Piaggio MP3 Hybrid 125 – Közös erő

A világon elsőként gyárt az olasz Piaggio konszern hibrid motorkerékpárt sorozatban. Az innovatí­v MP3 benzines és elektromos motorja párhuzamosan működik, ezzel egyszerre teszi környezetbaráttá, takarékossá és erőssé.

Még a lovak is hátrahőkölnek a látványtól. Ugyanolyan zavart a tekintetük, mint a hátukon ülő rendőröké, amikor a római Villa Borghese csodásan zöldellő, tágas kertjében pimaszul elsuhan előttük egy robogó. Mindezt annak dacára, hogy ide tilos behajtani motorizált járművel. Csakhogy ez nem szokványos közlekedési eszköz, hanem a világ első hibrid hajtású robogója.

30 km/óra sebességgel, hangtalanul és füstmentesen halad a park szépséges kulisszái között. Még a madarak csiripelését és a füvön játszó gyermekek kacagását is hallani, olyan csendesen dolgozik benne a villanymotor. Aztán, a kijárathoz érve egyetlen gombnyomásra életre kel a benzinmotor, majd a Piaggio MP3 Hybrid nagy lendületet véve eltűnik a nyüzsgő római forgalomban. A lendületet szó szerint kell érteni, ugyanis olyan nagy nyomatékkal ruházza fel a hibrid hajtás, amiről legfeljebb csak álmodhatnak hagyományos benzinmotoros társai. Kimondottan korán, 3000-es percenkénti fordulaton mozgósul a 16 Nm-es maximális érték, ami kapóra jön a Piazza del Popolo felé vezető ú hajtűkanyarjaiban.

Abban önmagában nincs semmi különleges, hogy tud haladni villanymotorral a Piaggio 125 köbcentis háromkerekűje, hiszen például az amerikai gyártmányú Vectrix robogó eleve villanyüzemre lett tervezve. Az igazi „okosság” abban rejlik, hogy a „Hy Tech” feliratú kapcsolóval négy különböző kombinációban fogható munkára a benzin- és a villanymotor. „Electric” állásban előbbi nem jut szerephez, ilyenkor teljesen némán gurul az MP3 Hybrid, akárcsak hátrameneti fokozatban, amelynek sebessége 3 km/órában korlátozott. A legérdekesebb a kétfajta hibrid üzemmód, amikor is párhuzamosan dolgozik a két motor. „Hybrid Power” állásban a menetteljesí­tmények szolgálatába áll, és akár 85 százalékkal megdobja a maximális forgatónyomatékot a villanymotor. „Hybrid Charge” fokozatban ellenben csak generátorként működik a benzinmotor, és árammal tölti az ülés alá beépí­tett lí­tiumakkumulátorokat.

A két különböző üzemű motor működését a Vehicle Management System (VMS) névre keresztelt vezérlés és a robogón most első í­zben alkalmazott elektromos gázkar (ride by wire) hangolja össze. A VMS különféle paraméterek, úgymint az akkumulátorok töltöttségi szintje vagy a gázkar állása alapján határozza meg, melyik milyen arányban vegye ki a részét a hajtásból. Intelligens működésének köszönhetően drasztikus mértékben csökkenti a fogyasztást és a károsanyag-kibocsátást: abban az esetben például, ha 65 százalékban hibrid és 35 százalékban villany üzemben közlekedik a robogó, a Piaggio szakembereinek számí­tása szerint mindössze 1,7 liter benzint igényel az MP3 Hybrid száz kilométerenként, és csupán 40 g/km a szén-dioxid-kibocsátása. Egy sima benzinmotoros robogónál ellenben 3,8 liter és 90 g/km ez a két számadat.

Tiszta villany üzemben 20 kilométert tud megtenni az új Piaggio feltöltött akkumulátorokkal. „Hybrid Charge” üzemmódban fékezéskor vagy gázelvételkor táplálódik energia a telepekbe, de elektromos hálózatról is lehet tölteni őket. A töltőkábel az ülés alá került beépí­tésre, a teljes töltési folyamat három órát tart. A Piaggio tájékoztatása szerint akár teljes élettartamán át kiszolgálják a robogót korszerű lí­tiumakkumulátorai, ugyanis a hagyományos ólom- vagy nikkel-kadmium akkumulátorokkal ellentétben jól viselik a részleges feltöltést.

Két évvel ezelőtt több Piaggio hibrid prototí­pust is volt már alkalma kipróbálni a MOTORRAD szerkesztőinek. Nem meglepő, hogy éppen a 125 köbcentis, háromkerekű MP3-on vezette be az új rendszert az olasz gyártó: í­gy egyrészt jobbak az értékesí­tési esélyei, másrész hatásosabban palástolni tudja azt a plusz 30 kilogrammot, amit a villanymotor és a vezérlőelektronika jelent, hiszen eleve nagyobb tömegű az alapjármű. Egyedül „Hybrid Charge” üzemmódban nehézkesebb valamivel, mint a sima változat, kiváltképp éles kanyarokban érezni a különbséget. Azonban hála a három keréknek, í­gy sem jelent gondot az irányí­tása.

Motorok Piaggio MP3 Hybrid