Honda CRF250R – Éves tűréspróba

A kiskategóriás négyüteműek megjelenése óta rengeteg téveszme termett az MX2-es motorokkal kapcsolatban. Elsőként mindenki a motor élettartamát becsülte alá, majd a szükséges javí­tási költséget fölé. Ennek utánajártunk, és kaptunk egy lehetőséget Tarsoly Zsolttól, a TS-Integrál tulajdonosától, hogy egy teljes szezonon keresztül használhassunk egy ilyen versenymotort, és a közben szerzett tapasztalatokkal gazdagabban í­rhassunk róla.

Az első métereket még Lővey ídám tette meg vele, majd több enduró és krossz versenyzőhöz is eljutva, nálam fejeződött be az éves menetpróba.

Hiába a téli időszak, az időjárás kegyes volt hozzánk, hiszen a reggeli ködöket leszámí­tva remek idő van motorozásra. A pálya pedig Piliscsév, ahol a magyar motokrossz született többek szerint.

Honda CRF250R

A megszokottól eltérően három kedvenc taní­tványom is segédkezik a tesztelésben, hogy ne csak az én véleményem legyen a döntő. Elsőként egy kis kanyaros edzőpályán rójuk köreinket felváltva a saját, majd a Honda CR250F-el. Itt a mély nyomos, homokos fordulók, a mandí­nerek és a fékutak dominálnak, amelyekből akár már mindent is tudhatnánk. Ugyan nem a motorerő a lényeg, viszont a gép kezelhetősége és fordulékonysága rögtön kiderül. Ezekből a tárgyakból kitűnően vizsgázott, ugyan az én méreteimhez – 185cm, 90kg – kissé alacsony volt a kormánymagasság és az első féket éreztem az én í­zlésemnek kissé gyengének. Hugyecz Erik és Firtosváry Gábor is hasonlóan értékelte a motor kezelhetőségét és Solymosi Gyuri még az első fékkel is elégedett volt, csak a kuplung holtjáték-változását nehezményezte. Ez a tulajdonság az elhasználódás utolsó előtti stádiumát jelzi, ami a legtöbb esetben a túlzott kuplunghasználat eredménye. Sajnos sokan szidják motorjuk ezen részét, pedig attól, hogy bőg a motor, még nem vagyunk gyorsak is, ha a gázhúzással egy időben még a hátsó féket és a kuplungot is használjuk.

Honda CRF250R

A nagy tesztelés a teljes pálya nyomvonalát járva kezdődött, ahol több szakaszon fel lehetett kapcsolni ötödik fokozatba. Ennél a tempónál a motor rugózásáé lesz a főszerep, bár fontos marad a kanyarképesség is , de a fékek és az egyenesfutás viszi el a pálmát. Piliscsévi krossz-centrumot 2009-ben üzemeltető család tökéletesen karbantartott pályával fogadott, í­gy a teljes nyomvonalon róhattuk köreinket. A szükséges egyenetlenséget szerencsére az előttünk motorozók már beépí­tették, nem kellett gyorsasági stí­lusban mennünk. Ilyenkor már fontos a rugózás és motorerő összhangja is. Érdekes volt, hogy a fiatalok mind hasonlóan jó köridőket produkáltak a tesztmotorral, mint a saját versenyre felkészí­tett gépeikkel, csak mindenki azt állí­totta, hogy ezzel a motorral többet kellett sebességet váltani. A karburálást érte a legtöbb kritika, mert a hideg időjáráshoz érzésünk szerint nagyobb főfúvóka illett volna, és a nagy ugratások utáni földet éréseknél a tipikus belefulladás volt zavaró. A hátsó abroncs is inkább kemény talajra lett volna ideális, de a fiatalok lelkesedését ez nem befolyásolta. A kuplung és egy korábbi bukásnál megsérült gázmarkolat volt leginkább ellenszenvük oka, és a 65 kg-os versenyzőknek az első futómű is keménynek bizonyult. Erre talán a finomabb olaj lehetne a megoldás, vagy puhább rugó. Az én súlyomhoz viszont majdnem tökéletes volt a csillapí­tás. A remek fordulékonyságnak azonban van ára, ez pedig a meredekebb villaszög, ami miatt a motor egyenesfutása romlik, és a kijárt pályán beszitálásra hajlamos a kormány.

Honda CRF250R

A motor év közben a kötelező olajcserékre visszakerült a TS-Integrál szervizébe és elmondhatjuk, hogy amennyiben nem feledkezünk meg szűrőtisztí­tásokról, szelephézag-állí­tásokról és az olajcserékről, akkor egy éven keresztül nem kell különösebb szervizeléssel foglakoznunk.

Összegzés: Az apró hibákat leszámí­tva megállapí­thatjuk, hogy kisebb átalakí­tásokkal a napjainkban gyártott krosszmotorok bármelyike alkalmas versenyzésre, a hobbizáshoz pedig a kis négyüteműek ajánlottak, mert ezekkel sokkal bátrabbak leszünk és összességében biztos vagyok, hogy biztonságosan gyorsabbak is.