Menetpróba: MOTO MORINI X-CAPE 650

Van egyfajta üzleti modell, amely valahogy úgy működik, hogy amikor Milánóban a csinos hoszteszlányok leleplezik egy ismert márka új típusát, akkor a lepel alól néhány kuporgó kínai kerül elő, amint éppen jegyzőkönyvezik az újdonságot. Aztán egy év múlva megjelenik az olcsóbb klón, amelynek egyik része innen ismerős, a másik onnan, a harmadik meg amonnan.

Na, hát a Moto Morini X-Cape nem ilyen. Ugyanis ez a motor egészen egyszerűen és alanyi jogon szép. Jók az arányai, imponáló a vonalvezetése, meggyőzőek a részletei, a kidolgozottsága, és neves beszállítók adják össze a perifériákat. Persze fel lehet benne fedezni ismerős formákat, az X-Caperől eszedbe juthat az Africa Twin, de a BMW GS csőréről meg a Suzuki DR Big.

Az X-Cape kinézete nagyon egyben van, mégpedig azért, mert bár a gyártó a kínai Zhongnen, de a tervek olasz dizájnerek munkáját dicsérik. Az először a 2019-es EICMA-n bemutatott X-Cape üde színfolt a klasszikus naked vonalon erős márka modellpalettáján, és hát logikus is volt belépni a motorozás legnépszerűbb szegmensébe, hiszen újra divatba jöttek a középkategóriás túraendurók.

Az is látszik, hogy a gyártók előszeretettel nyúlnak a ralik világát idéző formákhoz, lásd: Yamaha Ténéré 700, Aprilia Tuareg 660, MV Agusta Lucky Explorer. Az X-Cape filigrán kinézete mellett sem kis motor, és bár a mélyen ívelt ülés nem tűnik magasnak, azért a 845 mm alacsonynak sem nevezhető. Akinek ez sok, 77 000 Ft-ért kérhet hozzá 20 mm-rel alacsonyabb ülést is. Az X-Cape nem papírsúlyú versenyző, teletankolva 230 kg körüli értéket nyom. Ez a középkategóriában nem számít könnyűnek, a Tuareg 660 és a Ténéré 700 több mint 20 kgmal könnyebb nála.

A teljes cikk a Motorrevü legfrissebb, 2022/04 számában és a Laptapir.hu oldalán is olvasható! A lap megtalálható az újságárusoknál, illetve megrendelhető előfizetéssel! Utóbbival kapcsolatban további információ ezen a linken található.

Fotó: Mező János