Koncentráció – Közúi jelzések 5.

Figyelem Sheldon Coopert az Agymenőkben. Elmélyülten fejtegeti – úgy tűnik, saját magának – a táblán látható fizikai levezetés részleteit. Megzavarhatatlanul, precí­zen, másra sem figyelve. Tudnak Önök í­gy koncentrálni a vezetésre?

Vannak, akik még csak nem is akarnak. Nemrég autóvezetés közben egy fiatal párra lettem figyelmes, akik vadul csókolóztak, gyakorlatilag éppen felfalták egymást. A dolog nem lett volna annyira pikáns, ha a férfi nem éppen autót vezet, ami nem nagy sebességgel ugyan, de mozgásban volt Budapest egyik legforgalmasabb, többsávos úján. Előtte, mögötte és mindkét oldalról autók és motorok sora, a korrigálásra a legcsekélyebb hely sem adódott volna, ha valamit elvét. Emberünk pedig a legnagyobb átéléssel fordult asszonykája felé, és csak néha tekintett előre, hogy szemrevételezzen néhány, akciójukat zavaró tényezőt.

Tudom, ez extrém példa, de gondoljunk bele, hogy egyetlen rövid ú során hány meg hány tényező befolyásolhatja negatí­van figyelmünket, koncentrációra való képességünket, még normál körülmények között is. Valaki felbosszantott minket két kereszteződéssel korábban, és még nem sikerült lehiggadnunk. Gyermekünk kamaszkori lázadásaival az őrületbe kerget, ezért gondolataink állandóan körülötte forognak. Kialvatlanok vagyunk egy buli miatt, és percenként a szemünket dörzsölgetjük vezetés közben. Persze még sorolhatnám. Van, amikor egyszerűen az ember kora az, ami megnehezí­ti a korrekt észlelést. Emlékszem olyan esetre, amikor ugyanazon idős férfi az ország két különböző pontján ugyanazon a napon – néhány órás eltéréssel – úgy okozott két súlyos sérüléses balesetet, hogy egyszerűen nem vette észre azokat, akik előtte közlekedtek. (Egyikük motoros volt, őt gyakorlatilag hátulról fellökte, a másik egy járművéből kiszálló férfi, mondanom sem kell, ő húzta a rövidebbet.)

 

 

Érdemes lenne az előző cikkben leí­rtakat egy konkrét úvonalra vonatkoztatva tovább boncolgatni, csakhogy lássuk, mekkora tétje van egy elkalandozó tekintetnek egy óriásplakát láttán, egy fékpedál helyett használt hangjelzésnek, illetve az ebből fakadó időbeli késedelemnek, vagy annak, amikor nézünk ugyan, de nem látunk, mert gondolatban éppen 200 km-rel távolabb vagyunk.  

Vegyünk egy átlagos budapesti úvonalat, amely kétszer egysávos útest, főúvonal jelzéssel. Válasszunk egy átlagosan forgalmas időszakot. Az ú két oldalán – nem túl sűrűn ugyan, de azért elég gyakran – közúi jelzőtáblák vannak elhelyezve. A kérdéses úra balra nagy í­vben kanyarodunk rá. A kanyarodás során először az utunkat keresztező kijelölt gyalogos-átkelőhelyre kell összpontosí­tanunk – ahol gyalogosok haladnak át, sőt, egy kerékpáros is felbukkan rajta, szabálytalanul továbbhajtva a bringát, holott le kellene szállnia –, a jobbról elhelyezkedő jármű csak később ötlik a szemünkbe. A bringás előbb csak a perifériás látómezőben bukkan fel, időbe telik, amí­g rájövünk, hogy gyorsabban halad, mint egy gyalogos, ettől függetlenül ő is keresztezni fogja az utunkat. (Közben adott esetben még azt is mérlegelnünk kell, hogy az eredeti úvonalunkon szemből érkező és egyenesen továbbhaladó, ezért elsőbbséget élvező jármű milyen gyorsan érkezik az úkereszteződéshez, lesz-e helye és ideje reagálni arra, hogy mi a gyalogosok miatt „beragadunk” a kereszteződésbe, ezért úban leszünk neki.

