Orosz rulett

A Láthatatlan kiállí­tás egy csöndes babazsúr ahhoz képest, amikor több mázsás tömegek találkoznak egymással.

“A Láthatatlan Kiállí­tás Budapest egy különleges interaktí­v utazás egy láthatatlan világba, ahol teljes sötétségben próbálhatsz meg eligazodni csupán a tapintás, a hangok és az illatok nyomán. Bí­zz vakon! Ha eljössz, Te is megértheted majd, milyen érzés az egyik legtöbb információt adó érzékszerved, a látásod nélkül élni, és hogyan erősödnek fel egyéb érzékeid…”

Mindez úgy hangzik, mint ami egészen jó móka is lehet, de mindenképpen tanulságos. Nincs tétje, semmit sem veszí­tünk, ha valamit nem jól csinálunk. De vajon miért mennek bele azokba a vak közlekedési szituációkba az emberek, amikről pusztán a józan í­télőképesség alapján is sejthető, hogy veszedelmesek? Senki sem hí­vja őket, mégis bevállalják: lesz, ami lesz, én megyek. Hazardí­rozás ez, olyan, mint az orosz rulett…

 

 

Képzeljünk el egy két forgalmi sávos utat, amelyen két irányú a forgalom. Ezen haladunk egy napsütötte nyári délutánon, és elérkezünk egy olyan úkereszteződéshez, ahol közúi jelzőtábla jelzi, hogy elsőbbséget kell adnunk a keresztirányú forgalomnak: Megállunk, és körülnézünk. A keresztező utcában szintén kétirányú a forgalom, látszólag nem lehet gond, gyerekjáték az egész: Körülnézünk, aztán ha minden ideális, áthajtunk rajta. A balról érkező forgalom kapcsán tényleg nincs mit lamentálni: Jól látható, hogy nem jön senki, ezért ha csak ezen múlna, simán elindulhatnánk. Jobbról azonban azt látjuk, hogy az úkereszteződés előtt egy turistabusz vezetője lassí­t, majd megáll, és a vezető élénken integet nekünk, amivel azt jelzi, hogy lemondott az elsőbbségéről, elenged, mehetünk. Nincs helyismeretünk a környéken, de azt érzékeljük, hogy a turistabusz által igénybevett forgalmi sávtól jobbra meghúzódik még egy sáv, amire azonban nincs rálátásunk, miután a meglehetősen előzékeny sofőr által vezetett busz mindent eltakar előlünk. Ez a takarásban lévő forgalmi sáv történetesen egy autóbusz sáv, ahol mindenki ugyan nem közlekedhet, de azért sokan igen: mindenekelőtt menetrend szerint közlekedő autóbusz és trolibusz, erre utaló jelzés esetén a kerékpáros (fogalmunk sincs: van-e ilyen jelzés, hiszen nem látjuk), sürgősségi betegellátásra rendszeresí­tett jármű, taxi, kétkerekű motorkerékpár, és még sokan mások… Nem tudunk ellenállni a sofőr integetésének, (pedig nem ártana gondolkodni egy kicsit) elindulunk, és behaladva, majd megállva a turistabusz által igénybevett forgalmi sávban, a következő helyzettel szembesülünk: ha álló járművünk eleje éppen a busz jobb oldalával egy sí­kban van, akkor garantált, hogy semmit sem fogunk látni abból, ami az autóbusz forgalmi sávban zajlik, hiába dőlünk előre, ez egyszerű fizika.

 

 

