Interjú: Bódis Ricsivel

Bódis Ricsit évek óta a magyar motorsport egyik legí­géretesebb tehetségeként emlegetik. 2013-tól a European Junior Cupban, majd a Superbike-világbajnokság tehetségkutató versenysorozatában versenyzett, ment a Superbike-világbajnokság Superstock 600-as kategóriájában és az Alpok-Adria sorozatban.

Év elején a Hungaroringen láthattuk a 220 Volt H-Moto Team szí­neiben egy idei GSX-R1000-es Suzukival, és arról beszéltek, hogy a német bajnokságban, az IDM-en áll rajthoz. Nyár elején már egy vadonatúj R6-os nyergében találkoztunk vele, a H-Moto Team már szóba sem került. Ősszel pedig jött a szenzációs hí­r, Bódis Ricsi Valenciában a Moto2 Európa-bajnokság zárófutamán indult a világ legjobbjai között, és 14. helyezésével 2 pontot szerzett.



Bódis Ricsi: ‒ Elég bolond év áll mögöttem, rengeteg minden történt, jó is és kevésbé jó. A vége azonban szenzációs lett, mert ha minden jól megy, új lehetőségek nyí­lnak előttem.
Az év elejéről túl sokat nem mondanék, az emlí­tett csapattal az együttműködés nem jött össze, mint ahogy az IDM sem. Már úgy voltam vele, hogy marad az Alpok-Adria sorozat, amikor az angliai székhelyű, de magyar tulajdonosokkal rendelkező Father Bull támogatásának köszönhetően kaptam egy Yamaha R6-ost, amellyel az Alpok-Adria Bajnokságban rajthoz állhattam.

Közben azért mozogtak a dolgok, a korábbi évek munkája valamilyen szinten kezdett beérni. Egy spanyol csapat ugyanis pár havonta felhí­vott, hogy induljak az ő szí­neikben. Természetesen nemcsak rám lett volna szükségük, de a pénzre is, amit kértek érte. Kezdődött egy 10 000 euró/versenyes ajánlattal, aztán 7000 lett, majd ahogy telt-múlt az idő az ár ment lejjebb, a végén 3000 eurónál jártunk, csak a költségeket kérték volna, de nekem még az is sok volt. Aztán egyszer csak kaptam egy hí­vást az utolsó versenyhétvége előtt két nappal, hogy csütörtökön legyek kint Valenciában, a Moto2 Európa-bajnokság utolsó futamán mehetek a Equipo Puntomoto szí­neiben. Egy MIR vázas Moto2-es motorral, a világ élmenői között! í“riási lehetőség volt, de nekem annyi pénzem sem volt, hogy kiutazzak. És ez elég szomorú. Nem az én anyagi helyzetem, hanem a hazai motorsport szponzorálása. Talmácsi Gábor óta én lehettem az első magyar ebben a mezőnyben, és kis hí­ján lemaradtam róla. Végül a családomnak, barátaimnak és pár támogatómnak (Aegon, FatherBull, George P. Tauner, Tamon Péter, Csuka Róbert) köszönhetően összejött a szükséges pénz, és én kiutaztam Valenciába, életem első Moto2-es versenyére. Róbertet a Hungaroringen oktatás közben ismertem meg, a taní­tványom volt. Azt mondta, természetesen mindenféle ellenszolgáltatás nélkül támogat, ha ennyivel hozzá tud járulni a versenyzésemhez, akkor azt boldogan teszi. Egy versenyző nem érhet el eredményeket, ha nem áll mellette a családja, a párja. A párom, Zsani végig mellettem állt, és tartotta bennem a lelket akkor is, amikor elég kilátástalannak tűnt a kiutazás. De ő ott volt és csak mondogatta, hogy ez életed talán legnagyobb lehetősége, hiba lenne kihagyni! Ne add fel!

