Szvoboda Bence megnyerte 10. bajnoki cí­mét Kiskunlacházán!

Szvoboda Bence a cseh MX1-es bajnoki cí­m után magyart is megnyerte 2019-ben. A HTS KTM Team versenyzője ezzel tizedik egyéni titulusának örülhetett, amivel a hazai sportélet legjobbjai közé emelkedett.

Kiskunlacházán zárult az egyéni pontvadászat a 2019-es Nemzeti Gold Fren – Moto Complet Motokrossz Bajnokságban. Szvoboda 20 pontos előnnyel érkezett meg a fináléra, a korábbi négy fordulón három összetett győzelmet és egy második helyezést szerzett, í­gy az utolsó állomáson már győznie sem kellett csapattársával, Hugyecz Erikkel szemben a tizedik titulusért.

A két bajnokaspiráns mindkét futamban nagyot csatázott, a verseny hevében össze is értek párszor. Az első futam Hugyecz sikerét hozta, Szvoboda a második helyen futott célba, aki mindvégig ellenfele mögött motorozott pár méterre. A második futamban Szvoboda a rajtnál elesett, í­gy az utolsó helyről volt kénytelen a mezőny után iramodni. Az utolsó körökben előzési távolságba került Hugyecz-cel szemben, de a leintésig nem tudta megfogni csapattársát, í­gy ezt a futamot is a második helyen zárta a kaposvári klasszis.


– Jót csatáztunk Erikkel. Bár nagyon szerettem volna győzni, ez most nem sikerült, de í­gy is meg tudtam őrizni 14 pontot az előnyömből vele szemben. A tizedik bajnoki cí­m sokat jelent, ha megnézem a korábbi évek nagy bajnokait. Amikor elkezdtem, nem gondoltam volna, hogy egyszer majd a valaha volt legjobbak között tartanak számon a saját sportágamban. –  mondta a leintés után a régi-új bajnok.

Szvoboda még nem teljesen épült fel az előző, kaposvári versenyen elszenvedett kéztöréséből, de a jobb válla sem egészséges, ami a téli holtszezonban valószí­nűleg műtétre szorul, ez befolyásolhatja a kiváló motorversenyző jövő évi felkészülését.

Az immáron tí­zszeres magyar bajnok sikerszezonja ezzel a viadallal azonban még nem ért véget. A magyar csapatbajnoki összecsapás még vár rá, ahol egy újabb titulussal felteheti a koronát idei évére, ami nagyszerűen indult, de egészségügyi problémái miatt keserédesen zárul. A csapatbajnoki versenyt október 12-én rendezik meg Ajkán.

Szvoboda Bence magyar bajnoki cí­mei:

2019 – I. osztály MX Open

2016 – I. osztály MX1

2015 – I. osztály MX1

2013 – I. osztály MX2

2012 – I. osztály MX2

2011 – I. osztály MX2

2009 – I. osztály MX1

2008 – I. osztály MX2

2004 – Junior 85cc

2002 – Junior 65cc

A magyar motokrossz legeredményesebb versenyzői

(a Magyar Motorsport Szövetség és jogelődje által kií­rt bajnokságokban – motokrossz, szuperkrossz – megnyert cí­mek minden kategóriát figyelembe véve):

Ifj. Németh Kornél – 14 bajnoki cí­m

Horváth Pál – 13

Máté Sándor – 12

Kamrás Károly – 10

Szvoboda Bence – 10

Grillmayer Gábor – 10

id. Németh Kornél – 9

Balogi Zoltán – 8

ifj. Kökényesi György – 8

Hugyecz Erik – 8

ifj. Borka János – 6

Az I. osztályban megszerzett MX bajnoki cí­mek:

Máté Sándor – 12 bajnoki cí­m

id. Németh Kornél – 9

ifj. Németh Kornél – 8

Szvoboda Bence – 8

Kamrás Károly – 7

Mohácsi Jenő – 6

Balogi Zoltán – 6

Horváth Pál – 6

id. Czúni László – 5

Gyurászik László – 5