“Ráébredsz, 50 százalék esélyed van a túlélésre. Én megúsztam” – interjú Henry Cole-lal

A világ legizgalmasabb motoros túrái (World’s Greatest Motorcycle Rides) cí­mű utazós-ismeretterjesztő sorozat merész motorosa meglepően laza és humoros férfi, ráadásul igazi, keményvonalas világjáró. A beszélgetés során mesél kedvenc újairól, a családról és a káros szenvedélyekről – ráadásul nemsokára a közelünkben fogja koptatni az utakat…

A világ legizgalmasabb motoros túrái sorozat folytatódik a Travel Channelen. Ezútal Ausztrálián kelsz át a nyugati Perth-től az északi Darwinig. Miért ezt az úvonalat választottad?
Legutóbb Sydney-ből mentem Perth-be: ott volt egy 90 mérföldes szakasz, hosszú, egyenes, kiszáradt földek mentén. Ekkor értettem meg, mit jelent a magány, és ennek a sajátos érzésnek a megtapasztalását akartam most továbbvinni. Egy barátom egyszer azt mondta, az egyedülléten keresztül megismered mit jelent a magány, amely a belső nyugalomhoz vezet. Ha az ember végig motorozik a távolba nyúló, kietlen utakon Perth-től Darwinig, a nyugalomnak egy egész új perspektí­váját ismeri meg.

Melyek voltak a legemlékezetesebb élményeid?
Elsőként Perth jut eszembe: egy teljesen elszigetelt város, 1300 mérföldre fekszik a legközelebbi településtől, mégis egy igazi menő, kozmopolita hely. Aztán, a Ningaloo-zátonynál hihetetlen élmény volt cetcápákkal úszni. A Purnululu Nemzeti Parkban pedig ott tornyosultak előttem a Bungle Bungles óriás kaptárra emlékeztető sziklái – lélegzetelállí­tó volt.

Noha ez nem épp a legsűrűbben lakott része Ausztráliának, bizonyára itt is lehet kivételes emberekkel találkozni. Neked volt részed ebben?
Kyle and Hudsey egy nagyon különleges pár, akik egy több száz hektáros tanyán élnek, távol mindentől. Imádják a természetet és nagyon szoros kettőjük közt is a kötelék. Amikor náluk voltam, akkor kezdtem rájönni, hogy miért jó kizárni a modern világot, és élvezni ezt a csodás életet.

Ha valaki szeretné utánad csinálni ezt az utat, mit javasolnál neki?
Azt, hogy csak óvatosan! Ez az ú az egyik leginkább embert próbáló: napi 400 mérföld a motoron a végtelenbe nyúló aszfaltúon, és mindez 40 fokban. Életre szóló élmény, mert fizikailag és mentálisan is nagy kihí­vás, közben sokat megtanulsz magadról.

Hogy bí­rtad ezt a hőséget talpig bőrszerelésben?
Vannak dolgok, amiket – például a testi épséged érdekében – el kell viselni. Én egy különleges, légzsákos mellényt viseltem, ami felfúvódik, ha leesem a motorról. A karjaim persze ettől még megsérülhetnek, de legalább a mellkasom védve van. Egy ilyen mellény nem olcsó, de megéri, ha az életed a tét.

Egy ilyen ú egyéb veszélyekkel is jár. Ezekre hogyan készültél fel?
Alkonyatkor és hajnalban jobb ha az ember óvatosabban vezet, nehogy összeütközzön az útestre váratlanul kiugró emukkal, kengurukkal, vagy vadtevékkel. Mivel melegben nem szeretnek előjönni, ezért én inkább a napközbeni hőségben vezetést választottam. Az ú közepén haladtam, hogy ha egy vad nekem támadna, legyen terem védekezni.

Már számos merész és csodás úon vagy túl. Mi volt a legijesztőbb helyzet, amivel szembe találtad magad?
Számomra a legijesztőbb, ha kórházba kerülök, de szerencsére ilyen eset még nem volt. Amikor például a Bonneville só-sí­kságra mentem, hogy megdöntsem a szárazföldi sebességrekordot, az egyszerre a legfélelmetesebb és a legélvezetesebb tapasztalat volt. Amikor 110 mérföldes sebességgel száguldasz a jégen, ráébredsz, hogy 50 százalék esélyed van a túlélésre. Én megúsztam.

A családod hogy bí­rja, hogy ennyit vagy távol?
Lehet, hogy épp ez a hosszú házasság titka! A feleségem nagyon megértő, és a gyerekeim is elfogadták az életmódomat. De nélkülük nem tudtam volna mindezt végigcsinálni.

Csodálom, hogy a feleséged még nem pattant mögéd a motorra!
Nem engedném! Egyébként nem is szereti a motorokat. De nem is szí­vesen vinnék magammal valakit, a teljes szabadságot csak egyedül lehet megtapasztalni. Ha pedig egy nő motorozni akar, ne hátul utazzon, hanem szerezzen be egy saját motort!

Mit viszel magaddal az utazásaid során?
Elsősorban nem mit, hanem kit: Hamish-t, a produceremet. Az ajtóig sem találnék el nélküle. De viszek több adaptert a mobiltelefonomhoz és a műholdas telefonom is elengedhetetlen, ennek segí­tségével a legeldugottabb zugból is kitalálok. Na meg persze egy nagy csomag Oreo kekszet, minden reggel ezt eszem a kávém mellé. Amí­g van Oreo, kávé és cigi, én elégedett vagyok.

Tapasztalatod alapján melyik úvonalak a legizgalmasabbak?
Az első a Route 66. Olyan mint maga az Amerikai ílom, mint egy igazi amerikai film,  amiben te és a Harley-d a főszereplő. Az egész popkultúra innen ered: az első autós-motoros éttermek, az első motel, az első benzinkú, az első McDonald’s és az első hirdetőtáblák. Felejthetetlen.
A második Új-Zéland. Csodás utak és táj, sehol egy autó a környéken. Komolyan, Új-Zéland északról délre haladva, Aucklandtól Queenstownig a legszebb táj, amit valaha láttam. Még akkor is, amikor szakadt az eső.
A harmadik Dél-Afrika. Itt minden különleges: a növényzet, az állatok, az emberek. Ha bevállalós vagy, az aszfaltúról letérve akár 300 km-t is megtehetsz, vagy választhatod a”Dél-Afrika light”-ot Johannesburgtól Fokvárosig, ez utóbbi teljesen veszélytelen.

Következő utad a Balkánra visz, hova látogatsz el?
Horvátországban kezdek, aztán jön Bosznia, Montenegró, Macedónia és Szerbia, és talán Bulgária. 2015 elejére tervezem. Sok-sok éve jártam erre, és izgatottan várom, hogy újból felfedezzem.

Horvátországban már jártál korábban. Mikor volt ez?
Többször is voltam ott, először amikor a The Ball Dance filmet forgattuk Dubrovnikban, és én voltam a produkciós vezető., Alig várom, hogy újra a lenyűgöző partvonal mentén motorozzak.

Úgy tudom Bosznia-Hercegovinában Banja Lukában van ismerősöd is.
Igen, egy barátom egy ideje ott él, egy sörfőzdét üzemeltet. Együtt nőttünk fel, aztán ő beleszeretett ebbe a vidékbe. Nagyon várom, hogy újra lássam.

Henry Cole legújabb műsorát Travel Chanelen láthatják, a premier szeptrember 29-én, hétfőn, 20:00-kor lesz.