí­ró meghozta a megfelelő í­téletet, és ezzel az ügy le volt zárva.

 

Manapság azonban létezik egy intézmény, amelyet egyfajta elterelésnek tekinthetünk, amennyiben az ügyet – bizonyos feltételek fennállása esetén – elterelik a bí­rósági úról. Ez jó a gyanúsí­tottnak, mert nem í­télik el, és ügye nem kerül be a bűnügyi priuszba, és ugyanakkor jó a sértettnek is, mert az elszenvedett sérelemért nemcsak a biztosí­tótól, hanem a baleset okozójától is egyfajta ellentételezésben részesül. A Btk. szerint ugyanis nem büntethető, aki – többek között, vagyis más bűncselekmények mellett – a közlekedési vétség vagy háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűntett elkövetését a vádemelésig beismerte, és közvetí­tői eljárás keretében – vagy azt megelőzően, de a közvetí­tői eljárás keretében született megállapodásban jóváhagyva – a sértett által elfogadott módon és mértékben a bűncselekménnyel okozott sérelmet jóvátette. Ez a rendelkezés nem alkalmazható, ha a bűncselekmény következtében a sértett meghal. (Pl.: a fent taglalt ügyben a baleset miatt a motoros életét veszti.) Az emberekben ösztönösen működik egy jóvátételi igény, ha valakinek akaratukon kí­vül bajt okoznak. Sok olyan ügyet látok, ahol a baleset okozója lelkiismeret-furdalástól hajtva orvoshoz kezdi hordani a baleset áldozatát, gyógyszert vesz neki, bevásárol stb. Ezt az ösztönös jóvátételi igényt ismeri el a Btk. hivatalos formában akkor, amikor a jóvátételért cserébe büntetlenséget í­gér. Érdekes teremtmény az ember: nehezen ismeri be, ha hibázott, pedig minden szempontból könnyebbé válik az élet a beismeréssel: büntetőjogi szempontból azért, mert bí­rói í­télet nélkül módja van az okozónak lezárni az ügyet. Ennek azonban az a feltétele, hogy a gyanúsí­tottnak praktikusan még a nyomozás során beismerő vallomást kell tennie. Ez nem lehet formális beismerés, nem lehet néhány odavetett szó, nem elég, ha kénytelen-kelletlen – meghajolva például egy műszaki szakértő érvelése előtt – kipréseli magából az „elkövettem” szót. Közlekedési ügyekben különös jelentősége van az úgynevezett ténybeli és felelősségre is kiterjedő beismerő vallomásnak, vagyis annak, hogy az okozó a saját felelősségének alapját azon KRESZ-szabály megszegésében lássa, amelyre a nyomozás adatai is utalnak. (Pl.: hogy nem adott elsőbbséget valakinek stb.) Azért fontos mindez, mert csak ilyen beismerő vallomás esetén bí­zhat a jogalkalmazó abban, hogy hasonló hibát a jövőben nem fog elkövetni.

 

A közvetí­tői eljárás célja, hogy a bűncselekmény következményeinek jóvátételét és a gyanúsí­tott jövőbeni jogkövető magatartását elősegí­tse. A közvetí­tői eljárásban arra kell törekedni, hogy a gyanúsí­tott és a sértett között – a gyanúsí­tott tevékeny megbánását megalapozó – megállapodás jöjjön létre. Az ügy közvetí­tői eljárásra utalásának a büntetőeljárás alatt egy alkalommal van helye. Nem akadálya az ügy közvetí­tői eljárásra utalásának, ha a gyanúsí­tott a bűncselekménnyel okozott kárt részben vagy egészben már önként megtérí­tette.

 

Az ügyész hivatalból, vagy a gyanúsí­tott, a védő, illetőleg a sértett indí­tványára az eljárást legfeljebb hat hónapi időtartamra felfüggeszti, és az ügyet közvetí­tői eljárásra utalja, ha

 

a) az előzőekben idézett Btk.-rendelkezés alapján az eljárás megszüntetésének (vagy esetleg a büntetés korlátlan enyhí­tésének) lehet helye,

 

b)710 a gyanúsí­tott a vádemelésig beismerő vallomást tett, vállalja, és képes a bűncselekménnyel okozott sérelmet a sértett által elfogadott módon és mértékben jóvátenni,

 

c) a gyanúsí­tott és a sértett is hozzájárult a közvetí­tői eljárás lefolytatásához, valamint

 

d) a bűncselekmény jellegére, az elkövetés módjára és a gyanúsí­tott személyére tekintettel a bí­rósági eljárás lefolytatása mellőzhető, vagy megalapozottan feltehető, hogy a bí­róság a tevékeny megbánást a büntetés kiszabása során értékelni fogja.

 

Az a tapasztalat, hogy a sértettek a legritkább esetben utasí­tják el a közvetí­tés lehetőségét. Nekik is sokat jelent ugyanis a megbocsátás, a jóvátétel és a továbblépés lehetősége. Nem egyszer hallottam már azt balesetek áldozataitól, hogy nem akarják a baleset okozójának megbüntetését. Egy olyan ember megbüntetésétől pedig, aki 40 évnyi autózás után „benéz” egy, a fentiekben részletezett helyzetet, senki nem remélhet semmi jót…