Ha azonban járművünkkel csak olyan mértékben is behaladunk az autóbusz forgalmi sáv területére, amely már lehetővé teszi a körültekintést, akkor azzal azt kockáztatjuk, hogy a jobbról érkező és viszonylagos közelségben járó számára egy hirtelen kialakuló és adott esetben el nem hárí­tható veszélyhelyzetet hoztunk létre: reagálnia kell valamire, amire nem készült. Tegyük fel, hogy az érintett egy motoros, mi pedig rosszul értelmezett gondosságból nem haladunk át a keresztezett forgalmi sávon, hanem, – ha már lassan beóvatoskodtunk, – újra megállunk, hogy jó alaposan körülnézzünk. A motoros fékezni kezd, és hogy mentse, ami menthető, elkezdi megdönteni a motort, hátha, elkerülhető az ütközés. A manőver azonban nem jár sikerrel, az időközben az útesten csúszó motor és motoros becsapódik az úját lezáró személygépkocsiba, a vezető pedig kórházban köt ki. (Vagy valami másnak ütközik neki, ez már mindegy, mert az elsőbbségi jogát akkor is megsértettük, ha nem a mi járművünknek, hanem például a járdán álló tűzcsapnak ütközik.) Van rosszabb forgatókönyv is (nem én találtam ki, történt már a valóságban hasonló): Az elhárí­tásba kezdő járművezető olyan szerencsétlenül irányí­tja motorját (esetleg autóját), hogy felhalad a keresztutca járdájára, és ott elüt egy gyalogost. Mindez persze akkor is lejátszódhat, ha nem állunk meg az autóbusz sávot lezárva, hanem nagy gázzal átmegyünk rajta. Ez egyfajta „kamikaze taktika”: lesz ami lesz, nem érdekel. Akit azonban mi nem látunk, az szintén nem lát minket, és egy előtte hirtelen átsuhanó veszélyforrás is rossz döntésekre sarkalhatja, amiért mi leszünk a felelősek, hiszen a veszélyhelyzetet mi hoztuk létre.  Most menjünk egy kicsit vissza az időben: Hol van az a pont térben és időben, ahol ez a folyamat még megakadályozható lenne? Természetesen nem máshol, mint az „Elsőbbségadás kötelező” közúi jelzőtábla vonalában: Ha akkor és ott megállnánk, és a felénk integető autóbusz sofőrnek jeleznénk, hogy nem kí­vánunk élni a nagylelkű gesztus által teremtett lehetőséggel, akkor nem kerülnénk ilyen nehéz szituációba.

 

 

Vegyünk egy valamelyest hasonló helyzetet. Kétszer egy forgalmi sávos úon haladunk, amit egy szintén kétszer egy forgalmi sávos útest keresztez. (Mindkét úon kétirányú a forgalom) A forgalmat az úkereszteződésben forgalomirányí­tó fényjelző készülék szabályozza, méghozzá telezöldes. A telezöldes forgalomirányí­tás azt jelenti, hogy az egymással szemből érkezőket egyszerre engedik át a kereszteződésen, (egyszerre kapnak zöld jelzést) ezért a balra kanyarodónak a szemből érkező és egyenesen továbbhaladó járművet el kell engednie, elsőbbséget kel számára adnia.  Tételezzük fel, hogy két olyan jármű érkezik egyszerre a kereszteződéshez, – szemből – amelyek balra nagy í­vben kí­vánnak kanyarodni, és ennek érdekében a KRESZ által megkí­vánt szabályos pozí­ciót veszik fel, behúzódnak az ú felezővonalához, és várják, hogy áthaladhassanak. Egyikük mögül ekkor – jobbról kerülve a kanyarodni készülő járművet, tehát szabályosan! – kivágódik eg motoros, és egyenesen kí­ván továbbhaladni. A szemből kanyarodó azonban ekkor úgy dönt, hogy a másik kanyarodó őt nem zavarja a tervezett manőverben, ezért megkezdi annak kivitelezését. A motoros és a kanyarodó persze nem látják egymást a másik kanyarodni szándékozótól, ezért mindkettőjüket váratlanul éri, amikor láthatóvá válnak egymással számára: ekkor azonban már késő, összeütköznek. Ki volt itt az igazi kamikaze? Bizony az az autós, akinek a balra kanyarodás előtt nem volt türelme kivárni, amí­g a takaróhatás megszűnik. Akinek egy másodpercre sem jutott eszébe, hogy ehhez a szituációhoz képest a „Láthatatlan kiállí­tás” egy csöndes babazsúr, és egy teáscsésze lesodrása semmi ahhoz képest, amikor több mázsás tömegek találkoznak egymással…