Akihez már rohant mentőautó egy balesethez, az tudja, mit jelentenek a másodpercek. Akinek meg kellett menteni hozzátartozóját, az is tudja. És Ön?
Vannak pillanatok, amikor az ember leszámol egy közhely-számba-menő vélekedéssel, és onnantól kezdve másként szemléli a világot. Néhány hónapja egy kék villogóval és szirénával robogó autóban ülve én is átéltem egy ilyen pillanatot, mintha nem lett volna elég a döbbenetes látvány, a torokszorító érzés, amely az ú végén, egy közúi baleset helyszínére érve fogadott engem és kollégáimat. Fényes nappal, hatalmas forgalomban igyekeztünk a főváros másik végébe, hogy személyesen vegyünk részt egy baleseti helyszín vizsgálatánál.
Addig a napig úgy gondoltam a megkülönböztető jelzéseket használó járművekkel kapcsolatos KRESZ szabályokra, mint olyan üdítő kivételekre, amelyek még a legelvetemültebb, a szabályokkal leginkább szembehelyezkedni kész embereket is – zsigeri okokból – egyfajta tiszteletre, és feltétlen alkalmazkodásra készteti. Elvégre a mentő-, vagy a rendőr gépkocsi vezetője nem sajátos szórakozásból igyekszik felrúgni a közúi közlekedési szabályok sorát, hanem azért, mert éppen mások segítségére siet. Aznap azonban, mintha valami különös érzéketlenség telepedett volna a városra, a szolgálati autó értetlenkedő pillantások kereszttüzében volt kénytelen „átfurakodni” az utcákon, miközben sok-sok tér maradt kihasználatlanul, amelyre félrehúzódva nem különösebben terebélyes autónknak mások utat engedhettek volna…
Tekintsük át egy megtörtént baleset előzményeit és lefolyását, amelyben az egyik érintett egy motoros, a másik pedig egy mentőgépkocsi vezetője. Hátha érthetőbbé válik a fent leírt rohanás tétje, és az is, hogy a szabályok egymásba fonódása, szoros összefüggése ezen a területen a legkézenfekvőbb.
Az egyik járművezető – nevezzük a továbbiakban „X”-nek, – egy forgalmas, több sávból álló főúon közlekedik, egy úkereszteződés irányába, egy motorkerékpárral, nappali, természetes fényviszonyok között. A járművezető a fényjelzőkészülékkel biztosított úkereszteződésben egyenesen kíván továbbhaladni. Ugyanekkor a másik járművezető – nevezzük őt az egyszerűség kedvéért „Y”-nak – egy mentőgépkocsival a keresztező úon közlekedik, „X” haladási irányából nézve jobbról balra, feladatának sürgős ellátása érdekében megkülönböztető fény- és hangjelzés együttes alkalmazásával, és az úkereszteződésben szintén egyenesen kíván továbbhaladni. A mentőgépkocsi betegterében ülve egy súlyosan beteg, éppen gyors lefolyású rohamon átesett férfi, aggódó felesége és a mentőápoló a kórházba érkezésig hátralévő perceket számolják. „X” a rá irányadó forgalomirányító fényjelző készülék szabad utat jelző zöld színképe mellett halad be ugyan az úkereszteződés területére, de annak ellenére, hogy hallja a mentőgépkocsi megkülönböztető hangjelzését, lassítással illetve az ilyenkor elvárható megállással és mindkét irányban történő körültekintéssel nem biztosítja önmaga számára a lehetőséget, hogy a mentőgépkocsi helyzetéről, érkezési irányáról vizuális úon is meggyőződhessen, így bizonytalankodva ugyan, de viszonylag magas sebességgel mégis továbbhalad az úkereszteződésben. Eközben „Y” – áttérve a menetirány szerinti baloldalra – a vele azonos irányban, a mentőgépkocsi előtt közlekedő, és ekkor a forgalomirányító fényjelző készülék továbbhaladás tilalmát kifejező piros fényjelzésénél álló járműveket balról kikerüli, majd behalad az úkereszteződés területére. Miután „Y” figyelmetlenségből nem győződik meg arról, hogy a keresztező forgalmi sávok mindegyikében közlekedő járművek vezetői észlelik a megkülönböztető jelzéseket, és biztosítják számára a továbbhaladás lehetőségét, ezért, továbbá „X” ehhez társuló közlekedési szabályszegése miatt a motorkerékpár az úkereszteződés területén nekiütközik a mentőgépkocsinak, felborul, az útestre zuhan, és „X” súlyosan megsérül. Eközben a komolyan rongálódott mentőgépkocsiban az amúgy is válságos állapotú beteg karja eltörik, és az őt szállító jármű képtelenné válik arra, hogy mielőbb kórházba juttassa. Ezek után lássuk, milyen szabályok megszegése vezet a fenti baleseti szituáció kialakulásához!
