Menetpróba: Benelli Leoncino 500

Pontosan 66 évvel az első Leoncino (olaszul: oroszlánkölyök) után a Benelli ismét ezzel a névvel épí­t motort. Menetpróbánkból kiderül, hogy a kí­nai gyártású kéthengeres igazi vadállatként vagy kedves kiscicaként viselkedik.

A Benelliről még mindig az jut eszünkbe, hogy a 106 éves, fiatalos gyártó érzelemtől fűtött tüzes rakétákat szabadí­t rá a motorkerékpárok iránt lelkesedő emberiségre. íœzemanyagfaló, erős, nyers, érzelmes motorokat. Mindez azonban a múlté. Éppúgy, mint a közelmúlt meghatározó háromhengeresei. A Benellit eladták a kí­naiaknak, és 2005 óta a QJ-konszernhez tartozik. Akinek kevésbé az exkluzí­v modellek, sokkal inkább a nagy példányszám a fontos, és nem csak az európai piacot tartja szem előtt. Ehhez az egyik legfontosabb hozzávalók az új kéthengeres tí­pusok félliteres lökettérfogattal. A TRK 502 után most a Leoncino 500 következik.

A márka ismerői számára a név ismerős lehet: az első Benelli Leoncino gyártása 1951-ben indult, 125-ös kétüteműként. 1956-ban követte egy négyütemű változat. Az olaszok számára sikeresnek bizonyult a modell, állí­tólag több mint 80 000-et gyártottak belőle.

Lenyűgöző szám. Ezt az új Leoncino biztosan nem fogja elérni, de kihasználja a jelenlegi retró trendeket, lágy vonalaival megboldogult elődjét idézi. Ezt jelzi az első sárvédőn dí­szelgő oroszlán is, amely már 70 évvel ezelőtt is ott volt, most is az új 500-as alapvető része. Kéthengeres erőforrása bő 48 lóerőt ad le 8500/min-nél, és csak arra vár, hogy a Rimini környéki utakon szabadon engedjük.

Úgyhogy fellendülünk az új kiadású Leoncino hátára, hogy kipróbáljuk, vajon a kis oroszlán valódi vadállatként viselkedik-e. És igen, a kí­nai olasz modellnek nincs is rossz hangja. A Leoncino enyhe morgással kevert szörcsögéssel és vaskos kipufogózajjal veszi az első métereket. Nem túl hangos, pont jó, kellemesen ingerli hallójáratainkat.

Már az első métereken feltűnik, hogy a kéthengeres milyen simán veszi a gázt. A motor spontán, lágyan, rángatás nélkül pörög fel. Városban hatodik fokozatban könnyedén halad a forgalommal együtt, alig több mint 2000-es fordulaton. Amint a helyiségnévtábla szabad utat enged, a motor is szabadon felpöröghet a kanyargós környékbeli utakon. A könnyen járó kuplunggal, amelynek nem állí­tható karja egyébként kicsit messze került a kormánytól, gyorsan visszaváltunk a pontosan kapcsolható váltóban, és az oroszlánkölyök nekilendül. Persze, a 48 lóerős csúcsteljesí­tmény megmarad 48 lóerőnek, amivel a Leoncino nem mozgat meg hegyeket. De 3000 és 7000/min között ehhez a géposztályhoz képest jólnevelten megy előre. 6000/min-től ugyanakkor vibrálni kezd, amit korábban nem tapasztaltunk. Bár szükség esetén a motor még tovább pörögne – mí­g a leszabályozó kissé durván megállí­taná ‒, lelkesedése itt már érezhetően alábbhagy. Ezért jobb, ha inkább előbb, mint utóbb magasabb fokozatba kapcsolunk.

Vidáman kanyargunk a gyatra minőségű utakon, a gumik tisztán követik az í­veket. A Pirelli Angel ST-nek és a viszonylag hosszú rugóutaknak köszönhetően a kitöredezett aszfalt sem jelent gondot. A Leoncino futóműve 50-es fordí­tott villával (125 milliméteres rugóú) és himbarendszer nélkül csatlakozó lengéscsillapí­tóval (128 milliméter) büszkélkedhet. Mindkettő húzófokozata állí­tható. A lengéscsillapí­tónál ráadásul az előfeszí­tés is változtatható. Csak sportos tempónál tűnik fel, hogy a futómű beállí­tása bizony kissé lágy. Sprintelni tehát tud az oroszlánkölyök, bár versenygépnek azért nem nevezhető.

De nem is akar az lenni: kényelmes üléspozí­ciójával, a 12,7 litert magában foglaló tankot körbezáró keskeny térdszögével, jól a kézbe simuló, széles, kónuszos kormányával a Leoncino sokkal inkább a jókedvet keresi a motorozásban. Lazán bevenni a kanyart és nem feltétlenül a legjobb köridőt hajszolni – ez a hitvallása. Aki í­gy áll a dolgokhoz, annak tetszeni fog játékos manőverezési készsége, amely érezhetően a széles kormány és a maga 160 milliméterével hatalmasnak nem nevezhető hátsó abroncs harmonikus kettőséből áll össze. Konzervatí­v futóműadatai inkább stabilitásra kihegyezettek: 1460 milliméter a tengelytávja, 100 milliméter az utánfutása és 65,5 fokos a kormányszöge. A retró Benelli í­gy semlegesen vesz bármilyen kanyart – a szűk hajtűkanyartól kezdve az elnyújtott í­vekig –, és akkor sem hagyja kihozni magát a sodrából, ha a pilóta éppen bedöntés közben nyúlna a fékhez. Legfeljebb egy enyhe felállí­tónyomaték érezhető, annál több nem. Mindeközben pedig a fékek jól végzik a dolgukat. Munkájukat egy Bosch-ABS felügyeli, amely csak későn és finom intervallumokkal avatkozik közbe. Két ujj elég az egyébként állí­tható fékkar behúzásához, és a villa alapos összenyomásához. A Benelli saját gyártású, kétrészes, radiálisan szerelt fix nyergekből és 320 milliméteres első tárcsából álló hardvere biztonságos és pontos fékezést tesz lehetővé, anélkül, hogy a pilótát megrémí­tené túlzott harapósságával. Összességében tehát egy jó kis csomag, amelyet a Benelli kezdőknek, felemelkedőknek és a retró modellek kedvelőinek kí­nál.

Marad még az az izgalmas kérdés, hogy a kí­nai gyártás meglátszik-e a minőségen – akár pozití­v, akár negatí­v értelemben. Összességében mindkettő. így például a szép fényezésű váz hegesztési varratai inkább funkcionális igényeket elégí­tenek ki, kevésbé a szemlélő szép részleteket kereső pillantását. Ennek inkább a direkt napfényben kissé nehezen leolvasható LC-kijelző tesz eleget, amelynek a formája és funkciói egyaránt meggyőzőek. íœzemanyag- és sebességfokozat-kijelző, két napi kilométer-számláló, motor- és külső hőmérséklet-kijelző: minden benne van, és még jól is tálalja. Szintén tetszetős a LED-es fényszóró és a bal oldali lengővillára rögzí­tett, lebegő rendszámtáblatartó.

Varázsolni nem tudnak Kí­nában, de panaszra sem lehet okunk az új Benelli Leoncino 500-zal kapcsolatban. Ennek megfelelően jól állnak a csillagok az oroszlánkölyök sikeres visszatéréséhez.