Ki is volt a moszkvai halott?

Andrea Antonelli koporsója felett estek egymásnak a felek. Rég lappangó konfliktusokat hozott felszí­nre a fiatal versenyző halála.

Andrea Antonelli 1988. január 17-én született, ami azért döbbenetes, mert még nálam is fiatalabb volt egy évvel és néhány nappal. Versenyzői karrierje az olasz 125 köbcentis bajnokságban indult, ráadásul nem is rosszul: ő lett a legfiatalabb győztes, közvetlenül Marco Melandri után. Az utánpótlás kategóriában elért sikereivel gyorsan elindult felfelé, 2005-ben már a Superstock 600 Európa-bajnokságon fűzte össze a kanyarokat. Mivel nem ért el kiemelkedő eredményeket, kategóriát váltott és a Lorini Honda csapatával belevágott a Superstock 1000-be. Négy szezont küzdött végig, 2010-ben járt a csúcson a negyedik helyével. Ez volt az az év, amikor Ayrton Badovini a BMW S 1000 RR-rel mindent elsöpört, 10 futamból kilencszer elsőként, és egyszer másodikként ért célba, 245 ponttal nyerve a bajnokságot. A második a Hondás Maxime Bergernek például csak 147 pontja volt, a harmadik helyen végőz Michele Magnoni pedig Antonellivel holtversenyben 98 pontot szerzett. A szabályok Magnoninak kedveztek, az az ő egy ezüstérme és egy bronzérme az összesí­tésnél többet nyomott a latba, mint Antonelli három harmadik helyezése – í­gy ő összetettben lecsúszott a dobogóról. Ez különösen fájó lehetett Antonelli számára, hiszen az utolsó futamon ő 7. volt, mí­g Magnoni csak a 12. Ez az eredmény számára a balszerencsén ment el. Rövid pályafutása során ekkor volt a csúcson, és bár senki nem tekintette a jövő leendő nagy bajnokának, a tehetségében nem kételkedtek.

 

 

A 2012-es szezonra ismét váltott, és a Supersport mezőnyben állt rajthoz, ami a Stock 1000-hez képest bizonyos szempontokból közelebb is van a Superbike Világbajnokság csúcskategóriájához. A Bike Service Yamaha szí­neiben induló Antonelli az első Supersportos évében nem igazán tudott kibontakozni – kezdetben Hondával indult, ám az ötödik futam után Yamaha R6-ra váltott. Ezzel igazából sokkal előrébb nem jutott, de legalább vissza nem csúszott: a hetediknél jobb helyre továbbra sem sikerült feljutnia, de a Yamahával ha végigment a versenyen, mindig pontszerző pozí­cióban ért be. Végül a 10. lett az összesí­tésben, ezzel jobb eredményt ért el szezon harmadánál csatlakozó Talmácsinál, akit csak egy esetben nem tudott megelőznie. De maga mögé utasí­totta a Tóth Imrét, és a rossz technikai háttérrel szenvedő Németh Balázst is.

Az idei, 2013-as szezonra Antonelli jó csapatot szerzett, a Team Go Eleven Kawasakijával jó esélyekkel vágott neki a sorozatnak. Bár Sam Lowes és  Kenan Sofuoğlu tempóját nem tudta felvenni, stabilan a hetedik helyen motorozott – Aragónban azonban kiugróan jó formában a 4. helyen ért célba. Az összesí­tett eredménye lett volna még jobb is, ha Monzában végig tud menni.

Moszkvában a Supersport VB fekete napján a negyedik helyről rajtolt. Innentől kezdve viszont minden találgatás marad, kivéve a tényt, hogy az első kör végén Antonelli kicsúszott, és a mögötte érkező Lorenzo Zanetti a Hondájával keresztül hajtott rajta.

Amikor bebizonyosodott, hogy Antonelli nem élte túl a balesetet, a futamot lefújták.

Antonelli a közép- és az élmezőny közti határon ingadozott, talán ez a moszkvai futam lett volna a lehetőség, hogy előre lépjen. Az esős időt talán lehetőségnek tekintette, ugyanis nedves körülmények között nem érvényesülnek annyira a teljesí­tménykülönbségek, és parádés manőverekkel a jobb technikával rendelkező csapatok versenyzőit is megfoghatta volna. Ezt azonban már soha nem fogjuk megtudni.

 

 

Antonelli hagyatéka egy rövid, felfelé í­velő versenyzői karrier és egy botrány, ami során a felek egymásra mutogatnak. Ennek legfőbb oka, hogy senki nem tudja, mi történt pontosan – ugyanis a motorok által felvert ví­zfüggöny miatt a felvételeken nem látszanak Antonelli életének utolsó mozzanatai. A Melandri a pályát kritizálja és a Dornát, amiért a nem megfelelő moszkvai állomást bevették a bajnokságba. A csapatok ugyan illemből együttérzően viselkednek, de nem értik, miért kellett lefújni az egész versenyt – főleg a kisebbek, akik a szerény költségvetésükből lényegében feleslegesen utaztak nagyon messzire.

Utolsó körben pedig ott van Andrea családja, akiknek a fejük felett zajló csatározások közben kell eltemetniük 25 éves fiukat.