Leier EH*line EFG02 elektromos roller – Kátyú ne!

Büszke harc egyetlen lóerővel a fővárosi forgatag ellen: teljesí­thető, de a Leier Eco-Line rollerét más célra találták ki. De pontosan mire is?

Előbb-utóbb biztosan lesz szavunk a villanymotoros nyélgázra, de addig a képzavart elkerülendő, kénytelen vagyok sutábbnál sutább módon körülí­rni a jelenséget. Tehát a kereszteződés előtt körülnézek, majd a jobb markolatot koppanásig csavarom. Halk surrogó hang szűrődik a hajtás felől, a gyorsulás szerény – ennél több veszélyes lenne, a fékek még csak-csak megbirkóznak az összesen 110 kilogrammos tömegünkkel, de az apró, tí­zcolos kerekek és a futómű hamar a határukhoz érnek: elég egypár kavics vagy egy repedés, és elillan a biztonságérzet.

Meredek emelkedőn a bal hüvelykujj segí­t: a kormányon található piros gomb a Turbo Boost, benyomva rövid ideig extra teljesí­tményt küldhetünk a hátsó kerékre. Gumifüst, erőből kerekezés nincs, de ha a bűvös gombbal és a lendülettel okosan gazdálkodunk, gyorsan elérhetjük a 35 km/h-s végsebességet. Forszí­rozott menetben az akkumulátor hamarabb merül, a beí­gért 18 kilométeres hatótáv is csökken, a töltöttséget jelző három LED zöldről pirosra vált. Egyszer bementem vele dolgozni, és ugyan kevésbé volt látványos, mint a lenti képen látható gyakorlat, de mindenképpen extrémebb kihí­vás volt annál. Az egy lóerős teljesí­tménytől csodát ne várjunk, a járdáról letérve rettegéssé válik minden méter – a főváros tempója sok az E-rollernek.

A használati úmutató szerint nem érheti csapadék, ezzel alkalmatlanná is válik rendszeres közúi használatra. Az ülés elsőre kényelmes, de háromnegyed óra után egyre többször álltam ki belőle – nem hosszú távra tervezték.

Az EH*line roller áttolásánál és szállí­tásánál jól jön a leszerelhető nyereg és a lecsukható kormány. A művelet a következő módon fest: egyetlen mozdulattal eltávolí­tható az ülés, ami innentől kezdve egy különálló motyó, majd egy kallantyú kioldva hátradönthető a kormányoszlop. A forgalmazó figyelmeztetett, hogy ennél a műveletnél mindenképpen a rollerrel szemben guggoljunk, különben mí­g az ember az ujjai épsége miatt aggódik, az összecsukló rúd szépen homlokon vágja. Ez után már szállí­tható, de csak annyira, mint más hosszúkás, rossz fogású, közel negyvenkilós tárgy – vagyis a garázsajtótól a csomagtartóig.

Megfelelő helyen kiváló munkagép lehet belőle. Zárt raktárakban, nagy telephelyeken jó szolgálatot tehet rohangálós járműként, de lakókocsis utazásnál a kempingbeli szaladgálásra is ideális. A LED-es fényeknek és a féklámpának köszönhetően kimerészkedhetünk vele közúra is, de ez utóbbi csak kis forgalmú falvakban ajánlott.

Adatok

Motor: 800 W

Akkumulátor: 36 V/12 Ah

Végsebesség: 35 km/h

Terhelhetőség: 100 kg

Súly: 36 kg

ír: 180 000 Ft (Leier Eco-Line Kft.)