Kovács Bálint a TOP ötben végzett Katarban!

Remekül mutatkozott be Katarban a H-Moto Team fiatal versenyzője.

Alaposan bekezdett Kovács Bálint a Katari Nemzetközi Bajnokság Superstock 600-as kategóriájában. A múlt hétvégi duplafutamos versenyen a 220 Volt H-Moto Team 16 éves motorosa azonnal letette a névjegyét, ugyanis mindkét versenyen hibátlan motorozást bemutatva az ötödik helyen végzett, és a megszerzett 22 pontjával az ötödik helyen várja a bajnokság – február első hétvégéjén rendezendő – folytatását összetettben.

Nagy lehetőséget kapott Kovács Bálint csapatától azzal, hogy a téli felkészülési időszakban végig versenykörülmények között készülhet fel a 2018-as feladataira. A H-Moto Team fiatalja ugyanis egy egész szezont teljesí­thet a Katari Nemzetközi Bajnokság Superstock 600 kategóriájában. A 16 éves motoros már be is mutatkozott az elmúlt hétvégén a Losail ízsia Bajnokságban, mégpedig egy Kawasaki nyergében. A premier remekül sikerült, hiszen Bálint a korábbi teszthez képest is folyamatosan javulva a második sorba kvalifikálta magát, majd mindkét versenyen ötödik lett egy olyan mezőnyben, ahol többek között olyan pilóták álltak rajthoz, mint a korábbi WSBK versenyző, Saeed Al Sulaiti, valamint a Moto2-ben is bemutatkozó Mashel Al Naimi.

„Túl vagyok az első katari versenyhétvégémen, és már most látom, milyen nagyszerű lehetőséget biztosí­tott számomra a csapatom, hogy felkészüljek a jövő évi szezonomra. A teszteket követően most kicsit nehezebben lendültem bele, de szerencsére az időmérőn már megtaláltam a kellő tempót, í­gy a hatodik helyről várhattam a rajtot. Az első futamon minden a lehető legnagyobb rendben ment, sokáig versenyben voltam a negyedik helyért, de végül az ötödik pozí­cióban intettek le. Sajnos a második futamon elrontottam a rajtomat, í­gy az élmezőny elhúzott tőlem, én pedig egy rövid küzdelem után teljesen egyedül motorozva ismét az ötödik helyet szereztem meg. Amennyiben nem rontottam volna el a rajtot, illetve ezútal is sikerült volna javí­tanom a köridőmön, talán meglehetett volna a negyedik hely is. ím bemutatkozásnak abszolú nem rossz ez az eredmény ebben a mezőnyben, és már most tudom, hogy miben kell fejlődnöm ahhoz, hogy közelebb kerüljek az élmezőnyhöz. Nagyon hálás vagyok a sok segí­tségért Rizmayer Gábornak, hiszen az ő tanácsai nélkül nem jött volna össze ez az eredmény” – fogalmazott Kovács Bálint, aki 22 pontjával az összetett pontverseny ötödik pozí­ciójából várja a február eleji folytatást.

A csapat sportigazgatója elsősorban azt emelte ki taní­tványa teljesí­tményével kapcsolatban, hogy az elrontott rajton kí­vül hiba nélkül motorozott egy olyan pályán, ahol most járt életében először. És ez nagyon bí­ztató a katari és a 2018-as szezont nézve.

„Jól sikerült Bálint bemutatkozása, és elmondható, amit terveztünk, azt meg is valósí­tottuk. Mindenkit meglepve folyamatosan javí­tott a tempóján, és ami a jövőjét figyelembe véve talán a legfontosabb, hiba, illetve bukás nélkül, eredményesen teljesí­tette a tesztet és az első versenyhétvégét. Erre a bemutatkozásra lehet majd épí­teni mind itt Katarban, mind pedig a 2018-as szezonban, ami komoly kiugrási lehetőség lehet Bálint számára” – mondta Rizmayer Gábor.