 

 

És persze nem mindegy az sem, hogy a szemből jövő milyen gyorsan méri fel az előbbiekben leí­rt szituációt.) Ahhoz, hogy az áthaladó gyalogos és kerékpáros időben kiváltsa bennünk a szükséges válaszreakciót, észre kell vennünk a kijelölt gyalogos-átkelőhely közúi jelzőtáblát, vagy legalább annak tudatában kell lennünk, hogy úkereszteződésben a gyalogosnak még akkor is elsőbbséget kell adnunk, ha azon az úon, amelyre bekanyarodunk, nincs kijelölt gyalogos-átkelőhely. Ez kell ugyanis ahhoz, hogy figyelmünk a gyalogosok észleléséhez szükséges mértékű legyen, és főleg oda összpontosuljon, ahova kell. (Akár a járda szélére is, hiszen a gyalogos onnan fog elindulni!) Rögtön a kijelölt gyalogos-átkelőhely után egy szabálytalanul parkoló autó a forgalmi sávunknak majdnem a teljes egészét elfoglalja. Elakadásjelzőt használ, vezetője éppen kiszáll a járművéből. Az ajtó nyitódása váratlanul ér minket, de reagálni kell rá, mert különben járművünkkel nekiütközünk.

Ha ebben a pillanatban figyelmünk néhány másodpercig nem az úra összpontosul, mert elbambultunk, vagy egyszerűen csak lefelé nézünk, az olyan mértékű késedelmet okoz a reagálásban, ami végzetes is lehet. Nem sokkal ezután észrevesszük, hogy azon az úon, amelyre bekanyarodtunk, a szemből érkezők – a saját sávjukban – egy úfelbontást kerülgetnek, emiatt közvetlenül a jobb oldali jármű kikerülését követően ismét összeszűkül a terünk, a szemből érkezők miatt. A látottak alapján el kell tudnunk dönteni, hogy a szemből érkező által elfoglalt teret is figyelembe véve marad-e elegendő helyünk a továbbhaladásra.

 

 

A kikerülés közben és a szemből érkezőkben rejlő esetleges veszély felmérése során is meg kell tudnunk becsülni a távolságokat, a járművek szélességét és útesthez viszonyí­tott arányát stb. Mindezt persze gyorsan, mert a gondolkodással töltött idő alatt kialakulhat egy veszélyhelyzet, amit már nem tudunk elhárí­tani. Hirtelen egy szabálytalanul áthaladó gyalogosra leszünk figyelmesek. A váratlan ingerekre való reagálás nehéz ügy, a normál reakcióidőt ilyenkor meghosszabbí­tja a meglepődés miatti időnövekmény. Ami alatt a jármű és a gyalogos egyre közelebb kerül egymáshoz és az összeütközés lehetőségéhez.

Még időben sikerül lefékeznünk, amikor észrevesszük, hogy egy veszélyes úkanyarulathoz érkeztünk, emiatt sebességkorlátozás lép életbe. (Milyen könnyű egy ilyen táblát szem elől téveszteni!) Ahogy az ú vonalvezetése jobbról ismét láthatóvá teszi a szokásos mértékű úhosszat, arra leszünk figyelmesek, hogy egy motorkerékpáros jobbról – elsőbbségünket nem biztosí­tva – kihajt a főúvonalra, majd balra kanyarodik. Nem mindegy ezért, hogy mekkora sebességgel érkezünk az adott kereszteződéshez. Nem sokkal ezután azt látjuk, hogy a főúvonal vonalvezetése az egyenes iránytól eltér, ezért lassí­tanunk kell. A jobbra í­velő kanyart még be sem vettük, amikor azt látjuk, hogy a sávunkat egy autóbusz-megálló foglalja el (buszöböl nincs), ezért meg kell állnunk. Ez szintén egy olyan forgalmi akadály, amelyre az adott úszakasz ismeretének hiányában nem igazán számí­tunk, de reagálni gyorsan kell. Látják, az adott úon voltaképpen semmi extra nincs, figyelmünk azonban egyetlen pillanatra sem lankadhat. (Folytatjuk)