Ki volt a hibás? – Esetelemzés következtetéssel, I. rész

Ha Londonban járnak, menjenek el a Baker street 239. szám alá. Ott találják a Sherlock Holmes Múzeumot. Holmes és Watson a 221/B lakásban lakott, de az urbán legenda szerint annak tulajdonosa nem akarta eladni a házát, amikor a múzeum megalapí­tásához ingatlant kerestek. A helyet tipikus 19. századi otthonnak rendezték be, tapintható közelségben érezhetjük magunkhoz a deduktí­v gondolkodás sohasem-volt mesterét, Sherlock Holmest.

Miben volt olyan eredeti ez a fiktí­v alak, akinek személyét Arthur Conan Doyle annyira valóságosnak festette le, hogy emberek tucatjai igyekeztek őt felkeresni megoldandó ügyeikkel? Abban a bizonyos deduktí­v gondolkodásban, mely egyfajta levezetés, bizonyí­tás, ami a meglevő tudásból, ismert, igaz állí­tásokból kiindulva újabb igaz állí­tásokhoz, érvényes imeretekhez vezet. A modern nyomozások egyik alapeszköze ez, sokszor anélkül alkalmazzák – akár közlekedési ügyekben is –, hogy tudatosodna a jelentősége. Lássunk most egy olyan esetet, ahol e fogalom szempontjából a jogász könnyen légüres térbe kerülhet, sokszor nincsenek igazán releváns nyomok, az igaznak elfogadott premisszák (alapinformációk) pedig semmit sem érnek…

Valaki, nevezzük A-nak, a kora délutáni órákban zavartalan napsütésben Budapest egyik külső kerületében az irányonként egy-egy forgalmi sávból álló T. utcában közlekedik személygépkocsival, és az egyik úkereszteződésben balra nagy í­vben kí­ván kanyarodni egy keresztező utca útestjére.

Ugyanekkor B motorkerékpárral szintén a T. utcában halad a személygépkocsival azonos irányban, az autó mögött. B az úkereszteződésben egyenesen szeretne továbbmenni. B a kereszteződéstől körülbelül 57‒62 méterre úgy dönt, hogy megelőzi a kocsit, ezért irányjelzés használata mellett megkezdi a felezővonalhoz való húzódást és áttér a menetirány szerinti bal oldalra.

Miután a személygépkocsi vezetője a balra kanyarodás előtt figyelmetlenségből nem győződik meg arról, hogy egy vele azonos irányban közlekedő jármű az általa vezetett személygépkocsi előzését balról nem kezdte-e meg, és ezért nem veszi észre a motorkerékpárt, ennek következtében, továbbá azért, mert B az í­gy kialakuló veszélyhelyzetet minden igyekezete ellenére már nem tudja elhárí­tani, a motorkerékpár és a balra kanyarodó személygépkocsi egymásnak ütközik. A motorkerékpár felborul, B az útestre zuhan és kulcscsonttörést szenved.

A baleset azért következik be, mert a személygépkocsi vezetője megszegi a KRESZ. 31. § (6) bekezdésében í­rt szabályt. Az autó sofőrje vitatja saját felelősségét, azt mondja, hogy ő a kanyarodás megkezdése előtt belenézett a bal oldali visszapillantó tükörbe, de járműve mögött nem látott senkit. A motoros pedig azt állí­tja, ő sem tehet a baleset bekövetkezéséről, hiszen amikor megkezdte az előzést, még semmi nem utalt arra, hogy a személygépkocsi balra fog kanyarodni.

Ha hiszik, ha nem, ez a triviális történet az egyik legnehezebb feladvány lehet egy közlekedési ügyekben jártas nyomozó vagy bí­ró számára. Egyrészt azért, mert tele van utólag nehezen rekonstruálható körülményekkel (pl. az a térbeli pont, amikor a motoros megkezdi az előzést, vagy amikor a személygépkocsi vezetője belenéz a tükörbe, nem rögzül sehol, utólag nincs mihez kötni, hacsak nincs kí­vülálló tanú, aki mindkét féltől függetlenül meg tudja figyelni az érintettek tetteit). Hiába tudjuk tehát, hogy a féknyom egyéb adatokkal kiegészí­tve nagy valószí­nűséggel kijelölheti a motoros mozgását az úon, ha nem tudjuk, hogy a féknyom kialakulása előtt mit csinált a másik. Az ilyen szituációkban a dolgok túl gyorsan történnek egymáshoz képest, ami megnehezí­ti a két jármű mozgásának szinkronizálását. Másrészt a kötelezettségeket a KRESZ nem egyoldalúan, hanem mindkét félre telepí­ti. Mindkettőjüknek figyelnie kell valamire, mielőtt manőverét megkezdi. Csak aprólékos munkával lehet felderí­teni azt, hogy melyikük szegett szabályt. Lássuk, miről is van szó!

A KRESZ. 31. § (6) bekezdés szerint a balra bekanyarodó jármű vezetője párhuzamos közlekedésre nem alkalmas úon a bekanyarodást akkor hajthatja végre, ha meggyőződött arról is, hogy balról járművének előzését vagy kikerülését másik jármű nem kezdte meg. A meggyőződés alapos körültekintést jelent, nem elegendő egyszerűen oldalra nézni, másrészt a sorrendbeliségnek is óriási jelentősége van. Elvileg meggyőződhetek úgy is, hogy már felvettem a kanyarodási í­vet, meg úgy is, hogy még nem tértem át a menetirány szerinti bal oldalra. Az előbbi megoldásnak – nemes egyszerűséggel szólva – semmi értelme, a meggyőződés ugyanis előfeltétele a kanyarodás végrehajtásának, vagyis időben el kell különülnie attól, meg kell előznie a manővert. Éppen a rutin az, ami kiirtja az emberből az ilyen látszólag szőrszálhasogató gondolkodást és az arra jellemző magatartást. Pedig gondoljuk meg: ha a sorrendiség jelentőségét ezen szabály kapcsán nem kezeljük súlyának megfelelően, akkor mi történik? A kanyarodás tényleges megkezdése során elvégzett oldalra nézéssel azt esetleg megakadályozzuk, hogy autónk teljes szélességében elfoglalja a motoros elől a másik sávot, de azt nem, hogy a kétkerekű vezetője a váratlan veszélyhelyzettől megrémülve olyan elkormányzásba, illetve fékezésbe kezdjen, ami egyenesen bukáshoz és súlyos sérüléshez vezet. Adott esetben még úgy is, hogy a két jármű össze sem ütközik egymással.

A KRESZ 34. § (4) bekezdés a) pontja szerint ugyanakkor csak jobbról szabad előzni azt a járművet, amely a balra bekanyarodási szándékot irányjelzéssel jelzi és az útesten a KRESZ-nek megfelelően helyezkedik el; vagyis behúzódott balra, a felezővonalhoz. Ha a jobbról előzés térbeli feltételei nem állnak fenn – vagyis az előzni szándékozó nem férne el –, akkor előzni nem szabad. Ha azonban az előzés hamarabb kezdődik, mint a másik fél részéről az irányjelzés és balra húzódás, akkor a tényleges kanyarodást nem szabad végrehajtani addig, amí­g az előzés be nem fejeződik, vagyis amí­g a másik jármű – pl. esetünkben a motoros – el nem halad mellettünk. (Folytatjuk)