Kawasaki ER-6n – Streetfight ER

Citromsárga motorkerékpár parkol Algarve (Portugália) pí­neafenyőkkel, pálmákkal és eukaliptuszokkal tarkí­tott, napsütötte dí­szletei között. Jól ismert, markáns modellről van szó: a Kawasaki ER-6n-ről, annak is 2012-re gyökeresen átdolgozott, legfrissebb kiadásáról. íramvonalasabbnak és sportosabbnak láttatja elődjénél a két vertikálisan elrendezett fényszórót magába olvasztó, rövidebb lámpaidom.

Egyútal egészen divatos a külseje, úgy is mondhatnánk, elegáns streetfighterrel kedveskedett ügyfeleinek a japán gyártó. Legutolsó porcikájáig lendületes, harmonikus vonalvezetés jellemzi – beleértve a szép formájú, egyrészes lábtartók közelében tekergő leömlőket is.

Az ER-6 két modellváltozatának – köztük a félidomú ER-6f-nek is – legfontosabb újdonsága a teljesen átszerkesztett acél csőváz. Most két párhuzamos cső halad a 650 köbcentis soros motor fölött. A korábbinál jobb minőségű láncfeszí­tőkkel ellátott, í­ves lengővilla is új duplacsöves kivitelben kelleti magát. Egyetlen négyszög zártszelvényből kialakí­tott tartóelem található az első, illetve a hátsó vázuk között, és a középső váz keskenyebb kialakí­tásának köszönhetően örvendetesen karcsú a „derekuk”.

A legfontosabb változások röviden
Motorok Kawasaki ER-6n (2012)Új duplacsöves váz. Két cső fut párhuzamosan a motor fölött (korábban szétágaztak, az alsó oldalt haladt el a blokk mellett). Keskeny backbone konstrukcióként kivitelezett hátsó váz. Szintén duplacsöves lengővilla. Még jobb minőségű láncfeszí­tőkkel párosí­tották. Új rugózó elemek. A rugóstag és rugóújának hossza egyaránt 5 mm-rel nagyobb, a teleszkópvilla 15 mm-rel hosszabb, rugóúja pedig szintén 5 mm-rel haladja meg az eddigit. Elől-hátul puhább rugók és ezeknek megfelelő lengéscsillapí­tók teljesí­tenek szolgálatot. A tengelytáv, az utánfutás és a villaszög kismértékben gyarapodott. A kipufogódob meredekebb szögben áll, jobboldalt elöl nagyobb a térfogata és új katalizátoroknak ad otthont. A leömlőket összekötő interferenciacső az új mappinggel és az öblösebb kipufogódobbal együtt nagyobb nyomatékot szavatol 7000- es percenkénti fordulat alatt. Immár a vázcsövek között vannak a szí­vócsatornák. Hátrébb vándoroltak és megújultak a kormány fölött lévő műszerek. Új műszerfal. Új funkciói: a tankban lévő üzemanyaggal megtehető távolság, pillanatnyi és átlagfogyasztás, gazdaságos vezetést elősegí­tő információk. A gyújtáskapcsoló a tank előtt helyezkedik el. Kompaktabb ABS vezérlőegység a finomabb szabályozásnak kedvező továbbfejlesztett processzorral. A lámpaidom.Nagyméretű tank 2 centiméterrel magasabb, és 15,5 helyett 16 liter a térfogata. Ergonómia. Két centiméterrel szélesebb kormány, nagyobb kényelmet nyújtó, vastagabbra párnázott ülés kétrészes kivitelben. Új utaskapaszkodók. Új hűtőborí­tás. Szemből keskenyebbnek tűnik. Régen ebbe voltak beleépí­tve az irányjelzők, most az orridom két oldalán ülnek. Faridom. 1 centiméterrel rövidebb az eddiginél, új LED-es hátsó lámpával párosí­tva. Papí­rbetétes légszűrő (előtte habosí­tott műanyagból készült). 200 kg-ra növelt terhelhetőség. Merevebb hátsó váz és felnik.



A keskenyebb tank/ülés-átmenetnek hála, egy alacsony motoros is jól eléri lábával a talajt. Mindez a biztonság jóleső érzésével tölti el. A nyereg mostantól kétrészes kivitelű és vastagabb párnázattal látták el, kényelmesebb, mint korábban, mert hátul kiszélesedik. Amint felszállt a Kawasakira a pilóta, egyből jól érezheti magát, ugyanis tökéletesen kézre áll a két centiméterrel szélesebbre vett, gumiágyazású kormány. A gyújtáskapcsoló a Z1000 mintájára a két centivel magasabb acéltank előtti mélyedésben foglal helyet. Dorombolva ébred fel álmából a motor, majd fickós hangon kér szót az alatta lévő nemesacéldob tolmácsolásában. Utóbbinak kibővült a térfogata és meredekebben emelkedik hátrafelé. A kéthengeres tompa zakatolás közepette kebelezi be a levegőt a vázcsövek között lévő bal és jobb oldali szí­vócsövön keresztül.

Továbbra is letagad 50 cm3-t az ER-6n tí­pusjelzése, ugyanis nem 600, hanem 650 köbcentiméter a motor hengerűrtartalma. Két darab 83 mm átmérőjű dugattyú jár benne egymással ellentétesen, 180 fokban elékelve. A két felső vezérműtengely és a hatfokozatú kazettaváltó nem változott a korábbiakhoz képest. A gyújtás és a befecskendezés szoftverének módosí­tása, valamint a két leömlőt összekötő interferenciacső jót tett a nyomatékleadásnak. Kiváltképp a mindennapos használat szempontjából nagy jelentőséggel bí­ró 7000 ford./perc alatti tartományban. Annak ellenére, hogy 66-ról 64 Nm-re csökkent a maximális forgatónyomaték értéke, nagyon intenzí­ven lendül előre a Kawa a könnyen járó bovdenes kuplung jelzésére. Már 3–4000-es fordulaton felettébb meggyőző az alakí­tása, de tovább fokozza azt 6000 táján.

