Poggiali visszavonult

A hét végén az utolsó nyári sláger következik a gyorsasági
motorkerékpáros világbajnokságon, ahol vasárnap, a nyár utolsó napján
11. alkalommal rendezik meg a San Marinó-i Nagydí­jat.

A verseny igazi sláger lesz! Annyi szenzációra lehet számí­tani. A hondás amerikai Nicky Hayden bejelentheti az átigazolását a Ducatihoz. Az olasz Marco Melandrinak is lehet egy fontos sajtótájékoztatója, amelyen immár hivatalossá tehetik a Kawasakihoz való elszerződését. A MotoGP-ben új szabályokat tehetnek közzé, hiszen a két héttel ezelőtti Cseh GP-n a pilóták és a vb-t rendező Dorna egyetértettek abban, hogy mindenképpen változtatni kell a jelenlegi gumi- és motorelektronikai szabályokon. A három kategória versenyei is slágerlista gyanúsak. Az olaszoknak, a gyártóknak és a pilótáknak a San Marinó-i GP házi versenynek számí­t, amiért ők nagyon akarnak bizonyí­tani. A MotoGP-ben szinte biztos a Valentino Rossi-Casey Stoner párbaj. Rossi egyébként rekordbeállí­tásra készül. A királykategóriában több évtizedig megközelí­thetetlen volt az olasz Giacomo Agostini csúcsa: Ago 68-szor nyert. Most vasárnap viszont a Doktor befoghatja a honfitársát. Egy másik olasz, Loris Capirossi viszont csúcsdöntést akar. Ha elrajtol vasárnap, akkor a vb történetében ő lesz az, aki a legtöbb nagydí­jat teljesí­tette. Capirex a 277. nagydí­jára készül! A 250-ben akár összejöhet egy hatos csatározás is Marco Simoncelli, Mattia Pasini, Mika Kallio, Alex Debon, Alvaro Bautista és Hector Barbera között. A 125-ben még nagyobb lehet az élboly, hiszen Mike Di Meglio, Simone Corsi, Stefan Bradl, Joan Olive, Nicolas Terol, Bradley Smith és elsősorban Talmácsi Gábor mind-mind esélyesnek számí­tanak.


Manuel Poggiali

A szenzációk pedig már a nagydí­j előtt elkezdődtek, hiszen a kétszeres világbajnok Manuel Poggiali kedden bejelentette a visszavonulását. Poggiali – 2001-ben a 125-ben, 2003-ban a 250-ben volt világbajnok – visszavonulása meglepetés is meg nem is. A San Marinó-i motoros még csak 25 éves, azonban 2004 óta már nem jöttek az eredményei, utoljára négy éve volt dobogós. Sokszor volt sérült, a 2007-es szezont ki kellett hagynia, mivel nem talált magának csapatot, mí­g idén csak négyszer volt pontszerző, a legjobb eredménye egy 6. hely volt. Poggiali helyén az olasz Campetella-csapatban a San Marinó-i GP-n már az olasz Stefano Bianco versenyzik. Poggiali a 9 vb-szezonjában 131 nagydí­jon indult, szerzett 12 győzelmet, 35 érmet és 11 pole pozí­ciót. Poggiali, akit 2003-ban még Valentino Rossi lehetséges ellenfelének tartottak a MotoGP-ben, azonban nem fordí­tott hátat teljesen a vb-nek. Ha versenyzőként nem is, de más minőségben még elképzelhetőnek tartja a visszatérését. Jelenleg azonban az első gyerekének a megszületését várja leginkább!


Poggiali 2001-ben a 125-ben, 2003-ban a 250-ben volt világbajnok

Mindenki nagyon sajnálja Poggialit, hiszen nagyon nagy tehetség, ám nélküle is fantasztikus izgalmakat í­gér a San Marinó-i GP. A MotoGP-ben Rossi többszörösen is bizonyí­tani akar. Pedig a 8. vb-cí­méért már nyernie sem kellene. Rossi Brnó után már 50 ponttal vezet Stoner előtt. Rossi azonban nem lenne Rossi, ha nem küzdene mindenáron az első helyért. Rossi 2007 után javí­tani akar, hiszen tavaly motorhiba miatt már az 5. körben ki kellett állnia. Rossi még sosem nyert Misanóban, amely különösen fontos helyszí­n a számára. A szülővárosa, Tavullia nagyon közel van a pályához, mí­g a Doktor egy misanói motorozáson döntötte el, hogy motorversenyző lesz. Rossi pedig hazai közönség előtt szeretné beérni Agostinit a nagydí­jgyőzelmek számában! De a Stoner-Ducati páros is nagyon készül. Stoner tavaly simán nyert Misanóban, mí­g a Cseh GP utáni kétnapos teszteken is megelőzte Rossit. Stoner csak egy győzelemmel tarthatja életben a vb-reményeit! Rossi és Stoner mellett a Hondára, a Suzukira, a Kawasakira és a Michelinre kell még odafigyelni. A Hondának és a Michelinnek szinte kötelező a jó szereplés, hiszen a vb legeredményesebb márkája és a francia gumigyár 3 nagydí­j óta még éremre sem volt képes. Ha a Michelin továbbra is gyengélkedni fog, akkor a Honda gyári csapata is szakí­that vele! Mí­g az sem elképzelhetetlen, hogy a Michelin a Formula-1 után kiszorul a MotoGP-ből is! A Suzuki az elmúlt három nagydí­jon rendre érmes volt, ezt a sorozatot pedig folytatni szeretné. A Kawa viszont az idei első érmére hajt azt követően, hogy a Cseh GP-n a zöldeknél meglepetésre Anthony West az 5. helyen zárt.

A 250-ben Simoncelli és Pasini Misano közelében lakik és ők ezen a pályán nőttek fel. Pasini újra az évad eleji formájában akar motorozni és 7 GP után érmes akar lenni. Barátja, Simoncelli viszont azonnal ki akarja javí­tani a brnói hibáját – két kanyarral a cél előtt az elsőről visszaesett a 3. helyre – , mí­g neki tavalyról is van még elszámolni valója, hiszen 2007-ben Misanóban technikai gondok miatt adta fel a versenyt. A negyedliterből még négy nevet kell kiemelni. A KTM-es Kallio három nagydí­j óta képtelen volt dobogóra állni: ha a finn világbajnok akar lenni, akkor mindenképpen le kell győznie Simoncellit. Három spanyolnak, Debonnak. Bautistának és Barberának is ez a terve. Mindhárman tetemes hátrányban vannak Simoncellihez képest, de ha a tudásuk legjavát tudják nyújtani, akkor még minden lehetséges.

A 125-ben a helyzet nagyon hasonló a MotoGP-hez. Annyi a különbség, hogy Di Meglio Rossival ellentétben nem 50, hanem csak 44 ponttal vezet a második helyezett előtt. A lényeg azonban ugyanaz. Az üldözőknek már nem szabad hibázniuk és mindig győzniük kell. A versenyt Talmácsi Gábor egy kis helyzeti előnyben várhatja. A jelenlegi mezőnyből ő az egyetlen, akinek érme van Misanóból. Tavaly egy igencsak emlékezetes viadalon második lett.