Ok és okozat

„Tudod te, mi a logika? ‒ kérdezi a rendőr a társától. Micsoda? Na, majd megmagyarázom. Van neked akváriumod? Van, feleli a társa. Ebből logikusan következik, hogy te szereted az állatokat. így van? így. Ebből pedig logikusan következik, hogy szereted a természetet, a jó életet, tehát a nőket is. Igaz? Igaz. Na, látod, ez a logika! Másnap a felvilágosí­tott rendőr odalép egy kollégájához. ‒ Mondd, Sanyi van neked akváriumod? Nincs. Na, látod! Akkor te buzi vagy.”

Még jó, hogy a büntetőjog kevésbé leegyszerűsí­tő gondolatokkal érvel. A közlekedési büntetőjog a büntetőjog azon ága, ahol az ok-okozati összefüggésnek nagyon nagy jelentősége van. Amikor egy baleset okait vizsgáljuk, el kell döntenünk, hogy az események láncolatából melyeket választjuk ki, és mondjuk azt, hogy azok a baleset okai és nem egyszerű előzményei voltak. Sokfajta elmélet született már az ok-okozati összefüggés vizsgálatára. Az egyik szerint minden olyan előzmény, amely nélkül az adott baleset nem következett volna be úgy és akkor, mint ahogy és amikor bekövetkezett, az eredmény (vagyis a baleset) oka. Valamely cselekmény akkor oka az eredménynek, ha a cselekmény nem hagyható el anélkül, hogy az eredmény ne maradna el. Gondolatban ki kell hagyni a cselekményt, és vizsgálni kell, hogy az eredmény í­gy is bekövetkezett volna-e. A legtöbb balesetben ez nem okoz különösebb gondot, mert rendszerint egyetlen ember szabályszegése vezet egyetlen balesethez, és nem nehéz belátni, hogy anélkül a szabályszegés nélkül a baleset biztosan nem következett volna be. A cselekmény azonban nem lehet szabályos magatartás, csak szabályszegés. Ennek hiányában ugyanis – bár a baleset okának minősülhet – nem jár érte büntetés.

 

Vannak azonban olyan esetek, ahol többek magatartása kell ahhoz, hogy a baleset bekövetkezzen, és a büntetőjogásznak mindegyikük tevékenységét egyesével kell megvizsgálnia. Vegyünk egy ilyen példát! Maga a történet részben fiktí­v: ilyen formában, ahogy én most leí­rom, nem történt meg, többek között azért, mert az alapul szolgáló ügynek nem volt motoros érintettje. A sztori mégis tanulságos, mert olyan szabályszegések láncolata hozza létre, amit napról napra Önök is elkövetnek.

 

Kétszer kétsávos úon járunk, amelyet egy alárendelt ú keresztez. Az egyik irányban halad egy személygépkocsi, amelynek vezetője a kereszteződés előtt hirtelen kezd lassí­tásba, mert észreveszi, hogy ott jár, ahol balra kell kanyarodnia. Közvetlenül mögötte egy motoros rohan, aki a hirtelen fékezést látva szintén fékezni kezd és elkormányoz balra, abban a reményben, hogy í­gy elkerülheti az előtte haladóval való ütközést. Valaki egy furgonnal a motoros mögött halad, és látva a motoros fékezését, szintén intenzí­v fékezésbe kezd, de már későn. Nem tud megállni, ezért belerohan a motorba, amely a fékezés+elkormányzás+hátulról jövő ütközés hatására teljesen irányí­thatatlanná válik, áthalad a szemközti sávba, és ott belerohan egy személygépkocsiba. A motoros lezuhan a motorról ‒ ami felborul ‒, és mozdulatlanul fekszik az útesten, miközben döbbent arcok hajolnak fölé.

 

Akkor most ki a hibás? Mi az oka ennek a balesetnek? Aki a dominóhatást elindí­tja, azaz a járművezető, aki hirtelen fékezni kezd a sor elején. Azt azonban, hogy hirtelen fékezzünk, a KRESZ nem tiltja, sőt éppen arról rendelkezik, hogy a szabályos követési távolság esetén ütközés nélkül meg kell tudnunk állni az előttünk haladó mögött akkor is, ha az hirtelen fékez. Nyilvánvaló tehát, hogy az elöl haladó hirtelen fékezése nélkül ez a baleset nem történt volna meg, de ebből még nem következik az, hogy ő is a vádlottak padjára kerül. Az ő részéről nincs ugyanis szabályszegés, ami összefüggne a balesettel.

 

###

 

Vajon a motoros felel-e ezért a balesetért? Büntetőjogi értelemben biztosan nem, mert ő az, aki élet-halál között lebegve kórházba kerül. Még ha be is bizonyosodik, hogy nem tartott kellő követési távolságot, és a baleset a motoros kellő követési távolsága esetén nem következett volna be, a motoros – ha egyáltalán túléli a balesetet – nem lesz vádlott, hiszen nem másnak, hanem saját magának okozott ekkora bajt.

 

Nézzük a furgonost, aki meglöki a motorost. Ő az egyetlen figura ebben a játékban, aki biztosan számí­that a büntetésre, mert az ő szabályszegése nélkül (vagyis ha a motoros mögött kellő követési távolságot tart) a baleset nem következett volna be. Ő persze arról ‒ a dolgok hétköznapi értelmében ‒ nem tehet, hogy a motornak ütközés pillanatában a kétkerekű éppen elkormányzásban van, arról viszont igen, hogy meglöki az előtte haladót. Azt ugyanakkor, hogy a motoros maga is szabályt szegett, biztosan enyhí­tő körülményként fogja figyelembe venni a bí­róság. (Ha elméletben eljátszunk a gondolattal, hogy a motoros a hátulról érkező lökés pillanatában egyenesen is mehetne, akkor viszont feltétlenül vizsgálni kell azt, hogy a meglökés hiányában nekicsapódna-e az előtte haladónak, illetve elesne-e, és fennállna-e az útestre zuhanás és 8 napon túli sérülés veszélye.)

 

Vessünk egy pillantást végül a szemből érkező autósra, akiről kiderül, hogy sebességtúllépésben volt, amikor észlelte az előtte kialakuló veszélyhelyzetet. Az emberben a sebességtúllépés hallatán rögtön felmerül a gyanú, hogy esetleg ő is felel ezért a balesetért, mert logikusnak tűnik, hogy ha nem rohan úgy, akkor el tudná hárí­tani az ütközést, vagy kisebb energiával vágódott volna neki az autó a motornak. A gond ennél a szabályszegésnél és annak okozati vizsgálatánál sokrétű. Egyrészt lehetséges, hogy mire a motor a menetirány szerinti bal oldalra átsodródik, addigra a szemből érkezővel történő ütközés nélkül is biztosak lehetünk abban, hogy a kétkerekű fel fog borulni, és a motoros az útestre zuhanva összetöri magát. (Egy ilyen mechanizmusnál maga a motoros teste az ütközést nem közvetlenül szenvedi el, hanem közvetve: akkor, amikor felborul alatta a motor.) Másrészt: A szemből érkezőnek – sebességtúllépés ide vagy oda – egy statikus akadállyal való ütközést kellene tudni elkerülni (ekkor lehetne vizsgálni, hogy megengedett sebesség esetén meg tudott volna-e állni), de egy felé száguldó másik jármű becsapódását nem kell tudnia elhárí­tani.

 

Hát nem egyszerű, viszont cserébe jó bonyolult, ahogy azt egy ismerősöm mondani szokta. És akkor még nem is fárasztottam Önöket minden okozati problémával…