Menetpróba: Harley-Davidson FXDR 114

„Bí­rom a márkát, de nem érdekelnek a tradicionális modelljei. Én egy olyan motort akarok, amelyik erőteljes kinézetű, agresszí­v stí­lussal és modern dizájnnal rendelkezik.”

Thessalonikiben ülünk a Harley-Davidson egyik új modelljének a bemutatóján. A kivetí­tőn éppen a fenti véleményt olvassuk. Aztán megértjük, hogy az esemény pedig nem más, mint a gyár válasza az előbbi felvetésre. Az est folytatása is meglepő kissé, aránylag rövid modellbemutató, kevés részlet, még kevesebb sallang és marketingszöveg, szó sem esett az amúgy elmaradhatatlan szabadságról. Vendéglátóink azt mondták, ezútal a motor fog beszélni helyettük.

Hát, szó, mi szó, az FXDR nem az a motor, amellyel a friss jogsisok megteszik első métereiket. Nevében a félelmetes R betű – ráadásul pirossal í­rva ‒ a sportosságra utal. Az első adat, amit megismertünk, a lenyűgöző 164 Nm-es forgatónyomaték, 3500-as fordulatszámon! Ez még a Fat Bobénál is nagyobb 4 Nm-rel, és már arra is azt mondta az ember, hogy végtelen, kimerí­thetetlen erő. És ha már sajtótájékoztató, akkor az újságí­rók önállóan kérdezhettek is – lám, mennyire más a motoros újságí­rás világa…

Persze az FXDR piros R betűje túlságosan csábí­tó, magas labda volt, az egyik kolléga villámgyorsan rá is kérdezett a teljesí­tményre – amit a Harley következetesen soha nem ad meg. A válasz politikushoz illő volt, vagyis semmi konkrétum. Valahogy í­gy szólt: „A közúi motorozás élménye elsősorban a nyomatéktól függ, nem a teljesí­tménytől. Ami igaz is, de ettől még nem kaptunk választ a kérdésre. A másik kérdés arra tért ki, hogy ha már ilyen sportos, bődületes nyomatékú az FXDR, nem kellene-e kipörgésgátlóval is ellátni? A kissé nyitott válasz úgy szólt, hogy jelen pillanatban még nincs sorozatgyártásra alkalmas ilyen rendszere a Harley-nak – ami a sorok között olvasva azt jelenti, hogy hamarosan lesz.

Még aznap este, ismerkedés a parkolóban

Egy darab, magányosan álló FXDR is meglehetősen feltűnő jelenség, hát még, ha vagy húsz darab áll egymás mellett sorban.
Agresszí­v, brutál erőt sugárzó kiállás, egyből a Fat Bob jut az ember eszébe róla, de annál valamivel finomabb formákkal. Mondjuk, a Fat Bob szögletes területvilágí­tó fényszóróját nehéz lenne überelni, az már igaz. 43 mm-es fordí­tott teló, dupla tárcsafék, kétszer 4 dugattyús nyergekkel, kis fejidom, ultrabrutál levegőszűrő ház, szabadon álló légszűrővel, vaskos, kettő az egyben kipufogó, extrém rövid hátsó szekció, de olyan rövid, hogy az ülésidom vége nem éri el a hátsó keréktengely vonalát sem. A zárófényeket egy balról í­velő konzol tartja, ez egyrészt mostanság divatos megoldás, másrészről nem takarja el a kerék jobb oldalát. Amit kár is lenne, mert í­gy nem láthatnánk a sportmotorokba illő kinézetű lengővillát, amelyről külön elmondták, hogy 43%-kal könnyebb lett, mint a Fat Bobé. A kerekek öntött alumí­niumból készültek, elöl 19-es Ace, hátul 18-as diszkosz felni, ez közel egy kilogrammal könnyebb, mint a Breakout Gasser II felnije.

 

Oké, motorozás csak holnap, de azért az ember csak ráül… Hát, az üléspozí­ció valami olyasmi, mint a Fat Bobon, olyan fura. Aránylag mélyen ülsz, lábaid elöl, de viszonylag magasan – el is büszkélkedtek vele, hogy az eddigi legdönthetőbb Softail az FXDR –, a kormányhoz előre kell kissé dőlni, jé, csutkakormány, amely a felső kormánykifli fölött kapcsolódik a telószárhoz, tehát kicsit olyan öszvér megoldás, csutkakormány, mégsem kell érte lehajolni, ráadásul az FXDR feliratú ovális lemezt felpattintva meg is találjuk a csőkormány bilincsének helyét, az bármikor átszerelhető. Már ráülve is feltűnő volt, hogy a futómű alig ült össze a 85 kg-os terhelés alatt, feltűnően keménynek érződött. Az első futómű egyébiránt nem állí­tható, a hátsónak az előfeszí­tése azonban igen, akár 13 mm-t megemelhető a hátulja, és ez természetesen hat a kormánygeometriára is. Az FXDR sajátos geometriai paraméterekkel rendelkezik, 120 mm-es utánfutása 25 mm-rel rövidebb a Breakouténál, de még a Fat Bobénál is vagy 12 mm-rel, látható tehát, hogy fordulékonyságra hangolták – mármint a többiekhez képest, persze.

 

Másnap, már élesben


Az üléspozí­ció valószí­nűleg nem változott előző este óta, de a légszűrőház mintha megnőtt volna, hozzáér az ember jobb térdével, nekem még éppen nincs úban. Amúgy érdekes darab, maga a szűrőrész teljesen szabadon áll, mint valami drag sportlégszűrő. Apropos, drag… a tegnapi tájékoztatón mutattak egy kollázst, mik inspirálták az FXDR megjelenését. Hát volt ott először is egy leültetett roadster autó, úgy tűnt, valami illegális utcai gyorsulóversenyen fotózva, aztán volt kitámasztós drag motor, meg egy ronda, vicsorgó kutya, valószí­nűleg szintén valami illegális versenyen készült, meg valami vadászrepülő. Visszatérve a szabadon álló szűrőre, az ilyesmire valami huzatszerűt szoktak húzni, ha elered az eső. Az előrejelzés csodálatos időt í­gért Thessaloniki környékére…

Tehát üléspróba, a motor teletankolva olyan 303 kg körüli, aránylag mély súlyponttal, viszonylag könnyű talpra rántani, az ember lába teljesen normálisan leér róla, igaz, a Harley-nál ez nem szokott gondot jelenteni. Indí­tásra megrázkódik a nagy vas a meginduló óriási lendtömegekre, alapjáraton barátságosan masszí­roz. A kuplungkar széles, viszonylag könnyen behúzható, felengedve a lamellák érezhetően, jól adagolhatóan zárnak össze, a lépésben guruló motoron szinte meg tudom számolni, hány kockakövön gördülünk át, a futómű valóban meglehetősen keménynek tűnik.

A kormányhoz eléggé előre kell nyúlni, az az érzésed támad, hogy jobb lenne közelebb lenni az első kerékhez. A 240-es hátsó gumi, ha nem is készségesen, de azért nem makrancosan rádől a forduló szűk í­vére, ezzel a szélességgel lehetne rosszabb is. A gázmarkolat könnyen jár, már csak ettől is van egy jó érzése az embernek, ezzel a motorral nem kell erőlködni, ha gyorsulni akarsz egy jót. A gázreakciók nagyon kulturáltak, de ez a nyomatékos Millwaukee big twineknél jó ideje í­gy van, nincs rántás, nincs bólintás, nincs holtjáték sem. A váltó lágy, nagyon jól definiált, soha nem kell keresgélni vele az üres fokozatot sem, kulturáltan hangos, és ez itt í­gy is van jól, pontosan ezt az érzést, hangot várjuk el.

A tesztúvonal első szakasza autópályán vezet, kis hí­ján felvisí­tasz a nagy jóérzéstől, amit a Millwaukee Eight nyújt. Jóindulatú, lágyan jövő bődületes gyorsí­tó erő, olyan érzésed van, hogy már alacsony fordulatszámon végtelen, soha ki nem merí­thető erő fölött rendelkezel. Fantasztikus, na!

Hamar végigváltod a fokozatokat, néha el is feledkezel az ötödikről, mert alig forog, erő meg van bőven, és még ott a hatodik is. Menetszél persze van, de inkább frissí­t, mintsem nagyon tolna, a parányi fejidomtól ne is vájunk többet, amúgy meg az FXDR-rel nem világ körüli utakra fognak indulni a gazdái. A kezdeteknél már feszesnek érzett futómű egyelőre jól szerepel. 120-140-160, és még menne, gyorsulna könnyedén, egyenesfutása a rövidí­tett utánfutás ellenére is hibátlan, stabil. Lekanyarodunk, a hegyek felé vesszük az irányt, egyre szűkebbek a kanyarok, vége a gondtalan száguldozásnak, ez már kicsit melósabb rész, a 240-es hátsó gumi adta macsó látvány most benyújtja a számlát, de ha felidézem az egynyolcas Intrudert a maga szintén 240-es hátsó gumijával, nem panaszkodom. Az aszfalt fénylik, mintha izzadna, pedig csontszáraz, a kigyorsí­tásoknál észnél kell lenni, mert eléggé csúszik, eszembe is jut a tegnapi kérdés a kipörgésgátlóról. De a gáz jól adagolható, reakciói finomak, kezelhető a helyzet. Aztán az aszfalt fénylik, mintha izzadna, de már csurom ví­z minden, leszakad az ég az előrejelzés ellenére. Trópusi zápor, pár tí­zméteres látótávolság, számadatok jelennek meg gondolatainkban, 240-es gumi 164 Nm-es nyomaték vagy hétmillió forint körüli árában még nincs szériaérett kipörgésgátló. Hétmillió forint az hány havi, évi fizetés is?

 

Mindenki lassí­t, ha van is ennyi pénze, nem egy törött motorra akarja költeni. Kiérünk az esőből, a lassan száradó ruhákon hátul arasznyi sárcsí­k jelzi, hogy a vagány kinézetért szenvedni, ázni kell, a kurta hátsó sárvédő inkább csak dekorációs célokat szolgál. Ja, és a nyitott légszűrő nem véletlenül nyitott, két ordas felhőszakadás sem okoz gondokat. Az összképhez tartozik még, hogy í­gy szétázva egész jól jön az a felfelé hömpölygő hő, amit a blokk és az olajtartály sugároz, aztán már egy kicsit még í­gy vizesen is soknak tűnik, viszont nagyon fognak neki örülni a grönlandi motorosok.

.”

Hazafelé még egy kis í­zelí­tőt kapunk a nyomatékhegyekből, még száguldunk egy rövidet az autópályán, a futómű még mindig jónak tűnik, pedig tegnap megesküdtünk volna, hogy kirázza a lelkünket. Az igazság azért az, hogy a görög utak elég csúszósak, kisebb-nagyobb úhibák is akadnak, de azokkal az itthon megszokott, utálatos, éles, keresztbefutó bordákkal nem találkoztunk, ami a legfinomabb futóműnek is fel szokta adni a leckét, í­gy hát elégedettek voltunk a feszes beállí­tásokkal.

 

Összegzés: az FXDR kétségtelenül a Harley kí­nálatának extrémebb tagjai közé tartozik, némi rokonságot mutat a V-Roddal, legközelebbi felmenője talán a Fat Bob. íœtős kinézetű, vagány, muscle bike, a Harley jelenlegi csúcstechnológiájával, a lenyűgöző erejű, nyomatékú Millwaukee Eight 114 erőforrással. De fő és egyetlen motornak csak azoknak lesz jó, akik nem szándékoznak napokat tölteni az ülésében, a mi tesztnapunk 300 km körülire rúgott, és ez elég is volt egy napra. És ez erre is való, egy kis villogás, reprezentálás a városban, aztán egy motorozás, gyorsulás, és ha a gyárban már olyan büszkék a dönthetőségre, egy kis kanyarvadászat a hegyekben. Ez az FXDR lételeme.