KR V5 Tracker – Versenycustom

Ha morfondí­roztak már azon, vajon milyen lehet egy 200 lóerős MotoGP versenygéppel leugrani a sarki fűszereshez, tőlünk megtudhatják. A Roberts csapat V5-ös MotoGP versenyblokkját 2006-ban a Honda erőforrása váltotta le. A megmaradt blokkok egyike pedig most Los Angeles utcáit harsogja be, nyitott titánium kipufogóiból áradó fülsüketí­tő zajával, számtalan autóriasztót beindí­tva.

 

A custom bike őrület számos eszement, különös és bolondos járgányt szült az elmúlt időkben, melyek közül sok a motorozhatatlanságáról hí­resült el. Jórészt inkább a szemnek, nem pedig hétvégi kirándulásokra készülnek, ami felveti a kérdést, vajon nem vész-e el í­gy maga a motorkerékpár, mint fogalom. Egy rézkarc, vagy egy szobor dekoratí­v tárgyak, művészi érzékkel létrehozva egyetlen céljuk az, hogy a műértők megcsodálhassák őket. A motorkerékpár ellenben egy dinamikus tárgy, létezésének értelme a közlekedés, a helyváltoztatás. És bármit is állí­tsanak Orange County-ban, egy motornál a mehetnék mindig is fontosabb lesz, mint a show – ezt az alapvető tényt sajnos gyakran hajlamosak elfeledni a motorépí­tők. Ha viszont sikerül olyan motort létrehozni, amelyre jó ránézni és még menet közben is kielégí­tő, akkor annak kreátora igazán elismerésre méltó szakember. Mint például Gerald Kiska, Massimo Tamburini, David Robb és Pierre Terblanche. No meg persze Roland Sands.

Szí­vesen mesélnék arról, milyen megnyugtató és kellemes volt végiggurulni La Palma sugárújain a 32 éves Sands legfrissebb kreálmányán, de ez nemes egyszerűséggel nem lenne igaz. Roland neveltetésének, családi hátterének és múltjának köszönhetően egyszerűen nem olyan fajta motorokat épí­t, amelyekkel lehetne picit is normálisan vagy lazán közlekedni. Inkább arra helyezi a hangsúlyt, hogy az ő műhelyéből eredeztessék a világ legvadabb, legőrültebb, legsportosabb custombike-jait, melyekre előszeretettel aggat fordí­tott villákat és eszelős, sokdugattyús fékeket.

Sands korábbi alkotásai léghűtéses, tolórudas V-kettesek, melyek közül egyik sem olyan elvetemült, mint az az öthengeres, 990 köbcentis MotoGP blokk merevvázba csavarozva, melyet egy kilencven évvel ezelőtti V-kettes board racer ihletett.


Sands apja gyárában (Performance Machine – Amerika elsőszámú tuningalkatrész gyára) nőtt fel, í­gy hamar ráragadtak az esztergálás, marás, csiszolás és polí­rozás fortélyai, majd ő lett a gyár termékfejlesztési igazgatója. Már gyermekként örökre beleszeretett a kétkerekűekbe, majd 18 éves korától rákapott a térdkoptatás í­zére. Nem sokkal később már az amerikai gyorsasági motoros bajnokságban, az AMA National 250-es osztályában versenyzett. Tucatnyi futamot nyert tí­z éves karrierje során, sőt, 1998-ban a bajnoki cí­m is az övé lett.

A motorépí­tést szülői unszolásra kezdte Roland, de persze az is segí­tett, hogy anno olyan custom-nagynevek dolgoztak Roland mellett a Performance Machines-nél beosztottként, mint a jelenlegi West Coast Choppers-es Jesse James, vagy Roland jó barátja és későbbi tévés „riválisa”, Jesse Rookes.

De vajon hogy találtak egymásra Kenny Roberts csapatával?

Mikor a Team KR úgy döntött, hogy Honda blokkal versenyeznek tovább, Chuck Aksland csapatmenedzser kitalálta, hogy cruisert épí­ttet a megmaradt KR V5-ös blokkokból. Amikor felvetette Sands nevét idősebb Kenny Robertsnek, ő állí­tólag csak ennyit mondott: ’Ismerem a kölyköt, néhányszor elgatyázta a srácomat GP250-ben, úgyhogy biztos jó arc.’ így hát Roberts küldött egy blokkot az RSD-nek, plusz egy teljes Proton KR V5 MotoGP versenymotort inspirációképpen Roland számára.

