Jawa 350 (634/638) – Régi ismerős

A Jawa 350-ből bármi lehet: filléres járműnek, hobbimotornak és villantós veteránnak egyaránt megfelel. Hogy mi lesz belőle, önön múlik.

A Jawák a második világháború után nagy tekintélyt ví­vtak ki maguknak, egy időben mind esztétikában, mind műszaki megoldások terén állták az összehasonlí­tást a nyugati motorokkal. A jó hí­rnevet tovább öregbí­tették a versenyeredmények, amelyek közül a Hatnaposon elért sikerek voltak a legfontosabbak. Később a japán gyártók előretörésével egy időben a Jawa fokozatosan lemaradt az elittől. 1976-os bemutatásakor a Jawa 634 a szocialista blokkban a jobbak közé tartozott, de világviszonylatban már akkor elavult volt.

 

Motorok Jawa 350 634/638

 

 

Az 1985-ben megjelent 638-as egyfajta továbbfejlesztésnek számí­tott, már 12 voltos rendszer dolgozott benne, a korszerűbb karburátor csökkentette az étvágyát, az öntöttvas hengereket aluhűtő köpenyesre cserélték, és némileg emelték a fordulatszámot, nagyobb teljesí­tményt elérve. A formai frissí­tés mellett az első villák is masszí­vabbak lettek, a rugóstagok hátul viszont továbbra is siralmasak maradtak, még a maximális előfeszí­tés mellett is felütöttek. Később megjelent a tárcsafékes verzió, amelyet a maga idejében Magyarországon csak az újságokból ismertek az emberek. Ezt követően viszont a fékrendszerét sokan átszerelték a korábbi modellre.

 

Motorok Jawa 350 634/638

 

 

A maga 343 cm³-es lökettérfogatával valamikor a közúi motorok királykategóriájának számí­tott, aztán a kilencvenes évek végére olcsó mindenes lett. Az ezredforduló után reneszánszukat élték a 350-es Jawák, rengeteg volt belőlük, százezer alatt adtak jó állapotú példányokat. Mostanra már érezhetően megcsappant a készlet, és egyre inkább nosztalgiával átitatott veteránnak tekintik. Olcsókból egyre kevesebb van, a megkí­mélt darabok kétszezernél is többe kerülnek, az igazán villantós OT-sekről egymillió alatt még tárgyalni sem illik.

A Jawa 350 és az MZ ETZ250 között a legfőbb különbség, hogy az MZ gyárilag tulajdonképpen kész van, nem szükséges néhány módosí­tást elvégezni rajta a megbí­zhatósághoz. A Jawa gyenge pontja a gyújtás: a két megszakí­tókalapácsos rendszert mérőóra nélkül lehetetlen pontosan beállí­tani. Most már érdemes cseh Vape gyújtásra cserélni, onnantól kezdve garantált a megbí­zhatóság. A gyári rugózás is hitvány, főleg a már emlí­tett Six Days-szereplések tükrében érthetetlenek a gyenge minőségű gátlók és a könnyen elcsavarodó első villa. A hátsó rugóstagokat előszerettel cserélték MZ-re, mí­g a 634-es sorozat 6 voltos elektromos rendszerét is érdemes 12 voltosra átalakí­tani.

 

Motorok Jawa 350 634/638

Az oldalkocsis változat kuplungjában egy lamellával több van, mint a szóló kivitelben. A dobfék ennél vészfékezésre alkalmatlan

 

 

A 634-es, 638-as Jawáknak azonban voltak erényei is: a lökettérfogata miatt kellő nyomaték és teljesí­tmény áll a vezető rendelkezésére, a 27 lóerő 80–120-as utazósebességet tesz lehetővé, és a szovjet piac igényeinek megfelelően egyszerű és strapabí­ró konstrukció. Ész nélkül hajtva ugyan ötezer kilométer alatt tönkre lehet tenni, de érzéssel, odafigyeléssel használva, 40-50, sőt 60 ezer kilométer is benne van nagyobb felújí­tás nélkül.
A váltó kimondottan jól sikerült, a félautomata tengelykapcsoló nem sportos darab, de kellően tartós. Sokan a mai motoroknál is visszasí­rják a tokozott láncot.

 

Motorok Jawa 350 634/638

 

 

