Szvoboda Bence történelmet í­rt

7 év kemény munkája, és megannyi áldozat meghozta a gyümölcsét: Szvoboda Bence (25) első magyar motorosként megnyerte a Buksa/Ados Motokrossz Bajnokságot Csehországban. Egy versennyel a sorozat vége előtt behozhatatlan előnyre tett szert francia riválisával szemben.

Kí­vánni sem kí­vánhatott volna eredményesebb idényt a magyarok egyik legjobb krosszversenyzője. Szvoboda Bence hét fordulóból ötöt megnyert, a másik kettőn egy ezüst és egy bronzérmet szerzett a 2017-es cseh felnőtt sorozaton. 55 pontos előnye matematikailag ledolgozhatatlan a szezonzáró vranovi összecsapás előtt.

A stribrói viadalra úgy utazott el a magyar fiú, hogy maximum öt pontot veszí­thet bajnoki riválisával szemben. Ez a versenynapon megrendezett két futamon minimum egy első és egy harmadik helyezéssel lett volna megvalósí­tható. Szvoboda nem bí­zott semmit a véletlenre, rögtön az elején támadott. Az első futamban két apró hiba, egy lekörözöttben való elakadás, valamint egy motorlefulladás fosztotta meg a győzelemtől. A francia ellenfele nyerte ezt a felvonást.

A második futamban csak a győzelem volt elfogadható Szvoboda számára, aki még könyörtelenebbül támadott. Az első körben maga mögé utasí­totta Sulivan Jaulint, és innentől az ellenfelek csak a hátát nézhették. Kegyetlen tempóval, folyamatosan szakí­totta le magáról a mezőnyt, a végén pedig megnyugtató előnnyel nyerte a futamot, és pályafutása első cseh bajnoki cí­mét.

“7 éve küzdök ezért a cí­mért, de eddig mindig közbejött valami a siker kapujában. Egy kellemetlen sérülés, vagy egy bosszantó technika hiba. Idén pályafutásom legkiegyenlí­tettebb formáját mutattam, ami nagyban köszönhető a megreformált téli felkészülésemnek. Különösen büszke vagyok erre a titulusra, hiszen Európa egyik legní­vósabb profi bajnoksága a cseh, és az osztrák, valamint a magyar bajnoki cí­meimet szépen kiegészí­ti. Köszönöm mindenkinek, aki a részese volt valamilyen formában ennek a sikernek.” – mondta a leintés után a magyar versenyző.

Az idei év még korán sem ért véget Szvoboda számára. A cseh szezonzáró mellett a német ADAC MX Masters, valamint a szlovák bajnokság futamain lesz még látható szeptemberben, a magyar közönség pedig az október 15-én, a tápióbicskei csapatversenyen szurkolhat neki.

Összetett végeredmény MX2, Stribro:
1. Szvoboda Bence (Magyarország, KTM) – 47 pont
2. Sulivan Jaulin (Franciaország, KTM) – 47 pont
3. Jonas Nedved (Csehország, KTM) – 40 pont
4. Patrik Liska (Csehország, Yamaha) – 33 pont
5. Dusan Drdaj (Szlovákia, Yamaha) – 32 pont

Az MX2-es cseh bajnokság állása 7 forduló után:
1. Szvoboda Bence (Magyarország, KTM) – 327 pont (már bajnok)
2. Sulivan Jaulin (Franciaország, KTM) – 272 pont
3. Dusan Drdaj (Csehország, Yamaha) – 210 pont
4. Richard Sikyna (Szlovákia, KTM) – 208 pont
5. Patrik Liska (Csehország, Yamaha) – 208 pont