Motorok Kawasaki ER-6n (2012)

Kimondottan finoman reagál gázadásra, közvetlenebbül, mint ahogy a régi motor tette. Már csak emiatt is többnek érezni a teljesí­tményt, pedig az – 72 lóerő – nem változott. Szükség esetén könnyedén felpörög hétszámjegyű fordulatra, ám ez nem jelenti azt, hogy folyamatosan húzatni kellene a tempós haladáshoz. Egyaránt lehet vele kényelmesen csordogálni vagy látványosan egykerekezni, mikor melyikhez van kedve az embernek. Habár sosem kell aggódni a kiválasztott sebességfokozat miatt, nem ártana, ha lenne kijelző, ami mutatja, éppen melyikben is motorozunk. Mivel kiegyensúlyozótengely csití­tja a vibrációt, kellemesen pulzál a makkegészséges kéthengeres.

A futómű remek irányí­thatóságot szavatol. Szinte magától változtat irányt vele az ER-6n, ügyesen, fürgén szlalomozik a kátyúk és egyéb akadályok között. Folyamatában lehet lekövetni az í­veket, a motor bedöntése nem jelent nehézséget. Soha nem válik idegessé a viselkedése és sokat kiszűrnek az úegyenetlenségekből új beállí­tású rugózó elemei.

Nagyszerű összhangot sikerült kialakí­tania a Kawasakinak a rugózási kényelem és a (végsebességnél tanúsí­tott) stabilitás között. Az új kiadásnál jellegüknek megfelelő lengéscsillapí­tókkal párosulnak a korábbinál hosszabb és puhább rugók. A jobb oldalra épí­tett, fekvő helyzetű és közvetlen felfogatású rugóstag most is könnyen hozzáférhető, akárcsak az eddigiekben. Nagyon jól tapadnak és pontos visszajelzést adnak az úról a vadonatúj fejlesztésű Dunlop Roadsmart II gumik, amelyeket a világon az ER-6n kapott meg elsőként gyárilag.

Jól adagolhatóan, kellő határozottsággal teszik a dolgukat a fékek. Elöl úszóágyazású,kétdugattyús nyergek és hullámos tárcsák teljesí­tenek szolgálatot, melyet az általunk kipróbált, ABS nélküli példányon jobban fogó fékbetétekkel kombináltak. Nyugat-Európába kizárólag felfrissí­tett ABS-szel szerelt változatban fogják szállí­tani a japánok a tí­pus modelljeit. A korábbinál nagyobb teljesí­tményű és könnyebb blokkolásgátló finomabban szabályoz elődjénél és még rövidebb fékutat garantál.

A műszerfal egyik meghatározó eleme a klasszikus fehér számlapú, jól leolvasható fordulatszámmérő. Közvetlenül alatta számos információt közlő LCD-kijelző foglal helyet. Olyan adatokkal, illetve funkciókkal szolgál mint a sebesség, az üzemanyagszint, a pontos idő, a két kilométer-számláló, a tankban lévő üzemanyaggal megtehető távolság, a pillanatnyi és az átlagfogyasztás, valamint tájékoztat a gazdaságos vezetési stí­lusról is. Vélhetően jó nagy távot tud megtenni a takarékos motor hí­rében álló kéthengeres a 15,5-ről 16 literesre kibőví­tett tank egyszeri feltöltésével. Mint ahogy alacsony motoros és utasa is képes gond nélkül letekerni hosszú etapokat, ugyanis mindent nagyszerűen belátni az ülésről, és a kényelmes térdszögnek, valamint az új kapaszkodóknak
köszönhetően még élvezetesebb vendégeskedni fedélzetén.

Annak ellenére, hogy streetfighteresre veszi a figurát a 650 köbcentis Kawasaki, kellemes társ a mindennapokban, és jelentős használati értékkel bí­r. Egyaránt állí­tható rajta a kuplung és a fékkar, a farán pedig csomag rögzí­tésére szolgáló horgokat alakí­tottak ki. Magától értetődik, hogy van vészvillogója, kisméretű alsó sárvédője, a villa belső csöveit teljesen eltakaró műanyag protektorai, továbbá fékfolyadék-kiegyenlí­tő tartálya.

A frissí­tés keretében 20 kilóval 200 kg-ra növelte a Kawasaki a teherbí­rást, és bár 6000-es szervizintervallumot irányoz elő, mindössze 42 000 kilométer után esedékes a szelephézag ellenőrzése. Az alulra épí­tett kipufogódob miatt sajnos nem lehet sztenderrel felszerelni a motort, kidolgozási minősége mindazonáltal teljességgel meggyőző és hegesztési varratai is rendben vannak.

Jövő januárban (ER-6n) és februárban (ER-6f ) kerül piacra az új Kawasaki két modellváltozata. A 2012-es példányok áráról még az importőr sem tudott információval szolgálni. Már első két generációjukból is több mint 60 000 darab kelt el csak Nagy-Britanniában, Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban és Németországban. Ugyancsak népszerűségüket jelzi, hogy Németországban 2011-ben belőlük fogyott a legtöbb a BMW R 1200 GS után.