Menetpróba: HYOSUNG GV 300 S BOBBER

Barátságos, felhőtlen szórakozást nyújtó koreai keresi társát szabadidejének kulturált eltöltésére. Adatbúvárok, lóerőfanok és méretmániások kerüljenek.

Hadd kezdjük ezzel: a Hyosung nem kínai cég. Hanem koreai. Aztán hadd folytassuk azzal, hogy a márka az évezred elején importőri szinten volt jelen Magyarországon, és már éppen kezdett sikeressé válni, amikor a 2008- as válság romba döntötte többek között a motorkerékpár- piacot is. Újabban úgy tűnik – ujjak keresztbe téve −, ismét felfutóban az ágazat, így az egykori importőr újra nekilát a feladatnak – népszerűvé tenni a márkát a hazai piacon is.

A teljesebb képhez meg kell említenünk azt a tényt is, hogy annak idején két Hyosung-modellt is befogtunk 25 000 km-es tartóstesztre, a kis (250 cm3) és a nagy (650 cm3) GV Aquilát. Mindketten különösebb gond nélkül abszolválták a kiszabott távot. És ma pedig itt van a mindenféle rosszérzés nélkül szemlélhető GV 300 S Bobber. Igaz, hogy a műfajt nem a Hyosung találta fel, de hát bobbert többen is gyártanak, és a műfaj nem kötődik annyira egyetlen brandhez sem, hogy az ismerős dizájn miatt tolvajt kellene kiáltani.

A GV 300 S Bobber kifejezetten szemrevaló jószág. Mondhatnám, hogy nekem legalábbis tetszik, viszont akárhányszor kinézek az ablakon, látom, hogy állandóan álldogál mellette valaki. Ha meg mi is ott vagyunk mellette, azonnal az árát kérdezik. A motor színe fekete – tartja a hard biker mondás −, na, ezzel a Hyosungnál sem akartak vitatkozni, a motor gyakorlatilag monokróm, és ez a mono ittfeketét jelent. A bobber műfaj kifejezetten hálás irányzat, gyakorlatilag minimalista stílus, így ebben az amúgy chinabarokkra hajlamos egyéb távol-keleti gyártók tervezői sem tudják igazán elragadtatni magukat, és valószínűleg elemzik is eleget a nyugati ízlést ahhoz, hogy lassan leszokjanak a túlzásokról.

A GV 300 S Bobberről kijelenthetjük, hogy nem rendelkezik egyetlen irritáló részlettel sem! Ellenkezőleg. Az arányok, formák, megoldások kifejezetten tetszetős benyomást keltenek. És ez a jó érzés megmarad a használat során is. Persze megkopogtatod a rövidre vágott sárvédőket – ettől bobber –, az oldaldekliket, a lámpabúrát és a kilométerórát, és azt találod, hogy mind műanyagból készültek, de hát erről még a néhai Soichiro Honda tehet, ő honosította meg a műanyag elemeket a motorokon a Super Cubnál. És az is igaz, hogy a műanyagoktól is olyan légies tömegű a Bobber.

Retró markolatgumi, védőharmonika a mindenféle állítási lehetőséget nélkülöző telókon, klasszikus kerek lámpa (és hagyományos H4-es izzóval), kompakt kis tank, egyszerű kormány és szintén állítási lehetőségeket nélkülöző fékés kuplungkarok, minimalizmus a köbön. De jó az olyan kis részlet, mint a tank és az ülés közötti kis rés, amelynél talán nem is kellett volna eltakarni a vázcsövet.

Valószínűleg a bal térdnél lévő gyújtótrafókra is fölösleges a kis műanyag takaró izé, nyugodtan nézhetne ki gyújtótrafónak. Idővel talán ezeket az apró finomságokat is megtanulják, Szöulban biztosan hamarabb, mint mondjuk Vuhanban. A Bobber elöl kis méretű, mindössze 16-os felnire támaszkodik, de azon ballonos 120/80-as gumi feszül, a 15-ös hátsó felnire 150-es gumit álmodott a mérnöki kar – és úgy tűnik, jól tette. Ja, és hát a vízhűtő… a custom műfajban elég zavaró tud lenni a látványa, elrejteni pedig elég komplikált, eddig még az a megoldás jött be a legjobban, ha valaki besüllyesztette a bölcsőszárak közé, itt azonban kapott egy olyan burkolatot, ami még jól is áll neki.