Vásárlás előtt a legfontosabb egy megbí­zható – lehetőleg cseh vagy szlovák – alkatrészforrás felkutatása. Bár a világon több helyen gyártanak minden apróságot a Jawákhoz, ezek jelentős része semmilyen minőségi elvárásnak sem felel meg.
Ha az alkatrészforrás megoldott, jöhetnek a kiszemelt példányok, amelyeknél először tisztázni kell, üzemképes-e a motor? Ha néhány rúgásra, tologatásra sikerül beindí­tani, már nem számí­t reménytelennek a vállalkozás. Utána érdemes alaposan szemügyre venni a gépet. Ilyenkor észre kell venni a rozsdás, berohadt csavarokat, a leszakadó tömí­téseket és a szakadt bovdeneket. íltalános jó tanács csak egy van: ajánlott begyűjteni a szükséges szakirodalmat a tí­pushoz: a szerelési könyvekben, úmutatókban a motor minden porcikáját részletesen leí­rták, ezeket követve könnyen szervizelhetjük a járművet. A szükséges szerszámok, tömí­tőgyűrűk, csapágyak és olajtí­pusok jegyzéke nélkülözhetetlen, ezek birtokában viszont millió buktatót elkerülhetünk. Ezeket a klasszikus könyveket nyugodtan kombinálhatjuk az internetes fórumokkal – ha mégis elakadunk, a világhálón mindig szembe fog jönni valaki, aki küzdött már hasonló gonddal.
Az üzemanyagtank rozsdásodása szinte minden régi motornál problémát okoz. Erre szerencsére létezik megoldás, a felújí­tókészletekkel nemcsak a már meglévő oxidációt távolí­thatjuk el, hanem a műgyanta alapú tömí­tővel örökre leszámolhatunk vele. Szintén gyakori a benzincsap teljes eltömődése, amivel nem érdemes szenvedni, pár száz forintért pótolható. Ez főleg akkor szükséges, ha hiányzik a porlasztó és a tank közé beépí­tett szűrő.

 

Motorok Jawa 350 634/638

Kiforrott technika, a gyújtás sem beállí­thatatlan, csak megfelelő műszer és szakértelem szükséges hozzá

 

 

Vásárlás előtt érdemes ellenőrizni a karburátort, fontos az úszó sértetlensége, ne legyen rajta horpadás, lyuk: már minimális görbület is képes fennakadást okozni. A másik fontos a súbertű, amelynek szintén hiábtlannak kell lennie, ennek hí­ján ugyanis lehetetlen pontosan beállí­tani a karburátort.
A Jawa egyszerű szerkezet, működéséhez csak benzin és szikra kell, ha az előbbi megfelelő, nekiláthatunk a másik komponens ellenőrzéséhez. Érdemes a hengertől indulni, már a gyertya is sok mindent elárul a motor állapotáról. Természetesen sértetlennek kell lenni a pólusnak, a kerámiának és az elektródának is. Ha nem í­gy van, akkor máris számolhatunk a henger szétszedésével, mert több mint valószí­nű, hogy a hengerpersely is károsodott. Ha minden stimmel, akkor szép világosbarna a gyertya – az elhasználódott állapot egyik jele, hogy a középső elektróda le van gömbölyödve. A vastag koromlerakódás vagy az olaj a hibás karburálás jele. Célszerű végigellenőrizni a gyújtókábeleket is, nem lehet nem megtörve. Fontos, hogy motorunk összes vezetéke tökéletesen érintkezzen, és a fémes érintkezési felületek ne legyenek rozsdásak, mert abból egyenesen kontakthiba következik.

 

Adatok és karbantartás

Jawa 634 (638)

Motor
Léghűtésű kéthengeres, keresztöblí­téses kétütemű motor, résvezérléssel. Keverékolajozás, egy Jikov karburátor 26 (28) mm-es torokátmérővel. Akkumulátor 6 V/14 Ah (12 V/5 Ah), negatí­v testelés. Dinamó 6 V, 75 W (háromfázisú generátor 14 V/15 A), indí­tás berugókarral.
Primer hajtás lánccal, olajfürdős tengelykapcsoló acéltárcsákkal. Szekunder hajtás lánccal.
Furat x löket 58 x 65 mm
Lökettérfogat 343,4 cm³
Sűrí­tési viszony 1:9,2 (1:10,2)
Névleges teljesí­tmény 22 LE 5000/min-nál (27 LE 5500/min-nál)
Max. forgatónyomaték 29,4 Nm 4250/min-nál (33 Nm 5000/min-nál)

Futómű
Dupla bölcsőváz, elöl teleszkópvilla, hátul acélcső lengővilla, kétoldalt szerelt rugóstag. Elöl kétkulcsos, hátul egykulcsos dobfék. Dobátmérő 160 mm. Drótküllős kerekek acélráffal.
Rugóú elöl/hátul 150/90 mm
Kerékméret 2,15 B x 18
Gumiméret elöl/hátul 3,25 x 18/3,50 x 18 (3,25 x 18/3,25 x 18)

Méret és tömeg
Tengelytáv 1335 mm
íœlésmagasság 810 mm
Teletankolt tömeg 167 (170) kg
Megengedett terhelés 170 (180) kg
Tank/tartalék 16/2,5 l

 


Mérési eredmények
Végsebesség 130 km/h
Fogyasztás 4,2 l/100 km (80 km/h-nál)

Karbantartási adatok
Váltóműolaj-csere 10 000 km-enként
Váltóműolaj SEA90
Olajmennyiség 1200 cm³
Gyújtógyertya PAL 14-N8/14-N9
Teleszkópvilla-olaj SAE30
Olajmennyiség villaszáranként 140 cm³

 

 

Képalák

Tévhit, hogy a Jawákra jellemző purrogó hang a beállí­thatatlan gyújtás eredménye

Az alkatrészek durván túltervezettek, minden alkatrésznek széles a tűréshatára