KTM tesztnap – Narancs

Kellett egy motor. Nem azért mert földúon járok dolgozni, és nem azért, mert nem férek el autóval a fák közt – motor kellett, és az narancs. Ennyi akkor elég volt. Vajon most is elég lenne? Hogy közelebb kerüljünk a válaszhoz, elmegyünk megnézni Jebuval az idei modelleket, mit mutat a szí­nük egy teszt-túrán.

Ezek most még újak, és csillognak, bár számomra kicsit bután állnak itt, horzsolások és horpadások nélkül. Mint egy kiállí­táson. Kerülgetjük őket, keresem bennük a ismerőst…



KTM 990 SMT

Aztán felsorakoznak, és mi megtaláljuk az elsőt, SMT. Három betű az oldalán, de ebből még nem látszik a szí­ne.

ítlépek felette, és alám fekszik. -Hozzatok egy Mikszáth-ot, meg a pipámat! így képzeltem el öregkorom csendes estéit a dolgozószoba sarkában álló fotelben. Jebu felül mögém, megérinti a combomat – ő is OK, mehetünk. Lassan indul a sor, kis gáz… még egy kicsi… böfff. Ideges gázreakció, de ráfogom a bennem lévő feszültségre. Kigyorsí­tunk. Mondom kigyorsí­tunk! Már 3000-et forog, várom, hogy hátba vágjon a 110 ló, de lassan támad. 4000… itt van, de kicsit már késő, mintha ő sem lenne tisztában a teljesí­tményével, és csak lassan ismerné be maga előtt is saját tudását. Ez az álszerénység kicsit megzavar, nem értem őt. 90-nél a menetszél is lecsapja a fent felejtett sisakplexit, pedig a fejidom elvileg védene. 130 – 140. Rángatja a fejemet a szél, már Jebu is átkarol egy-egy kigyorsí­tásnál. Tudom, hogy nincs gáz, de ő is érzi a szelet.



A tesztelt KTM-ek

Rákanyarodunk egy mellékúra, és ez jót tesz mindenkinek. Tempósan megyünk, a forgalom sem tart fel minket. Hagyja, hogy irányí­tsam a térdemmel, í­gy jó szórakozás kerülgetni a kátyúkat, bár szinte meg sem érzi. Azt sem bánja, ha áthajtok rajtuk; magabiztosan nyeli be a gödröket. Jebu mögöttem egybeforr a motorral – megfogom a térdét, biztos ami biztos, megvan még. Azután megfordul a csapat. Durván másfél sáv széles az ú. – Ne szúrjatok ki velem, utassal vagyok! Azért koppanásig fordí­tom a kormányt, és én lepődök meg a legjobban, hogy csont nélkül fordulunk a csapattal. – Na, milyen? –Ez sárga cimbora, világossárga.

Most, hogy egy kicsit ráéreztem, nehéz szí­vvel ülök át egy újabb jószágra. Nem én akarom, de rákerülünk. Ettől az R betűtől valamiért tartok, de legalább megértem az előző modell érthetetlenségeit. Hiszen minden ezért volt, már a zavarodottságom is eloszlik. Nem próbálok alulról gyorsulni, mivel nem túramotoron ülök. Előzés előtt kettőt simán vissza lehet pakolni, még meg is köszöni. Az első idom kicsit sem hiányzik, sőt! így, hogy már nem várom a szélvédelmet mintha nem is zavarna annyira. De azért nem olyan kezes. Szép lassan felnyúl alólam és felőrli az egómat. Minden hibát büntet. Azonnal, és kí­méletlenül. Precí­zen, de zaklatottan teszi a dolgát alattunk. Csak szélsőségekben hajlandó gondolkodni: vagy gyorsulunk, vagy lassulunk. Jebu is csúszik mögöttem, ha csak ránézek a fékre betol a kormányba. Féklámpa előttem. Megállunk. Fáj a csuklóm. Visszanézek rá, és vörösnek látom. Vad, égető vörösnek.



KTM 990 Adventure

Majd újabb motor kerül alánk, amin már a felülés pillanatában megcsapja az orromat egy jól ismert szag. Nem tudatosodik, csak amikor ráteszem a kormányra a kezem, és elindulunk. Ez a narancs. 5 métert gurulunk, és már kiállok a nyeregből. Megszorí­tom a térdemmel a tankot, és terelem a földúon egyik keréknyomból a másikba. A teleszkópok kedélyesen nyelik a gödröket. Megy velünk alázatosan, tudja mit várunk tőle. Jobbról ránk kacsint a friss szántás, de ez most csak gondolatban folytatódhat… A csapat kimegy a műúra. 1-2-3. Sima váltások. Alulról támad, és hanggal hálálja a fordulatot. Kanyar előtt vissza egy – határozott, de kí­méletes motorfék. Vigyorgok a sisakban, és érzem, hogy mögöttem Jebu is átengedte magát a motornak. Kezdünk megbí­zni egymásban í­gy hárman. Jön egy gyorsabb szakasz, de a menetszél nem bánt, stabilan haladunk nagy sebességgel is. Mindig van egy kis erőtartaléka a gyorsí­táshoz, de nem erőlteti ránk a sebességet. Ha 120 az utazó, akkor annyi. Tartja és kész. Visszaérve nehezen szállunk le róla, és í­gy porosan, csatakosan már ismerősként nézünk rá mi is. Mert amit látunk, az a motor igazi szí­ne: a szürke por.