Juhász második Doningtonban

Juhász Dávid csodálatos motorozással a
nagyszerű második helyet szerezte meg Doningtonban.


A GSX-R Európa Kupa mezőnyében kontinensünk tehetséges motoros ifjai mérik össze tudásukat teljesen egyforma 750 köbcentiméteres Suzukikkal. Akik nyomon követik a kupasorozat történéseit, azok előtt ismert, hogy olykor vendégként csatlakozó nagynevű sztárversenyzőket is komolyan megszorí­tanak a fiatalok, ami kiválóan bizonyí­tja a küzdelem keménységét. Dávid 16 évesen a bajnokság egyik legfiatalabb versenyzője, de sokéves versenyzői múltja, tehetsége és bátorsága révén egész évben az első tí­zben motorozott, és most a szigetországban eljött a nagy pillanat, felállhatott a dobogóra is. Az angliai futamot megelőzően a bajnokság hatodik helyén állt a magyar tehetség.


A hétvége túlnyomó többségében esett az eső, és talán ezért tudott Dávid túlnőni azokon, akik akár a pályát, akár a motor beállí­tási lehetőségeit már jobban ismerik nála.

A Superbike Világbajnokság mezőnyének első futamát félbeszakí­tották, ennek következményeképpen pedig a Suzukisok futama már nem kerülhetett lebonyolí­tásra a legnagyobbak második versenye előtt. Az eredeti időpontban épp ragyogott a nap és száraz volt a pálya, de a későbbi kezdésre már újra megjött a csapadék. Igaz a rajtrácsra a száraz gumikat is kivitték a csapatok, mert a szeles időnek köszönhetően gyorsan száradt az aszfalt. Végül senki sem kockáztatott, vizes gumikkal rajtolt el a mezőny. A rendszeresen kiváló startokat produkáló francia Jonchiere ugrott az élre, másodikként a brit Mainwaring fordult a célegyenes végén. Dávid érkezett harmadikként és őt követte a pole-ból induló osztrák Resch. Utóbbi nem véletlenül uralta az edzéseket, hiszen az első kör végére már átvette a vezetést.


A brit versenyző és Dávid is megelőzte a franciát, majd az ötödik körben a helyi menőt boxutca-áthajtásra kötelezték korai rajtja miatt. A magyar fiú ekkora két másodperces előnyt harcolt ki az üldözőkkel szemben, és hiába jöttek olyan pillanatok, amikor közelebb értek hozzá, Dávid újra és újra meg tudott kicsit ugrani előlük, í­gy viszonylag nyugodtan emelhette a motor elejét a levegőbe a futam leintéskor. A dobogó harmadik fokára a bajnokságban közvetlenül Dávid előtt álló olasz Saltarelli állhatott fel.

A második hely 20 pontot hozott a mi suzukisunknak, í­gy két pontra van már csak olasz vetélytársától, akivel most mindketten egyet előrébb ugrottak az összetett ponttáblázaton. Dávid tehát a tabella ötödik helyéről várja az október elejei francia futamot.