Sorban jönnek az elektromos KTM-ek

A Freeride E után jön az E-XC, az E-SX és az E-SM.

Hétom éve mutatták be a KTM elektromos terepmotorját, a Freeride E-t. A környezettudatos hobbiterepeseknek készült motor csak a kiemelt piacokon volt eddig elérhető. Ennek egyik oka, hogy a karbantartásához szükséges tudásba és felszerelésbe csak ezeken a helyeken érte meg befektetni.

 

 

(Apró érdekesség, de ugyanez a helyzet a BMW C evolutionnel, ami szintén csak kiemelt piacokon lesz jelen, Magyarországon nem. Ennek ellenére a BMW haza képviselete biztos benne, hogy itthon is lesznek érdeklődők, akik külföldről behoznak majd néhány darabot.)

A KTM-nek a Freeride E limitált forgalmazása egyben tesztüzemi is volt, hiszen a folyadékhűtésű PMAC eleketromos motornak és a hajtásláncnak rengeteg apró hibáját javí­tották az elmúlt időben.
Ennek eredményeként a közeljövőben további E-modellekre lehet számí­tani: zöld utat kapott az E-XC és az E-SX, illetve egy supermoto is.

A 21 lóerős és 42 Nm csúcsnyomatékú új E-KTM-ek a hónap végén, az INTERMOT kiállí­táson mutatkoznak be.