Négyévesen elviszi szüleit robogózni

Tima Kuleshov

 

Nem lehet elég korán kezdeni – tartja a mondás, ami ahogy sok minden másra, úgy a technikai sportokra, azon belül pedig a motorversenyzésre is fokozottan igaz.

 

Ennek megfelelően igen fényes jövő állhat Tima Kuleshov, egy mindössze négyéves ukrán kissrác előtt, aki már most elképesztően ügyesen motorozik. Tehetségét valószí­nűleg igen korán felismerték szülei, mert kétéves kora előtt kerékpárra ültették és hamarosan versenyen is indult. Mindössze néhány hónappal később pedig már a motorozást is kipróbálta.

 

3,5 évesen Oroszországban rajthoz állt az egyik motorverseny kifejezetten gyerekeknek szánt kategóriában.

 

Jelenleg négyéves, és ahogy az a lenti videóban is látszik, hatalmas sikernek örvend és sok rajongója akad:

 

 

Természetesen nem szeretnénk találgatásokba bocsátkozni, de ha í­gy folytatja, és továbbra is lesz lehetősége folyamatosan a versenyzésre koncentrálni, akkor talán felküzdheti magát a legmagasabb kategóriákba is.

 

Ki tudja, egyszer még talán a MotoGP-ben is leteszi a névjegyét…