Meglepetések versenye

Izgalmas, és nem várt eredményekkel végződő versenyt láthattunk Brnóban, a királykategóriában.


A rajt előtt

Casey Stoner fantasztikus rajtjával 1,1 másodperces előnyre tett szert már az első kör végére, de legfőbb riválisát, Valentino Rossit nem tudta elhagyni a háta mögül. Stoner a hetedik körig bí­rta a Doktor nyomását: Casey kicsúszott a sóderágyba és nem tudta folytatni a versenyt. Innentől kezdve Rossi a verseny végig haladt az élen és 15 másodperces előnyt összegyűjtve intették le a kockás zászlóval.


A második helyért Toni Elias és Loris Capirossi küzdött meg. Kettejük csatájából Toni Eliasé lett az ezüst, aki brnói eredményével együtt idén csak harmadjára végzett az első tí­zben.


A további helyeket sem a megszokott versenyzők szerezték meg: negyedik lett Shinya Nakano, aki már gyári Hondával állhatott rajthoz Brnoban, ötödik lett a kawasakis Anthony West, hatodik a másik suzukis versenyző, Chris Vermeulen, hetedik lett a Ducatitól lassan távozó Marco Melandri. Jorge Lorenzo csak a tizedik, Dani Pedrosa pedig a tizenötödik helyet tudta megszerezni.


Jókedvűen a dobogón: Toni Elias (2.), Valentino Rossi (1.), Loris Capirossi (3.)

Cseh Nagydí­j – Brno – MotoGP – végeredmény:

1. Valentino Rossi ITA Fiat Yamaha Team (B) 43: 28.841

2. Toni Elias SPA Alice Team (B) 43: 43.845

3. Loris Capirossi ITA Rizla Suzuki MotoGP (B) 43: 50.530

4. Shinya Nakano JPN San Carlo Honda Gresini (B) 43: 54.700

5. Anthony West AUS Kawasaki Racing Team (B) 43: 58.306

6. Chris Vermeulen AUS Rizla Suzuki MotoGP (B) 43: 59.449

7. Marco Melandri ITA Ducati Marlboro Team (B) 44: 5.294

8. Alex de Angelis RSM San Carlo Honda Gresini (B) 44: 5.591

9. Andrea Dovizioso ITA JiR Team Scot MotoGP (M) 44: 7.663

10. Jorge Lorenzo SPA Fiat Yamaha Team (M) 44: 8.414

11. John Hopkins USA Kawasaki Racing Team (B) 44: 8.451

12. Sylvain Guintoli FRA Alice Team (B) 44: 9.733

13. James Toseland GBR Tech 3 Yamaha (M) 44: 40.331

14. Colin Edwards USA Tech 3 Yamaha (M) 44: 49.974

15. Dani Pedrosa SPA Repsol Honda Team (M) 45: 5.879

16. Randy de Puniet FRA LCR Honda MotoGP (M) 45: 7.248


Nem ért célba: Casey Stoner AUS Ducati Marlboro Team (B)


A világbajnokság állása:

1. Valentino Rossi – 237 pont

2. Casey Stoner – 187 pont

3. Dani Pedrosa – 172 pont

4. Jorge Lorenzo – 120 pont

5. Andrea Dovizioso – 110 pont

6. Colin Edwards – 102 pont

7. Chris Vermeulen – 99 pont

8. Nicky Hayden – 84 pont

9. Shinya Nakano – 83 pont

10. Loris Capirossi – 77 pont