IDM – Nürburging

Ismét kalandos hétvégét hozott a Német Superbike Bajnokság aktuális, nürburgringi fordulója.


Az első időmérő edzést leginkább csak türelemjátéknak lehetne nevezni, ekkor ugyanis olyan sűrű köd szállta meg a pályát, hogy nem engedték ki a boxból a versenyzőket, mindenki csak várta a felmentő napot és szellőt. De hiába, í­gy a délutáni edzésre maradt a megfelelő beállí­tások megtalálása, és a lehető leggyorsabb kör teljesí­tése. Szí­nesí­tendő a programot, a délutáni időmérő elején eső áztatta a pályát, amely időközben elállt, és oscherslebenhez hasonlóan az utolsó percekre hagyott esélyt néhány slick gumis körre. Az edzés vége í­gy a szokásosnál is nagyobb tülekedést és harcot hozott. A pole pozí­ciót az idei szezont uraló, osztrák Martin Bauer szerezte meg Hondájával, maga mögé utasí­tva a norvég Kai-Borre Andersent MV Agustajával és a suzukis Andy Meklaut. A Team Suzuki Magyarország versenyzője, Rizmayer Gábor a pénteki szabadedzés elején ripityára törte motorját, í­gy számára jól jött a délelőtti köd, csapatának volt elegendő ideje az újraépí­tésre. Gábor végül a 15. helyre kvalifikálta magát úgy, hogy az időmérő gyors körében kissé feltartották.

1. futam

Első próbálkozásra csak az első kanyarig jutott a mezőny, itt ugyanis egy tömeges hempergőzés következtében leintették a futamot, új rajtot rendeltek el. Több élmenő is részese volt a balesetnek, de aki alá új motort tudott varázsolni csapata, az újra felállhatott a rajtrácsra. Meklau különösen hálás lehetett a szerelőinek, mert ő a warm-upon is elfektette „paripáját”.

A második rajtot követően Martin Bauer állt az élre, őt szorosan követte Jörg Teuchert, Werner Daemen és Andreas Meklau. Teuchert az ötödik körben bukott, innen Bauer tartani tudta pár másodperce ugrott előnyét, í­gy idén ötödszörre intették le elsőként. Meklau jött be másodikként, miután kemény csatában sikerült legyűrnie Daement. Mögöttük a lábadozását követően egyre jobb formát mutató Suzukis fiatal, Dominic Lammert ért célba. Rizmayernek ugyanazt a gumit javasolta csapata, amellyel a szabadedzésen pórul járt, mondván akkor olajfolt volt a pályán, az okozta a bukást. A verseny sajnos mást mutatott, a kiválasztott gumikeverék ezen a pályán nem bizonyult megfelelőnek, és Gábor sajnos ugyanabban a kanyarban, a második körben megismételte piruettjét, szerencsére ő maga ekkor sem sérült meg. A szerelők egyből nekiláttak a munkának és a második futamra újra ütőképessé tették a Suzukit.


2. futam

Szinte az első futam (sikeres) rajtjának ismétlést láthatták a nézők, sőt a folytatásban az élen majdnem végig ugyanaz volt a forgatókönyv.

Teuchert most egy defekt miatt kényszerült kiállásra, Bauer újabb győzelmet aratott, Meklau pedig helyet cserélt Daemennel, miután a futam legvégén motorja vesztett egy kicsit teljesí­tményéből.

Rizi jó rajtot vett, ám az első lassí­tónál kiszorí­tották és hátracsúszott a huszadik helyre. Innen egy nagyon látványos felzárkózást produkált, kilenc versenyzőt előzött meg és látótávolságba került az előtte menő négyes csoport is.

Gábor a futam ötödik leggyorsabb köridejét produkálva befogta a bolyt és feljött a kilencedik helyre, itt kissé megtörték lendületét, a végső helyezkedésben visszacsúszott két pozí­ciót, de í­gy is begyűjthette a 11. helyért járó hét pontot.

Ismét rajthoz állt a superbike kategóriában Michael Schumacher, aki az első futamban a huszonkettedik helyen végzett negyvennégy induló között, a második futamban pedig a tizenhetedik helyről bukott, de szerencsére most sem sérült meg.

A bajnokság állása:

1. Martin Bauer        150 pont

2. Andy Meklau          94 pont

3. Werner Daemen          92 pont

4. Jörg Teuchert          80 pont

5. Roman Stamm          55 pont

6. Dominic Lammert      45 pont

16. Rizmayer Gábor      18 pont

A folytatásra június 20-22-én Sachsenringen kerül sor.

A Német Bajnokság nürnburgringi futamán a Team Suzuki másik kiválósága, Juhász Dávid is elindult Supersport 600-as kategóriában. Két hét múlva a GSX-R Európa Kupa következő versenyét rendezik meg ugyanitt, ezért nevezett most Dávid, megragadva a lehetőséget a pálya tanulására. Ő egy széria 600-assal állt be a jó néhány lóerővel erősebb supersport gépek közé, sőt a GSX-R Európa Kupán használt gumiabroncsokon versenyzett, amelyek szintén közelebb állnak a széria változathoz, mint a supersport motorokon használt abroncsok. Ehhez mérten nagyon szép eredmény, hogy limitet tudott futni a kemény mezőnyben, a harmincharmadik rajthelyet szerezte meg a lehetséges negyvennégyből. Az első futamot a huszonötödik, a másodikat a huszonnyolcadik helyen fejezte be nagyon érett versenyzést mutatva.