Kapaszkodjanak meg: a KTM belép a MotoGP-be

V4-es motort tervez a KTM: cél a MotoGP, akár már két év múlva.

Stefan Pierer, a KTM vezérigazgatója bejelentette, hogy az osztrák márka 2017-ben belép a MotoGP-be. A versenymotorjukat, az RC16-ot egy teljesen új fejlesztésű V4-es fogja hajtani.

 

 

 

Pierer elmondta, hogy a blokkot már 2015 májusában le fogják leplezni, majd elkezdődik a ztesztelés, sőt, 2016-ban szabad kártyával több futamon is el fognak indulni. Ráadásul a tervek szerint akár száz darab KTM RC16 legyártására is lesz kapacitásuk (darabonként 35-45 millió forint közötti áron), vagyis privát csapatok is vásárolhatnak majd szerényebb specifikációjú versenymotorokat, éppen úgy, mint a Moto3-ban.

Tehát mí­g idén Márquez uralja a pályát, mögötte egyre keményebb verseny alakul ki, miközben egyre több gyári csapat talál vissza a gyorsasági motorozás csúcsát jelentő sorozatba… izgalmas évek jönnek.