Menetpróba: Honda Forza 300

Az előí­téletet egyértelműen rossznak minősí­teni nem más, mint puszta előí­télet! Ne általánosí­tsunk, és látni fogjuk, hogy az előí­téletnek vannak jó oldalai is. Ugye, értik?

 

.” href=”galeria.php?cid=54573″>

A Motorrevü olvasói többször szembesülhettek azzal az unortodox nézetünkkel, mely szerint az előí­téletek akár pozití­v szerepet is játszhatnak életünkben. A kulturált előí­télet ugyanis nem más, mint eddigi tapasztalataink szerinti általánosí­tás, összegzés, elvonatkoztatás, projekció, csak egy kissé pejoratí­v csengésű névvel illetve. Másrészről az előí­téletnek van egy felbecsülhetetlennek tartott tulajdonsága is. Megkí­méli az embert a differenciált gondolkodás fárasztó tevékenységétől, annak helyébe a jóval kevesebb energiát és idegsejtet igénylő és a személyes meggyőződést mellőző vak hitet helyezi. Tehát egyszerűbbé, kényelmesebbé teszi életünket.
Mi például a Monkey után vakon és feltétlenül hittünk abban, hogy egy jó motornak kicsinek, kompaktnak, dinamikusnak kell lennie. Lehetőleg egy kis dilinyós beütéssel.

Ennek megfelelően némi távolságtartással kezdtünk az elegáns, méretes, 300-as Forzával. Természetesen még mielőtt akár ráültünk volna, de hát az előí­télet már csak í­gy az igazi. Vakon.
Mosolyogva búcsú vettünk tehát a Monkey-tól, kételkedőre igazí­tottuk vonásainkat, úgy fordultunk az új tesztalany felé. Úristen, mekkora test! Micsoda nappaliba illő fotel! Micsoda szélvédő, és milyen fess kinézet! Szemérmetlenül hivalkodó LED-es fények mindenfelé. Majdhogynem pökhendi, akár egy arisztokrata úrlovas és párbajhős. Előkelő és sportos, csak semmi bolondosság.
Kulcsátadás, rövid bemutatás. Elektromosan állí­tható szélvédő! Kikapcsolható nyomatékszabályzó! Az obligát ABS, kulcs nélküli indí­tás… Persze, aztán sehova nem lehet vele befordulni, olyan hosszú, és hiába 300-as, a böhöm testet nem fogja vinni, de ha megindul végre, ezt a tömeget meg is kellene tudni fogni és í­gy tovább.

Azért nézzük csak, de úgyis tudom, milyen lesz.
Hmmm, az ülésről egész jól látni a közlekedést, jé, ellátok egy családi autó fölött. Igaz, éppen csak… és hát 180-as magassággal nem is érek le róla telitalppal. Hiába 72 mm az ülésmagasság, elég széles az ülés. Igaz, ha előrecsúszom kicsit, ahol elkeskenyedik, simán elérem a talajt telitalppal. Egy kicsit olyan érzése van rajta az embernek, hogy nem benne, hanem rajta, a hátán ül. Az ülés párnázata kemény, szinte egyáltalán nem süpped, viszont nem is csúszkálok rajta. És annyi hely van, hogy na. Ezen Ázsiában nem is egy, hanem két sokgyermekes család is utazhatna, természetesen a Malackát, és a baromfiketrecet sem kellene otthon hagyni. Valahol ott egész hátul, ahol az utasülés kezdődik, a lépcső egész jól megtámasztja a derekat, de ezt az alacsonyabbak soha nem fogják megtapasztalni, mert ha ennyire hátracsúsznak, nem érik el a kormányt. Hogy tágas, és sokféle alkathoz pont í­gy jó??? Hát í­gy is fel lehet fogni…

.” href=”galeria.php?cid=54573″>

 

Most meg hová lett a kulcsa? Khmmm izé, persze, itt van a zsebemben, jé, milyen vicces, nem is kell elővenni, elég, ha ott van valahol. Pöccre indul, felállí­tani gyerekjáték, akarom mondani, azért elég testes, szóval egész könnyű, na, 190 kg sincs.
Igen, pontosan, ahogy gondoltam, jó messzire ellátni róla, az ülés mellett a futómű is egész kemény, de valahogy ez itt most pont jónak tűnik, nem is kemény, csak amolyan feszesebb fajta. Azon a keresztbordán biztos repülök egyet… Jó, biztos kisebb volt, mint elsőre gondoltam, mert nem is repültem el, sőt, egész jól felvette a futómű, vagyis elnyelte, szóval értik.

