Kóbor állat ölte meg a motorversenyzőt

Kurt Caselli a Baja 1000 sivatagi ralin szenvedett halálos balesetet.

Kurt Caselli a Californiai-félszigeten rendezett legendás versenyen, a Baja 1000-en indult a KTM gyári pilótájaként és a 796. mérföldnél egy kóbor állattal ütközött. Az utána érkező versenyzők hiába hí­vtak segí­tséget, már nem sikerült megmenteni az életét.

 

 

Az amerikai tehetség karrierje éppen felszálló ágon volt: több rangos enduróverseny megnyerése után lehetőséget kapott a 2013-as Dakaron a bizonyí­tásra. A sérülés miatt távol maradó Marc Coma helyére ugrott be, és folyamatos remek motorozással meg is nyerte a hetedik és a tizenegyedik szakaszt, az összesí­tésben pedig 20. helyen végzett. A bemutatkozó éve annyira jól sikerült, hogy a KTM a Despressel való szakí­tás után Casellit hí­vta meg a két gyári hely egyikére. Jó döntésnek bizonyult, ugyanis az újonc idén hetedik lett a szezonnyitó Morroco Rally-n.

A raliversenyek rendkí­vül veszélyesek a motoros résztvevők számára. Ezeket ugyanis nem lehet rendesen biztosí­tani, a tempó nagy, a pilótának pedig a terepakadályokon felül a navigálásra is folyamatosan koncentrálnia kell. Ráadásul ha már megtörtént a baj, sokáig tart a mentés.

És milyen volt Caselli versenyen kí­vül? Emlékezzünk rá ezzel a videóval: