Menetpróba: Energica Ribelle

A MotoE-versenygép új, sokkal nagyobb teljesí­tményű akksijával az Energica új fejezetet nyit az elektromos motorkerékpárok történetében. A Ribelle nagyon meggyőző.

Néhány nappal ezelőtt az Energica még a milánói vásár standján álldogált, most a spanyol napsütésben sütkérezik, a kilométer-számlálóján egy hetes szerepel, vadonatúj tehát. „Gyorsan átnéztük, hogy minden rendben van-e vele, de már mehetsz is.“ Livia Cevolini, az Energica energikus főnökasszonya örül, hogy a MotoE-osztály bemutatkozó szezonja jól sikerült, és hogy a közönség és a sajtó részéről is elég nagy az érdeklődés. Az első versenyszezonban szerzett sokoldalú tapasztalatokat az új akkumulátorok fejlesztésére fordí­tották. Az eredmény: 21,5 kilowattórás kapacitásával messze ez a legnagyobb akkumulátor a motorkerékpár-iparban.

A még kicsi olasz motorkerékpár-manufaktúrának a mottója tehát: versenypályáról a közúra. Mi is ezt tesszük, a valenciai depóból motorozunk ki a narancsültetvények közé. Túravezetőnk, Frederico először kissé összezavarodik a hihetetlenül bonyolult körforgalomban, de hamarosan kiszabadulunk, és a Ribelle (magyarul: lázadó) megmutathatja, mit is tud. Ami pedig nem kevés. A hihetetlen, 215 newtonméteres nyomaték brutál módon katapultálja a motort és pilótáját bármilyen helyzetben. És mivel sebességfokozatok sincsenek, ezért e hatalmas tolóerő lehí­vásához csak a jobb oldali kormánymarkolatot kell elfordí­tanunk. Ilyen könnyedén, ennyire vibrálásmentesen, ennyire súlytalanul egyetlen belső égésű motor sem tud működni. Az elektromotor egyszerűen csak körbeforog, nincsenek fel-lerohangáló dugattyúk, nincs főtengely, hajtókarok, nincsenek szelepek – legfeljebb az abroncsokban.

A teljes cikk a Motorrevü legfrissebb, 2020/03 számában olvasható! A lap megtalálható az újságárusoknál, illetve megrendelhető előfizetéssel! Utóbbival kapcsolatban további információ ezen a linken található.