Megkülönböztetett jelzéssel ellátott járművek – Félre az úból

Akihez már rohant mentőautó egy balesethez, az tudja, mit jelentenek a másodpercek. Akinek meg kellett menteni hozzátartozóját, az is tudja. És Ön?

Vannak pillanatok, amikor az ember leszámol egy közhely-számba-menő vélekedéssel, és onnantól kezdve másként szemléli a világot. Néhány hónapja egy kék villogóval és szirénával robogó autóban ülve én is átéltem egy ilyen pillanatot, mintha nem lett volna elég a döbbenetes látvány, a torokszorí­tó érzés, amely az ú végén, egy közúi baleset helyszí­nére érve fogadott engem és kollégáimat. Fényes nappal, hatalmas forgalomban igyekeztünk a főváros másik végébe, hogy személyesen vegyünk részt egy baleseti helyszí­n vizsgálatánál.


Addig a napig úgy gondoltam a megkülönböztető jelzéseket használó járművekkel kapcsolatos KRESZ szabályokra, mint olyan üdí­tő kivételekre, amelyek még a legelvetemültebb, a szabályokkal leginkább szembehelyezkedni kész embereket is – zsigeri okokból – egyfajta tiszteletre, és feltétlen alkalmazkodásra készteti. Elvégre a mentő-, vagy a rendőr gépkocsi vezetője nem sajátos szórakozásból igyekszik felrúgni a közúi közlekedési szabályok sorát, hanem azért, mert éppen mások segí­tségére siet. Aznap azonban, mintha valami különös érzéketlenség telepedett volna a városra, a szolgálati autó értetlenkedő pillantások kereszttüzében volt kénytelen „átfurakodni” az utcákon, miközben sok-sok tér maradt kihasználatlanul, amelyre félrehúzódva nem különösebben terebélyes autónknak mások utat engedhettek volna…


Tekintsük át egy megtörtént baleset előzményeit és lefolyását, amelyben az egyik érintett egy motoros, a másik pedig egy mentőgépkocsi vezetője. Hátha érthetőbbé válik a fent leí­rt rohanás tétje, és az is, hogy a szabályok egymásba fonódása, szoros összefüggése ezen a területen a legkézenfekvőbb.

Az egyik járművezető – nevezzük a továbbiakban „X”-nek, – egy forgalmas, több sávból álló főúon közlekedik, egy úkereszteződés irányába, egy motorkerékpárral, nappali, természetes fényviszonyok között. A járművezető a fényjelzőkészülékkel biztosí­tott úkereszteződésben egyenesen kí­ván továbbhaladni. Ugyanekkor a másik járművezető – nevezzük őt az egyszerűség kedvéért „Y”-nak – egy mentőgépkocsival a keresztező úon közlekedik, „X” haladási irányából nézve jobbról balra, feladatának sürgős ellátása érdekében megkülönböztető fény- és hangjelzés együttes alkalmazásával, és az úkereszteződésben szintén egyenesen kí­ván továbbhaladni. A mentőgépkocsi betegterében ülve egy súlyosan beteg, éppen gyors lefolyású rohamon átesett férfi, aggódó felesége és a mentőápoló a kórházba érkezésig hátralévő perceket számolják. „X” a rá irányadó forgalomirányí­tó fényjelző készülék szabad utat jelző zöld szí­nképe mellett halad be ugyan az úkereszteződés területére, de annak ellenére, hogy hallja a mentőgépkocsi megkülönböztető hangjelzését, lassí­tással illetve az ilyenkor elvárható megállással és mindkét irányban történő körültekintéssel nem biztosí­tja önmaga számára a lehetőséget, hogy a mentőgépkocsi helyzetéről, érkezési irányáról vizuális úon is meggyőződhessen, í­gy bizonytalankodva ugyan, de viszonylag magas sebességgel mégis továbbhalad az úkereszteződésben. Eközben „Y” – áttérve a menetirány szerinti baloldalra – a vele azonos irányban, a mentőgépkocsi előtt közlekedő, és ekkor a forgalomirányí­tó fényjelző készülék továbbhaladás tilalmát kifejező piros fényjelzésénél álló járműveket balról kikerüli, majd behalad az úkereszteződés területére. Miután „Y” figyelmetlenségből nem győződik meg arról, hogy a keresztező forgalmi sávok mindegyikében közlekedő járművek vezetői észlelik a megkülönböztető jelzéseket, és biztosí­tják számára a továbbhaladás lehetőségét, ezért, továbbá „X” ehhez társuló közlekedési szabályszegése miatt a motorkerékpár az úkereszteződés területén nekiütközik a mentőgépkocsinak, felborul, az útestre zuhan, és „X” súlyosan megsérül. Eközben a komolyan rongálódott mentőgépkocsiban az amúgy is válságos állapotú beteg karja eltörik, és az őt szállí­tó jármű képtelenné válik arra, hogy mielőbb kórházba juttassa. Ezek után lássuk, milyen szabályok megszegése vezet a fenti baleseti szituáció kialakulásához!