.JPG)
A KRESZ szerint a megkülönböztető jelzéseket (villogó kék fényjelzést és szirénát vagy váltakozó hangmagasságú más hangjelzést) használó gépjármű, illetve minden ilyen gépjárművekkel kísért (közrefogott) zárt csoportban haladó, megkülönböztető fényjelzést használó gépjármű részére, minden járművel, minden helyzetben elsőbbséget kell adni, és akadálytalan továbbhaladását – félrehúzódással és a szükségeshez képest megállással – lehetővé kell tenni. Az akadálytalan továbbhaladás lehetővé tétele azt jelenti, hogy a gépjármű haladásához megfelelő szélességű útestet kell szabadon hagyni. A járművezető, ha a járművének előzését a megkülönböztető jelzéseit használó gépjármű már megkezdte, járműve sebességét csökkenteni köteles. A sebességcsökkentés és félrehúzódás – szükség esetén a megállás – adott esetben együtt fennálló kötelezettség. E kötelezettség a szembejövő jármű vezetőjét is terheli. Megkülönböztető fényjelzést használó, álló járművet megközelíteni, illetőleg mellette elhaladni csak fokozott óvatossággal szabad. A megkülönböztető jelzéseket használó gépjárművet előzni tilos. A megkülönböztető fény- és hangjelzést együttesen használó gépjármű vezetője – a rendőr és a vasúi átjárót biztosító jelzőberendezések jelzéseit kivéve – a közúi jelzéseket, továbbá a 24 – 43. §-okban foglalt rendelkezéseket figyelmen kívül hagyhatja ha magatartásával a közlekedés biztonságát, valamint a személy- és vagyonbiztonságot nem veszélyezteti és meggyőződött arról, hogy a közlekedés többi résztvevője az akadálytalan továbbhaladást lehetővé tette.
(A KRESZ 24–től 43-ig terjedő paragrafusai a közlekedési szabályok meglehetősen széles körét ölelik fel, az elindulásra vonatkozó rendelkezéstől a gyalogosokkal szembeni magatartásra vonatkozó szabályokig.) Ezen szabályok esetén fokozottan érvényes az a KRESZ egészét jellemző logika, hogy az egyik közlekedő kötelezettsége nem ott ér véget, ahol a másiké kezdődik. Ez azt jelenti, hogy a szabályok „átfedik” egymást és az a körülmény, hogy az egyik közlekedő megszegi a rá vonatkozó szabályt, nem jelenti feltétlenül azt, hogy a másik közlekedő szabályosan járt el. Ami a fenti esetből általánosítható tanulságként levonható a „civil” közlekedőre (jelen esetben a motorosra) nézve, az az, hogy – különösen nagyvárosi forgalomban, de egyébként is – mindenhol, ahol a hallás és látás úján történő információszerzést egy sor körülmény nehezíti (magas épületek, amelyek visszaverik a hangokat, és nehezen meghattározhatóvá teszik azt, hogy a hang forrása honnan érkezik, erős járműforgalom, esetleg több forgalmi sávos útest, amelyben más járművek eltakarják a megkülönböztető jelzést használó járművet, stb.) nem megengedhető „taktika” az, hogy valaki egyszerűen csak bizakodik a másik jármű hirtelen felbukkanásának elmaradásában, hanem kifejezetten elvárható, hogy a lehető legalacsonyabb sebesség mellett készüljön fel a járművezető arra a forgalmi manőverre, amellyel a megkülönböztető jelzéseit használó jármű akadálytalan továbbhaladását a legcélszerűbben biztosítani tudja.