Az RSD műhely kilencemberes csapata nekilátott hát a feladatnak, hogy megalkossa az Első Világháború előtt és alatt a falécekből tákolt amerikai ovál-pályákon versengő Indian és Harley board trackerek 21. századi interpretációját. „A fényezést, eloxálást és a PM által legyártott darabokat leszámí­tva mindent mi magunk készí­tettünk.” – mondja Roland.

A motor higgadtan pihen, várja ülepemet, hogy végre ráemeljem. A KR V5 Tracker a legbrutálisabb szett, amit a közelmúltban volt szerencsém kipróbálni, ráadásul önindí­tója sincs, í­gy a versenycustom V5-ösének beröffentéséhez szükségünk lesz egy kézi indí­tómotorra, és az ezt kezelni tudó, furgonnyi kisegí­tő személyzet kí­séretére.


Kivárom tehát, hogy az önindí­tó személyzet ellássa feladatát, hiszen a 13,75:1 sűrí­tési arányú motort lehetetlenség lenne betolni. Szinte a föld is megmozdul alattam, ahogy aszimmetrikus gyújtási sorrendje keltette ütemtelen bömböléssel beindul a Tracker. Kiegyensúlyozó-tengelyének hála a blokk mereven rögzí­thető a szövevényes króm-molibdén vázba, ami igazi 1914-es board tracker stí­lusban teljesen mellőzi a hátsó felfüggesztés előnyeit. Előre viszont egy lerövidí­tett Suzuki GSX-R1000 K5 villapárt szerelt Sands a PM gépei által mart háromcsavaros villahidakba, mindezt hegyes, 66 fokos szögben állí­totta be, ami chopper mértékekben gondolkozva nem éppen szokványos. Az RSD Contrast Cut Judge felnik méretezése is retro, előre 130/60R23-as Avon Venom, hátra 260/35VR21-es Metzeler ME880 Marathon került. Sands szerencsére már kiegészí­tette a 292 mm RSD Judge féktárcsából és egy négydugattyús Performance Machine féknyeregből álló hátsó fékrendszert egy hasonló kialakí­tású 330 mm-es első fékkel.

Miután a legutolsó V5-ös motor amit vezethettem, Nicky Hayden világbajnoki Hondája volt (és számos másik MotoGP motort is kipróbáltam az évek folyamán), tisztában voltam vele, micsoda elképesztő teljesí­tmény és gyorsulás vár rám Roland Sands mindössze 137 kilós customján. A Trackerben nincs gyorsváltó elektronika, de nagyon nincs is rá szükség, lehet kuplung nélkül váltani, a főtengely forgótömegének hiányából eredő lefulladástól sem kellett tartani, a blokk alapjárata ugyanis körülbelül 3000-nél lehet. Sands nem szerelt semmilyen műszert a Trackerre, mivel az szerinte csak elrontaná a vezetés élményét. Tessék megtippelni a sebességet és a fordulatszámot!

A Tracker üléspozí­ciója éppen olyan egyedi, mint maga a koncepció, hosszan kell nyújtózni a múltidéző kormányrúdig, aminek hatására úgy érezzük, állunk szinte hozzáér az első kerékhez. Ha nem a bőrerősí­téses motoros farmernadrágot választottam volna öltözékül a Tracker meglovagolására, akkor biztosan nyomok maradtak volna combon belsején a V5-ből távozó hő hatására. A bőrborí­tású, Bill Wall által készí­tett ülés meglepően kényelmes, de nem enged nagy mozgásteret a motorosnak, nem igazán lehet kiülve kanyarodni a Trackerrel. Ami sajnálatos, hiszen a masszí­v 1550 mm-es tengelytáv miatt – noha ez még messze nem olyan nyújtott, mint a legtöbb custom chopper – minden kanyar előtt e-mailt kell küldeni a motornak, hogy aztán majd valamikor hajlandó legyen befordulni. A lassú kormányzást csak rontja a 260-as hátsó gumi, amin először egyáltalán nem akar, majd túl hirtelen esik rá az í­vre Sands gyönyörűsége.

Ha a kezelhetőség tekintetében sikerül is meglelnünk a határokat, Roland Sands kreativitásában semmiképpen, hiszen képes volt egycsapással megváltoztatni az egész világ custom motorok iránti elképzeléseit.