Körforgalom. Na, hogy fordul? Persze, hosszú, meg minden…
Megyek még egy kört, mert nem figyeltem, alig vettem észre ezt a körforgalmat itt, merthogy magától fordult szinte, egész stabilan, nem kellett vele erőlködni, nem is esett be kanyarba, ha meg direkte í­gy belefékezek, akkor is simán ledöntve marad. Ezek a mai motorok már maguktól mennek, mi marad í­gy élménye az embernek, bezzeg régen. De jó volt, gyerünk még egy kört, egy utolsót… jól van, na, megyek már, mit dudál! Hová rohan, az esti hí­rekbe? Ez jó, az esti hí­rekbe kár, hogy már hallottam valahol.
Akkor itt kifelé, gáz! El is felejti az ember, hogy robogón ül, valahogy úgy lett hangolva a CVT váltó a röpsúlyokkal, hogy egyáltalán nem nyúlik, majdnem úgy gyorsul gázra, mintha motor lenne.
Persze ez csak illúzió.

.” href=”galeria.php?cid=54573″>

 

Az ördögbe, valójában jobban megy. Egymás mellé álltunk a Zolival, ő a 40 lovas DR-Z400-assal, én a 25 lovas 300-as Forzával, és zöldre indultunk. Hát úgy elmentem, hogy csak nézett, már a negyediket váltotta, mire utolért, csak aztán tudott volna megelőzni, de akkor már megint jött egy lámpa. Ennyi.
Ez a bal markolat tele van mindenféle gombokkal, nem tudom, régen miért volt elég egy kürt, egy fényszóróváltó meg egy index… Ez például itt a szélvédőt emeli és süllyeszti, de majd arasznyi hosszan (14 cm), úri huncutság. Viszont tök jól jön ebben a hőségben, hogy egy gombnyomás és már le is ereszthető. Végre egy kis frissí­tő menetszél.
Ez a menetszél olyan 140 táján azért már elég zajos tud lenni. Tényleg, észre sem vettem, de már 130 fölött jár a mutató, ki gondolta volna, hát ez akkor akár autópályára is jó lehet. Ha felhúzom a szélvédőt, ezzel a gombbal itt, ni, akkor egész elhalkul, már csak a sisak tetejét fújja a szél, és ugyebár mindezt menet közben, azért mégiscsak vannak jó dolgok manapság. Még ha nem is sok.
Bombabiztosan megy egyenesen, könnyű vele kanyarodni, aha, ezért feszesebb fajta a futómű, meg aztán a hátsót lehet is állí­tani hét fokozatban. A fene ebbe a műszerfalba, egész jól látszik minden még napsütésben is, de nem értem, minek kell telepakolni mindenféle infóval, van itt hőmérséklet, töltés, kétféle napi számláló, átlagfogyasztás, meg minden, hogy a két analóg óráról, a sebesség- és a fordulatszámmérőről már ne is beszéljünk. Persze, hogy az ember ezeket bámulja menet közben. Jééé, 3,5 literes átlagfogyasztást í­r ki, pedig cibáltuk neki rendesen. Visszafogottan ezek szerint elmegy három literrel is. Úristen, az a 11,6 literes tankkal majdnem 400 km! De hát ha tud majdnem 140-et, akkor fék is kellene alá. Elöl egy szimpla tárcsa van, kétdugós úszónyereggel, de szépen érezhető nyomásponttal, közepes kézerővel, jól adagolható, kifejezetten jó hatásfokkal, aztán még ott a hátsó is, tökéletes párosí­tás, pláne ABS-szel.
Szóval az a helyzet ezzel a Forzával, hogy bár nagy testű városi robogónak cí­mezik, egyrészt nem is akkora böhöm, hiszen filigránabb, rövidebb, könnyebb elődjénél, másrészt abszolúe nem csak városi. Mi például simán nyakunkba vennénk vele Európát, akár utassal is. Pakolni lehet rá is és bele is, az ülés alatt például annyi hely van, hogy két full face sisak mellett még marad hely másnak is. Két kis zseniális izé is van itt, az egyik, egy kivehető határoló műanyag í­v, amely megakadályozza, hogy a sisak csúszkáljon, kivéve ezt az í­vet pedig az egybefüggő teret növelhetjük meg. A másik, az ülés alatti tárolódoboz falában, az oldalidomba benyúló üreg, amelyben a szerszámkészlet mellett egy doboz sör, alternatí­vaként egy esőruha is elfér. Ezen kí­vül találunk még egy jó harminc centi mély zárható rekeszt is a bal térd előtt, benne pedig egy 12 voltos aljzatot, de ha még ez is kevés lenne, vásárolhatunk hozzá gyári topcase-t, nem is akármilyet, hanem olyat, ami központi zárral rendelkezik, és a jeladó eltávolodásával automatikusan zár.
Pár napos használat után elindultunk a Forzával, hogy visszaadjuk. Az üzlet mellett ott állt a kis Monkey.
Mosolyogva búcsú vettünk tehát a Forzától, majd kételkedőre igazí­tottuk vonásainkat, í­gy fordultunk a régi tesztalany felé. Úristen, milyen kicsi test! Micsoda túlpárnázott ülés! Micsoda üléspozí­ció, és milyen provokálóan bolondos kinézet! Lehet ezzel egyáltalán motorozni?