Rózsa Művek – Yamaha XJ 900 Power Scrambler

Rose Custom, Rózsa (unoka)testvérek, motorépítés, Ajka, profi műhely, fura motorválasztás – ismerősen hangzik?

A jó memóriájú olvasó most felvonja szemöldökét és vérmérsékletének megfelelően ezt gondolja, ezt mormogja maga elé, esetleg ezt kiáltja: – Hmmm… én hallottam már ezekről! Mármint a Rose Customról – tesszük mi hozzá, hogy egyértelműsítsük a dolgot, és a jó memóriájú olvasónak igaza van, hiszen a név, a Rose Custom szerepelt már pár évvel ezelőtt a Motorrevü lapjain. Valami olyasmi is elkezd rémleni a jó memóriájú olvasónak, hogy a név mögött egy testvérpár áll…

Márpedig a Rose Custom és a Rose Brothers ténykedésének pontosan effajta műintézet ad otthont. Az a helyzet, hogy kevés olyan motorépítő van a világon, akinek hasonló létesítmény állna a rendelkezésére: csarnokok, mindenfajta hegesztőapparátusok, marók-fúrók- esztergák, gépek és kézi szerszámok – és mindehhez szakemberek, sőt, személyes szakértelem. Az Ádám és Tamás alkotta páros azért rendelkezik még más fura vonással is. Zömmel XJ900-asokból építenek motorokat.

Erre az a magyarázat, hogy azért, mert az tetszik nekik. Ennyi. Kifejezetten kedvelik a soros, négyhengeres, lehetőleg levegő(olaj)hűtéses blokkokat, és ha ez még kardánhajtással is párosul, akkor a Rózsa–Kázmács-kettős fogat szinte megvadul az építési láztól. Szemük vérben forog, bőszen horkantanak, lábuk a földet kapálja… ide azzal az XJ900-as típusú motorbiciklivel, hadd alakítjuk át!

A teljes cikk a Motorrevü legfrissebb, 2020/08 számában olvasható! A lap megtalálható az újságárusoknál, illetve megrendelhető előfizetéssel! Utóbbival kapcsolatban további információ ezen a linken található.

Fotó: Mező János