Moto Morini 1200 Granpasso

A Benelli TreK Amazonas és a Moto Guzzi Stelvio mellett a Moto Morini Granpasso személyében még egy olasz motor igyekszik ledönteni trónjáról a túraendurók királyát, a BMW GS-t.

    A szépség tudvalevőleg í­zlés dolga, ugyanakkor széleskörű az egyetértés abban, hogy a mai túraendurók inkább fanyar módon sármosak. Az új Moto Morini Granpasso, amelynek gyártása a közelmúltban kezdődött, tökéletesen beleillik a sorba. Azt, hogy emellett hogyan teljesí­t, egy sorozatgyártás előtti modellen próbálhattuk ki.

    Azért, hogy a motor teljesí­tmény- és nyomatékgörbéje egyenesebb és teltebb legyen, mint az utcai Corsaro 1200 változaté, a markáns 87 fokos V-motort – mint ahogy már az Avio és a 91/2 számára is – átalakí­tották. A legjelentősebb változtatás az új vezérműtengelyek, a kisebb löket és a kisebb szelepek. Az ehhez hangolt gyújtástérképpel a 118 lóerős teljesí­tmény és a 104 Nm-es nyomaték 15 százalékkal marad el a Corsaro hasonló értékeitől. íllí­tólag ugyanakkor 20 százalékkal kevesebbet is fogyaszt, ami a 27 literes tankkal együtt kereken 400 kilométeres hatótávolságot jelentene. A Granpasso viszont mindezzel együtt sem nevezhető igazán takarékosnak.

    Ennyit az elméletről. A gyakorlatban az olasz modell olyan kiváló minőségű alkatrészekkel büszkélkedhet, mint a radiális főfékhengeren és a kuplungpumpán megtalálható állí­tható karok, valamint az acél fékcsövek. A szélvédő négy fokozatban állí­tható, a supermotókban már bevált Excel-felnikre gyárilag Metzeler-Tourance abroncsok kerültek. A kipufogó teljes egészében rozsdamentes acélból készült, az Öhlins rugós tag minden paraméterében állí­tható – a fordí­tott Marzocchi villával ellentétben. Emiatt az elöl igen feszes beállí­táson nem igazán tudunk változtatni.

    A magas üléspozí­ciótól eltekintve az ergonómia nem ad okot panaszra, ráadásul a Morini-kiegészí­tők katalógusából 3 centiméterrel alacsonyabb ülést is rendelhetünk. A széles, kónuszos kormány jól kézre áll, és elősegí­ti az egyenes, mégis aktí­v testtartást. A fék hangolása szelí­dre sikerült, emiatt viszont terepre tett kiruccanásokkor jobban érezhető. A meglehetősen keskeny abroncsoknak köszönhetően a Morinit könnyedén lehet döntögetni egyik í­vről a másikra.

A V2-es erőforrás lágyan, mégis erősen reagál a gázadásra. Az első két sebességfokozatban teljes gázt adva az első kerék egy csapásra elemelkedik a talajtól. 2500/min-től már egyáltalán nem akadozik, 3000/min fölött a nyomaték már végig 90 Nm fölött marad. így magas sebességfokozatban is kihasználható az ereje, akkor is, ha egyébként váltani is könnyen és pontosan lehet vele.


Összegzés:

Valószí­nűsí­thető, hogy a bajoroknak át kell engedniük néhány vásárlójukat az olaszoknak. A Granpassót július közepe óta lehet megtalálni a kereskedésekben.

Előnyök:

  • A tank térfogata 27 liter
  • A rugós tag teljes mértékben állí­tható

Hátrányok:

  • 2 990 000 Ft-os ára igen magas
  • A műszerfal túlzsúfolt és nehezen leolvasható
  • A fordí­tott villa nem állí­tható