Mozgás közben a Honda City Adventure

Rómában tesztelték a városi tereprobogót

Január végén már tettünk arra vonatkozóan óvatos tippeket, hogy a tavaly ősszel bemutatott koncepciómotorok közül, melyek érhetik el a közeljövőben a sorozatgyártást. Mostanra úgy tűnik, hogy az egyik nagy esélyesünk, a Honda furcsa robogója egy lépéssel közelebb került a szériagyártáshoz, mert végre már mozgás közben is megnézhetjük.

 

 

A napvilágra került, rövid felvétel arról tanúskodik, hogy a Honda City Adventure már a közúi tesztelések fázisánál tart. Sajnos a műanyag elemeit – az ilyenkor szokásos módon – jó alaposan leragasztgatták, ami talán azt is jelenti, hogy nemcsak az EICMA szalonon látott, ezüst/zöld árnyalatban lesz megvásárolható, hanem más kombinációkban is.

 

Motorok Honda ADV kémfotókMotorok Honda City Adventure 2015
Képgaléria a városi tesztrőlA koncepcióváltozat galériája

 

 

Ugyancsak kérdéses még, hogy vajon milyen motor hajtja?

 

Hivatalos információ erre vonatkozóan még nincs, de a legtöbben úgy vélik, hogy a Honda valószí­nűleg az NC családban megismert, 750-es konstrukció köré épí­ti fel az ADV néven érkező, városi tereprobogót.

 

Bárhogy is lesz, az eddigiek alapján í­géretesnek tűnik!