Két új 800-as Triumph a láthatáron

A Triumph Tiger 800 sorozat négytagúra bővül.

A Triumph alaposan átvariálta a Tiger 800 sorozatot – a korábbi két variánsból ügyesen négyet készí­tett, valamint több elektronikus kiegészí­tőt tett elérhetővé a brit gyártó.

 

Bemutatók és kiállí­tások EICMA 2014 újdonságai

 

Bár látszólag csak a felszereltséggel variáltak, egy alapos modellfrissí­téssel alapozták meg a paletta átalakí­tását. A 800 köbcentis háromhengeres blokkot alaposan átfésülték, a 95 lóerős erőforrás í­gy takarékosabb és környezetbarátabb lett. Az elektronikus gázkar reakcióin is csiszoltak, valamint az offroad-orientált XC modellek futóművét már a WP-től veszik.

 

Bemutatók és kiállí­tások EICMA 2014 újdonságai

 

Az alapot az öntött kerekekkel szerelt Tiger 800 XR jelenti, ám már ez is rendelkezik kipörgésgátlóval, kikapcsolható ABS-szel és olyan apró finomságokkal, mint például az állí­tható fék és kuplungkar. Ennél jobban felszerelt a Tiger 800 XRx, ami a csúcs utcai modellnek számí­t: futóműve, fékrendszere, teljesí­tménye megegyezik az XR-ével, de komolyabb fedélzeti számí­tógépet, üzemmódkapcsolót, automatikusan lekapcsoló indexeket, tempomatot, középállványt, fűthető markolatokat és állí­tható szélvédőt tudhat magáénak már alapáron is.

 

Bemutatók és kiállí­tások EICMA 2014 újdonságai

 

A terepes XC (Cross Country) vonal belépő szintje az Tiger 800 XC, ami az utcai változatoknál hosszabb rugóutat, fűzött kerekeket, 21 collos első gumikáról ismerhető fel legkönnyebben. Mint már emlí­tettük, a futóműve a WP-től származik, elöl-hátul egyaránt állí­tható a rugóelőfeszí­tés és a csillapí­tás.
Az XC felszereltsége tartalmazza a kipörgésgátlót, a kikapcsolható ABS-t, a magas első sárvédőt, a hűtővédőt és az állí­tható kezelőszerveket
A csúcs terepes Tiger 800 XCx ennél is gazdagabb felszereltséggel érkezik: bukócső, komolyabb fedélzeti számí­tógép, üzemmódkapcsoló, automatikusan lekapcsoló irányjelzők, tempomat, középállvány és kézvédők jelentik a többletet.

 

Bemutatók és kiállí­tások EICMA 2014 újdonságai

 

Ezek mellett a Triumph két limitált szériát is bemutatott Milánóban. A Triumph Rocket X a Rocket III sorozat tí­z éves diadalát ünnepli – elegáns módon egy 500 darabos speciális szériával. Ha egyszer szembe jönne egy Rocket X, legkönnyebben a speciális fekete festésről, a fekete kipufogóról, tükrökről, kormányról és felniről, illetve az utóbbi ezüst pinstripe-jairól ismerhetjük fel.

 

Bemutatók és kiállí­tások EICMA 2014 újdonságai

 

A másik special edition modell a Thunderbird Nightstorm, amit fekete fényezése, fekete kipufogói és az új szabású ülés különböztet meg az eddig ismert kivitelektől. A 1699 köbcentis blokk 98 lóerőt és 156 Nm nyomatékot ad le – vagyis minden adott egy jó motorozáshoz.