Menetpróba: HONDA NT1100

Kényelmes, simán alkalmas napi több száz kilométer megtételére, miközben akad jócskán élvezeti faktor is benne. A Honda Africa Twin-alapú túragépét Tarragona városa mellett tettük próbára.

Sokan elfelejtik, hogy túrázni nem csak túraenduróval lehet. Szerencsére a Honda érezte, hogy a manapság nagyon jól menő szegmens mellett érdemes visszanyúlnia egy jól bevált, igencsak jól csengő név felé. Az egyértelmű volt, hogy az Africa Twin számára kifejlesztett blokkot használni fogják más műfajokban is. Tavaly a Rebel 1100-zal, most pedig az NT1100-zal mutatták meg a japán mérnökök, hogy ők a platformozás nagy mesterei. Hiányzott egy motor a Honda modellpalettájáról, ami kényelmes, jól pakolható, ami nem a túraenduró szegmensben képviselteti magát, hanem inkább az aszfaltorientált vevőket célozza meg. Kisebb, mint napjaink igen divatos kalandmotorjai és elsősorban a klasszikus túrázók szívéhez áll közelebb.

Nos, az NT1100 ezt a rést szeretné betölteni, ami valljuk be, nem is olyan egyszerű feladat a kiélezett kütyü- és teljesítményharcban. A Hondának korábban is voltak NT modelljei, ám 2013 óta nem használták ezt az elnevezést, egészen mostanáig. Ha nagyon le akarnám egyszerűsíteni a dolgot, ez a motor egy Africa Twin átdolgozott külsővel, kisebb kerekekkel, de azért ássunk mélyebbre. Az újdonság kéthengeres erőforrása a CRF1100Lből érkezett, csúcsteljesítménye azonos, legnagyobb forgatónyomatéka viszont 1 Nm-rel kevesebb. A szívó- és kipufogóoldalon is vannak apróbb módosítások, és hozzányúltak az acélból készült, dupla bölcsővázhoz is. Más helyre került a lámpatartó és a vízhűtő felfogatása. A tengelytáv négy centit rövidült, de a teljes hossz és szélesség is csökkent az Africa Twinhez képest. A túraendurókkal ellentétben elöl is 17-es felnin gurul, a rugóútja pedig nem hosszabb a szükségesnél.

Napfelkelte után nem sokkal pillantottam meg először a tengerparton katonásan felsorakoztatott tesztmotorokat. A sétányon pálmafák, háttérben a tenger, nagyon pazar a környezet, de mégis inkább az újdonság, ami igazán foglalkoztatja az egybegyűlteket. Már első blikkre látszik, hogy nem hivalkodó, inkább egyszerűnek mondható, de szép formavilág jellemzi. A legmeghatározóbb eleme az első fényszóró, amely ad egy csipetnyi agresszivitást az egész járgánynak.

A teljes cikk a Motorrevü legfrissebb, 2021/12 számában és a Laptapir.hu oldalán is olvasható! A lap megtalálható az újságárusoknál, illetve megrendelhető előfizetéssel! Utóbbival kapcsolatban további információ ezen a linken található.