Kovács Bálint már a hétvégi Le Mans-i 24 órás helyszínén van

Fantasztikusan szerepelt tavaly Kovács Bálint élete első 24 órás versenyén az Endurance-világbajnokság legendás versenyén, a Le Mans-i viadalon. A H-Moto Team 20 éves motorosa a lengyel Wojcik Racing Team színeiben állhatott rajthoz, mégpedig egy Yamaha YZF-R1 nyergében. Miután egyik csapattársa, a francia Sylvian Barrier a rajtot követően belekeveredett egy tömeges bukásba, azonnal kórházba kellett szállítani, így a magyar versenyző a lengyel Artur Wielebskivel kettesben volt kénytelen teljesíteni a távot úgy, hogy az ellenfeleknél hárman válthatták egymást a versenyzők.

Bálint akkor összesen 500 percet töltött a pályán, ezalatt 1400 kilométert tett meg, ami 11 felmenetelből 335 teljesített körnek felelt meg. Nem kevesebb, mint 11 szett gumit fogyasztott el, és a legjobb körideje 1:39.099 volt, ami az egész mezőnyt tekintve a tizedik legjobb idő.

Idén óvatosabb volt a Wojcik Racing Team csapatfőnöke, és összesen nyolc pilótát nevezett – köztük a H-Moto Team motorosát – a legendás vb-futamra, és közülük a szabadedzéseken a hat legjobb időt elérő versenyző indul a 24 órás viadalon, míg ketten tartalékként végig a csapat rendelkezésére állnak. Bálint kijelentette, tavaly bebizonyította, hogy lehet rá számítani, és biztos abban, hogy be tudja verekedni magát a hat fős csapatba.

„Azt hiszem, készen állok. A sikeres rehabilitációmat követően sikerült egy igen erős és intenzív felkészülést végigcsinálnom, amelyeket remekül egészítettek ki a kis-, és nagypályás motoros edzések és tesztek. Jó formában érzem magam, és annak ellenére bízom a csapatba kerülésemben, hogy a mostani motorral nem mentem, illetve az alkatrészhiány miatt a hivatalos teszten sem tudtunk részt venni. Ugyanakkor megvannak a tavalyi adatok, ezek alapján a beállítások terén bőven van kiindulási alapunk. Hiszek magamban, azért dolgoztam hónapok óta, hogy bekerüljek a csapatba. Tavaly ketten csináltuk végig, bizonyítottam, hogy képes vagyok a legnagyobb feladatok végrehajtására” – jelentette ki Kovács Bálint, aki tegnap már elutazott Le Mans-ba, míg mától már a pályára is gurulhat új motorjával.