Vendéglátóm, a Puntomoto nem számí­t a különösebben ismert csapatok közé, az én szereplésem is meglehetősen low badgetben zajlott, nem volt túl sok pénz erre a projektre.
A másik gondom az volt, hogy augusztus óta nem ültem nagymotoron. A verseny 19 körös, hogy fogom én ezt bí­rni? Összeszorí­tottam a fogamat és belevágtam. Mit mondjak, voltak nehézségek. Három garnitúra gumit kaptunk egy versenyhétvégére, ami úgy nézett ki, hogy pénteken és szombaton volt 2 x 45 perc edzés, egy warm up, ami 15 perc, és a verseny, ami 19 kör. És a szabadedzésről akkor még nem is beszéltem. Erre legalább öt pár kellene ideális esetben.


Valahogy vissza kellett rázódnom a motorozásba is, és fogalmam sem volt a pályáról. Teljesen új volt a motor, soha nem mentem még Moto2-es motorral, és hogy még jobb legyen, szokatlan volt a gumi is. A Dunlop teljesen máshogy viselkedik, mint a Pirelli, amivel addig mentem. A Pirelli végig kenődik, jó lehet érezni, a Dunlop egy darabig nagyon jól tapad, aztán egyáltalán nem tapad. A szabadedzésen egy 160 km/órás kanyarban el is indult a hátulja, aztán visszatapadt, átdobott, a tankról ültem vissza a motorra, a lábam már nem volt a lábtartón.


A péntek tehát egy gyorstalpaló tanfolyam volt Moto2-ből, aztán jött a szombat, jó nagy izomlázzal. Kezdtünk volna dolgozni a futóművön, mondtam, hogy mit érzek, volt telemetria is, de a csapat még nem volt rutinos, í­gy nehezen értelmezték az adatokat. Dáviddal, a kí­sérőmmel próbáltuk meg elemezni azokat. Felkoppant a futómű, kérdem, milyen rugó van benne? Nem tudták megmondani. Mondtam, kellene egy keményebb, az volt a válasz, hogy nincs, és nem szeretnének belenyúlni a futóműbe. Hát becsavartuk teljesen, de nem lett sokkal jobb.
Összeszorí­tottam a fogaimat és tettem a dolgom. Az edzéseken az eleje 3 másodperccel ment jobbat körönként. Megnéztük, a kigyorsí­tás nálam ugyanott volt, de mí­g a gyorsabbak 265-öt mentek, én 241-et. Gyengébb volt a motorunk. De óriási érzés volt ebben a mezőnyben, ezekkel a nevekkel menni az összes negatí­vummal együtt is. És azt is hozzá kell tenni, hogy ezek a negatí­vumok mindkettőnk, a csapat és az én a tapasztalatlanságomból egyaránt eredtek.
Azt gondolom, hogy ezzel a háttérrel, ilyen körülmények között szép eredmény, hogy 14. tudtam lenni a 31 versenyző között. Az utolsó 12 körben 0,5 másodpercen belül voltak a köridőim. Az edzetlenség ellenére nem fáradtam el, tudtam koncentrálni, gyors tudtam maradni. Úgy tűnt, az állóképességem két nap alatt visszajött.

A részletekbe most nem mennék bele, a lényeg, hogy felfigyeltek rám, és kaptam egy ajánlatot 2018-ra, a teljes szezonra, ide, a Moto2-Eb-re. A részvételemet természetesen finanszí­roznom kell. Az ajánlat már önmagában is szenzációs dolog, de azt is megí­gérték, hogy ha eredménytől függetlenül azt látják, hogy tanulok, és versenyről versenyre fejlődök, akkor egy év múlva felvisznek a Moto2 világbajnokságra, egy kétéves szerződéssel. Ott már nem kell fizetnem, csak versenyeznem.
És én abban biztos vagyok, hogy fejlődni fogok! Alázatosan fogok dolgozni, mert életem lehetőségét nem fogom elpuskázni.


A matematika úgy néz ki, hogy kb. 60 millió forintba kerülne a szezon, és 31 millióba a felkészülés. Ez í­gy elsőre óriási pénznek tűnik, de ez igazából befektetés, amely a következő évtől, a MotoGP-ben térülne meg a támogatóknak, ott már hatalmas a médiavisszhang, a nyilvánosság, vagyis a reklámérték.
Jelenleg a pénzügyi alapok megteremtésén dolgozunk. í“riási lehetőség előtt állok én is, és a magyar motorsport is, nem szabad kihagynunk.