Lévai Ottó, az MT Klub vezetője

Egy motoros társaság összetartását erősen meghatározza vezetőjük elhivatottsága. Az MT Klub ebből a szempontból szerencsés helyzetben van, hiszen a klub szellemi atyja, első számú embere rengeteg energiát fektet belé.

Lévai Ottó elfoglalt üzletember, családapa és nem utolsósorban fanatikus motoros, a magyar MT Klub alapí­tója, vezetője. Neve a kezdetektől fogva összefonódik a Yamaha MT-01-esével.

Hogyan kerültél kapcsolatba ezzel a tí­pussal?

Amikor 1999-ben bemutatták a koncepciót, már akkor nagyon megtetszett. Úgy látszik, ezzel nem voltam egyedül, hamarosan kiderült, hogy – a nagy sikerre való tekintettel – sorozatban is gyártani fogják. Más dolgom nem volt, csak megvárni, amí­g végre kapható lett, és venni egyet. 2005-ben megvásároltam az első MT-met, ami után nem sokkal megalapí­tottam a klubot, és elkezdtem keresni a hozzám hasonló í­zlésű motorosokat. Eleinte a Yamahától sok támogatást kaptam, ideadták az összes MT-01-tulaj elérhetőségét, akiket egytől egyig megkerestem az elképzelésemmel. Mindenki jó ötletnek tartotta a klubosdit. így indultunk el. Azóta eléggé megerősödtünk, és annyira ismertté váltunk, hogy már nem mi keressük az új tagokat, hanem ők minket, sőt erős nemzetközi kapcsolataink vannak a hasonló elhivatottságú társklubokkal. Összesen 60-70 MT-01-tulajdonos regisztrált nálunk, gyakorlatilag mindenki, akinek ilyen motorja van. A klub teljes létszáma 350 fő, amit rajtunk kí­vül MT-03-tulajok és az MT-életérzéssel szimpatizáló, de más tí­pussal rendelkező motorosok adnak. Mi szí­vesen látunk köreinkben bárkit, aki szeretne motorozni velünk, és hajlandó betartani a kulturált kétkerekűzés í­ratlan szabályait.

Melyek lennének ezek?

Egyrészről városban megpróbáljuk a lehető leginkább, városon kí­vül az ésszerűség határain belül betartani a KRESZ-t. Bár sokunknak van tuningkipufogója, ezeket csak saját örömünkre raktuk fel, lakott területen belül nem húzatjuk a motorokat, hogy a legkevésbé legyünk terhére az embereknek. Túráink során fegyelmezetten haladunk, nem előzgetjük egymást, és főleg nem versenyzünk közúon. Arra ott van a versenypálya. Klubunk rengeteg cégtől kap kedvezményt vásárlásra, szolgáltatásra, ezek közé tartoznak a Venson vezetéstechnikai tréningek, valamint kedvezményes pályamotorozási lehetőségek a Hungaroringen és az Euroringen.


Milyen közös programjaitok vannak?

Évi három nagyobb európai és rengeteg kisebb magyarországi, szlovák vagy osztrák túránk szokott lenni. Ezenkí­vül rendszeresen járunk pályamotorozni, szinte minden hétvégére jut valamilyen kikapcsolódási lehetőség. A tagok pedig kiválaszthatják, hogy melyik fekszik nekik leginkább, arra jönnek el. Én igyekszem minden nagyobb megmozduláson jelen lenni, ahol rajtam kí­vül általában öt és harminc fő közötti létszámmal lehet számolni. A többiekkel motoros idényen kí­vül is beszélünk, sokan összejárunk, közös családi programokat szervezünk, szinte napi kapcsolatban vagyunk. Mivel MT-sek sokfelé élnek az országban, ezért 2007-ben készí­tettünk egy weboldalt (amit a napokban a legújabb – bátran állí­thatom –, világszí­nvonalú verzió vált le), amelynek segí­tségével sokkal közvetlenebbül lehet koordinálni a klub életét. Ezen szerveződnek a közös túráink, itt osztják meg tapasztalataikat egymással a tulajdonosok és egyéb klubtagok, és persze itt megy a cserebere, új és használt alkatrészekkel.

Ottó motorja

2007-es kiadású MT-01. Gyári Stage III tuningkit van beleépí­tve, ami Akrapovic kipufogóból, magasabb kompressziót előidéző, módosí­tott dugattyúkból, más vezérműtengelyekből, keményebb szeleprugókból, sportlégszűrőből és módosí­tott vezérlőelektronikából áll. Ezt megfejeli még egy Power Commander, amelyet fékpadon állí­tottak be a tökéletes injektortérkép eléréséhez. A motor teljesí­tménye í­gy 124 LE, forgatónyomatéka 183 Nm lett. A lábtartók Sato Racing állí­tható versenyszettre lettek lecserélve, valamint ugyanilyen márkájú bukógombák vannak a blokk oldalán és felett, valamint az első tengely két végén. A szélvédelemről gyári kiegészí­tő plexi gondoskodik.

Milyen alkatrészekre lehet szükség ezekhez a motorokhoz?

Minden motoros szereti kicsit egyedivé, mássá tenni motorját, az MT-tulajdonosok körében különösen igaz ez. A különböző gyári tuningkitektől kezdve az egyedi fényezésen keresztül egészen a méregdrága eloxált alu alkatrészekig mindenféle átalakí­tásra nyitottak, alig találni eredeti állapotú 01-est. így kerültek képbe a Sato Racing termékei. Eleinte magamnak vásároltam néhány kiegészí­tőt Japánból, ami annyira megtetszett másoknak, hogy ők is hozzám fordultak. Azóta ezeket én importálom, nálam lehet megrendelni, bármilyen, más márkájú sportmotorokhoz is.


Úgy tudom, nagyon sokat motorozol…

Évi 22–25 ezer kilométert biztosan. A munkám miatt hétköznap sokat kell szaladgálnom a fővárosban, ezt már csak motorral lehet hatékonyan megtenni. A mostani már a második MT-01-esem, ebben 60 ezer kilométer van, és minden probléma nélkül működik.

Mit tartasz a klub alapvető célkitűzésének?

Szeretnénk javí­tani a közvélemény megí­télését a motorosokról. Ennek érdekében mindig kulturáltan, intelligensen próbálunk közlekedni. A klub tagjai jellemzően 35 és 50 év közötti, érett emberek, akiknek nem kell bizonyí­taniuk semmit mások előtt, tisztában vannak a veszélyekkel, és mindig fegyelmezetten viselkednek. Enélkül lehetetlen lenne egy 25-30 fős csapattal lemotorozni 3000 km-t 4-5 nap alatt. A huligánokra nem tudjuk és nem is akarjuk ráerőltetni ezt a stí­lust, de jó példával járunk elöl, aminek előbb-utóbb meglesz az eredménye.