Honda Wave 110i – Fantasztikus fogyasztás: 2 l/100 km

Honda Super Cub 50, Honda Innova 125, Honda Wave 110i – egy család különböző generációi. Mobilitás, élvezet, gazdaságosság. Milliárdok közlekedtek és közlekednek rajtuk.

Harmadik napja vigyorogva megyek dolgozni, vigyorogva megyek haza, hogy aztán másnap kezdjem az egészet előröl. Az állandósult vigyor egy motorból, a Honda Wave 110 i-ből fakad. Jó is lesz visszaadni, mert az én koromban az ember már felelős az arcáért. Mert mi van, ha ez a vigyor rögzül a vonásaimon? Körbeállnak majd a ravatalnál, és az unatkozó kisgyerekek azt suttogják: – Nézd már, vigyorog.

Az anyukájuk szégyenkezik majd miattuk, aztán ha rokon, akkor hozzáteszi magában:

– Biztos rajtunk nevet az öreg. Nem hagyott ez ránk semmit – és nem szól rá a gyerekekre.

Hogy miért kell vigyorogni ettől a motortól? Hát, csak úgy. Az ember ráül, húzza a gázt, vérmérsékletétől függően randalí­rozik, vagy rendesen motorozik, de akármit tesz is, előbb-utóbb vigyorognia kell. Mert ez a motor ez ilyen.

Jártunk vele homokos, murvás földúon, olyan utcákban, amiknek még a neve is ez volt: Homokos utca, meg Kavicsos utca. Aztán elmentünk vele Kisorosziba a Duna  parton, és én annak az únak minden méterét élveztem, ahogy elsuhantunk a kocsisorok mellett, meg ahogy felkapaszkodtunk vele a meredek Duna gátra a kis ösvényen. Száguldottunk vele autópályán, még előztünk is. A Nagy Érdi Emelkedőn irtózatosan lenyomtuk a kukásautót, pedig itt a nagy osztrák bevásárlási láz idején a gansendorfi szafari parkba, meg a Sopingsziti Szüdbe, vagy a Máriahilferstrasszéra tartó Ikaruszok tucatszám véreztek el.

Motorok Honda Wave 110i

Munkánkból kifolyólag sokféle motoron megfordulunk, mitől van hát, hogy pont ez a kis 110 cm3-es köszörű okoz ennyi örömöt? A válasz legelőször is a vezetési élményben keresendő. A 760 mm-es ülésmagasságot a keskeny kialakí­tású ülés még a kifejezetten alacsony emberek számára is biztonságossá teszi, az ülés ugyanakkor nem osztott felületű, í­gy meglehetősen sok helyet kí­nál a különböző testalkatú vezetőknek. A biztonságérzetet fokozza a 100 kg–os menetkész tömeg, még egy kezdő sem érzi kiszolgáltatottnak magát rajta. A 8,6 lóerős teljesí­tmény nem tűnik ugyan soknak, a kategóriára engedélyezett 15 lóerős limitnek alig több mint a felét használja ki, de ez a teljesí­tmény és a 8,6 Nm-es nyomaték lehetővé teszi, hogy gond nélkül cikázzon, suhanjon a városi forgalom labirintusában. A könnyen leérő láb, a kis súly és a nagy kormányelfordí­tási szög különösen a zsúfolt közlekedés úkeresése közben zseniális, a várakozó autók közötti legkisebb résbe szinte derékszögben is be lehet vele fordulni, a lámpáknál pedig meggyőző dinamikával húz el a követő kocsisor elől.

A Wave kezelése ugyan némi megszokást kí­ván, de leginkább azoktól, akik már megszokták a hagyományos motorkerékpár kezelőszerveit. Négysebességes körváltója az 1958-ban bemutatott – máig a világ legnagyobb darabszámában értékesí­tett  – Super Cub hagyományait követi. Kuplungja röpsúlyos, í­gy lefulladni lehetetlen, kuplungkarja egyáltalán nincs, váltója kétkarú himbával működtethető. A felfelé váltás a váltóhimba elejének lefelé nyomásával történik, a visszaváltás elméletben sarokkal lefelé lenne, azonban egy kicsivel is hosszabb lábakkal és merevebb bokaí­zülettel ez már kivitelezhetetlen, spiccel kell a hátsó héblit lenyomni a visszaváltáshoz. A fokozatokat csak határozott mozdulatra veszi, és váltás után tehermentesí­teni kell a pedált, hogy kapcsolja a kiválasztott fokozatot. A váltások többször is csak másodjára sikerültek 400 km-es tesztgépünknél, tulajdonképpen ez volt az egyetlen negatí­v tapasztalatunk a Wavvel.

A rendszert tulajdonképpen a délkelet-ázsiai viszonyokra fejlesztették ki, ahol olyan olcsó, megbí­zható közlekedési eszközre volt szükség, amivel lehetett utazni, családot és terheket szállí­tani, esetenként úgy, hogy az egyik kéz szabad legyen. A röpsúlyos kuplung lehetővé tette, hogy földeken dolgozó férfiaknak az asszonyok motorral hordják ki az ételhordót, amit í­gy bal kezükben vihettek.

Hogy pontosak legyünk, van a Waven a vezető által működtethető kuplung is: a váltó lenyomásával a fokozatok között nyit a rendszer, üres tehát a váltókar bármely állásánál található. Praktikus megoldás, hogy a lámpához a negyedik fokozatban érkezve nem kell a visszaváltással bajlódni, álló helyzetben a negyedik fokozat után – szintén lefelé – az üres következik, majd tovább az egyes, kettes, stb. Ennél a rendszernél valóban van értelme a műszerfalon a fokozatok kijelzésének. A műszerfal egyébiránt egyszerű, még napi számlálóval sem rendelkezik, középpontban a sebességmérő áll, de leolvasható az üzemanyagszint is.

Motorok Honda Wave 110i

A közlekedésben az esetek túlnyomó részében a harmadik és negyedik fokozatot használja a vezető. A végsebessége valahol 95 és 100 km/óra között van, kilencvenig egyenletesen gyorsul még 90 kg–os súlyt cipelve is, és a teljes sebességtartományban stabilan fut. A futómű egyszerű, állí­tani természetesen nem lehet, de a Super Cubot, majd késői utódait, az Innovát, és most a Wavet arra tervezték, hogy egy több milliárdos földrész mobilitását biztosí­tsa, mint emlí­tettük, sok esetben családostól. Cikkünk nyitóképének fotózásakor arról számolt be a családfő, Bapak Mahyadi Panggabean, vagy ha úgy tetszik, Égő íkos, hogy még teljes családjának súlya alatt sem érezte, hogy a rugóstagok bemondták volna az unalmast. Igaz, a két kutya otthonmaradt, malacot pedig nem tartanak.

És végül hadd emlí­tsük meg, hogy az Innova egyik fénypontja, a remek fékek. Az első különösen tetszett, nyomáspontja remekül érezhető, jól adagolható, csöppet sincs alulméretezve, a hátsó dobfék pedig jól egészí­ti ki a hatást.

Motorok Honda Wave 110i

Az elején arról szóltunk, hogy a Waven vigyorogni kell! Mi vigyorogtunk lelkesen.

A legkomorabb emberek, a depressziósok és a rockerek pedig legkésőbb akkor kezdenek el vigyorogni, amikor egész napos motorozás után fizetni mennek a benzinkú kasszájához, ahol azt mondják majd nekik: – Kilencszáz forint lesz. Számlát kér? Pontgyűjtő kártya van?