Arra a megoldásra, hogy a műanyag oldalburkolat alatt lévő szerszámkészlethez hozzáférjünk, a szerszámkészletben található imbuszkulcsra lesz szükségünk, mi úgy tekintünk, mint a Hyosung mérnökeinek egyfajta évődésére, viccelődésére, amellyel a Bobber tulajdonosát bökik oldalba.

A képeken, de elsőre még a valóságban sem látszik, hogy mennyire kompakt kis bringa is a GV 300 S. Amikor mellé lépsz, akkor fogod föl, hogy ülése alig ér valamivel a térded fölé, amikor lehuppansz rá és felállítod, nem is érzed a súlyát. Ultrabarátságos. És még el sem indultál. Szóval lehuppansz a nagyon szép, kétféle bőrből álló ülésre (a vezetőé steppelt velúr hatású), és körbenézel, valahogy így, hogy: Na, mi van, haver? Veretünk egyet? Aztán veretsz egyet és annak minden méterét imádni fogod. A harmadliteres V2-es kulturáltan jár, mindenféle feltűnő és közönséges hangoskodás nélkül, de azt sem mondanánk, hogy visszahúzódó természet lenne.

A kuplungot kellemes, határozott rugóerő ellenében húzod be, a váltó lehetne egy kicsit határozottabban definiált, egy egészen kicsit csontosabb, de ez még akár változhat is. Indulás… tök jól húz alulról is, annyira, hogy gyorsan végig is szaladsz a fokozatokon, egy dinamikus indulás kivételével nem is fogod elforgatni, mert nem kell. A 130- at pillanatok alatt eléred, és itt még nincs vége, ha mérsékeltebben is, de tovább gyorsul egészen 144 km/órás sebességig. Tehát egy legális 130-at lazán hoz. Egyetlen apróságban ki is merültek negatív észrevételeink, valamivel kisebb motorfék talán kellemesebb lenne gázelvételre, mert ez a néha parányit késő gázreakcióval kicsit bezavarhat a bársonyos haladásba.

Amit mindenki imádni fog benne, az a nyomatékleadás módja − pedig egyharmad literes lökettérfogatról van szó mindössze –, ötödikben alig kétezres fordulatról, 50 km/h alatti sebességről képes rángatás nélkül kigyorsítani, de akár maradhatsz is ebben a tartományban, ha laza cirkálásra vágysz. A Bobber V2-ese pont úgy működik, mint egy V2-eseket imitáló, 270 fokos elékelésű sorkettes. Fékei méterről méterre egyre jobban bekoptak, mostanra már teljesen elegendőnek tűnik egyetlen tárcsa előre, egy pedig hátra, hatásfokuk elegendő, és egész jól adagolhatók. Ha azt hiszed, hogy csak lazulásra való, akkor tévedsz. Kicsi, fordulékony, könnyű és dinamikus – hát ezek a tulajdonságok a városban is kifejezetten jól jönnek, fürge kis méhecskeként cikázhatsz az autók között, a dugó ismeretlen fogalom a számára.

Egy alkalommal esőben való motorozás után az indítógomb megnyomására kattogó relé hang mellett füst szivárgott az ülés alól. A motort az importőr alaposan átvizsgálta, égési nyomot nem talált, a jelenség okára nem derült fény. A hiba többet nem jelentkezett, pedig tengelyig érő vízben és szakadó jégesőben is mentünk vele. Terveink szerint visszakérjük a motort tartósabb igénybevételre is.

Összegzés: szinte beleköthetetlen külső, jónak látszó anyagok és összeszerelés, elképesztően barátságos habitus és kifejezetten nagy élményfaktor – valahogy így lehetne röviden összefoglalni a GV 300 S Bobber jellemét, ráadásul a tizenöt évvel ezelőtti 400- asok áráért. Ez azért nem hangzik rosszul.

Fotó: Mező János