A KRESZ szerint a megkülönböztető jelzéseket (villogó kék fényjelzést és szirénát vagy váltakozó hangmagasságú más hangjelzést) használó gépjármű, illetve minden ilyen gépjárművekkel kí­sért (közrefogott) zárt csoportban haladó, megkülönböztető fényjelzést használó gépjármű részére, minden járművel, minden helyzetben elsőbbséget kell adni, és akadálytalan továbbhaladását – félrehúzódással és a szükségeshez képest megállással – lehetővé kell tenni. Az akadálytalan továbbhaladás lehetővé tétele azt jelenti, hogy a gépjármű haladásához megfelelő szélességű útestet kell szabadon hagyni. A járművezető, ha a járművének előzését a megkülönböztető jelzéseit használó gépjármű már megkezdte, járműve sebességét csökkenteni köteles. A sebességcsökkentés és félrehúzódás – szükség esetén a megállás – adott esetben együtt fennálló kötelezettség. E kötelezettség a szembejövő jármű vezetőjét is terheli. Megkülönböztető fényjelzést használó, álló járművet megközelí­teni, illetőleg mellette elhaladni csak fokozott óvatossággal szabad. A megkülönböztető jelzéseket használó gépjárművet előzni tilos. A megkülönböztető fény- és hangjelzést együttesen használó gépjármű vezetője – a rendőr és a vasúi átjárót biztosí­tó jelzőberendezések jelzéseit kivéve – a közúi jelzéseket, továbbá a 24 – 43. §-okban foglalt rendelkezéseket figyelmen kí­vül hagyhatja ha magatartásával a közlekedés biztonságát, valamint a személy- és vagyonbiztonságot nem veszélyezteti és meggyőződött arról, hogy a közlekedés többi résztvevője az akadálytalan továbbhaladást lehetővé tette.

(A KRESZ 24–től 43-ig terjedő paragrafusai a közlekedési szabályok meglehetősen széles körét ölelik fel, az elindulásra vonatkozó rendelkezéstől a gyalogosokkal szembeni magatartásra vonatkozó szabályokig.) Ezen szabályok esetén fokozottan érvényes az a KRESZ egészét jellemző logika, hogy az egyik közlekedő kötelezettsége nem ott ér véget, ahol a másiké kezdődik. Ez azt jelenti, hogy a szabályok „átfedik” egymást és az a körülmény, hogy az egyik közlekedő megszegi a rá vonatkozó szabályt, nem jelenti feltétlenül azt, hogy a másik közlekedő szabályosan járt el. Ami a fenti esetből általánosí­tható tanulságként levonható a „civil” közlekedőre (jelen esetben a motorosra) nézve, az az, hogy – különösen nagyvárosi forgalomban, de egyébként is – mindenhol, ahol a hallás és látás úján történő információszerzést egy sor körülmény nehezí­ti (magas épületek, amelyek visszaverik a hangokat, és nehezen meghattározhatóvá teszik azt, hogy a hang forrása honnan érkezik, erős járműforgalom, esetleg több forgalmi sávos útest, amelyben más járművek eltakarják a megkülönböztető jelzést használó járművet, stb.) nem megengedhető „taktika” az, hogy valaki egyszerűen csak bizakodik a másik jármű hirtelen felbukkanásának elmaradásában, hanem kifejezetten elvárható, hogy a lehető legalacsonyabb sebesség mellett készüljön fel a járművezető arra a forgalmi manőverre, amellyel a megkülönböztető jelzéseit használó jármű akadálytalan továbbhaladását a legcélszerűbben biztosí­tani tudja.