Honda CB650F – Okos ember motorja

Bemutatjuk az egészséges lelkületű, önmagával tisztában lévő ember motorját. Amit egy váratlan fordulattal 2014 egyik meghatározó trendjéhez kötünk.

„Ez az új Hornet? Nagyon jól néz ki, milyen?” – Sok beszélgetés indult í­gy, utána pedig kezdődhetett a magyarázkodás, hogy igen, valóban új, tényleg jól néz ki, de ez nem a Hornet utódja – az majd 2016-ban érkezik. Bár ránézésre sok a hasonlóság: sportos gumiméret, keskeny derék, karakteres lámpa, karcsú farokidom, aktí­v üléshelyzet – de ez egy teljesen más iskola.

Motorok Honda CB650F

A CB650 blokkjának furata megegyezik a Hornetével, a plusz ötven köbcentit a megnövelt lökettel érték el – és ebből már ki is lehet találni, hogy bizony a Hondánál nem egy alul nyúlós, fent robbanékony streetfightert alkottak, hanem egy minden fordulatszám-tartományban egyenletesen erős, kezes járművet. A maximális 63 Nm-es nyomaték 8000-nél áll rendelkezésre, ami egyébként nem sokkal kevesebb, mint amit a Triumph Street Triple tud. ím mí­g az angol motor őrülten pörög és könyörög a fordulatért, addig a Honda szelí­d, nem követeli a folyamatos visszaváltásokat és a koppanásig tekert gázkart.

Motorok Honda CB650F

 

 

87 lóereje nem kevés, majdnem duplája az A2-es jogosí­tvány által maximálisan engedett 48-nak, amivel például egy NC700 is rendelkezik, ennek ellenére a CB650 annyira lágyan veszi a gázt, annyira finoman épül fel a teljesí­tménye, annyira reakciómentesen szalad végig a motor a fordulatszám-tartományon, hogy a motoros már-már gyengének érzi. Pedig dehogy, erőlködés nélkül gyorsul 180-ra. Csak nem vágja hátba a pilótát, rendkí­vül csendesen és udvariasan adja elő mindezt, mint a szalonba betessékelő fehér kesztyűs inas.
Ugyanakkor hiba lenne azt gondolni, hogy a CB650 lomha, ráadásul tudja azt, amitől a Hornet egy csapásra sikeres lett: döbbenetesen könnyű és élvezetes a vezetése, elég csak rágondolni a kanyarra, és szinte magától befordul. A trükkös, beszűkülő í­veken sem jön zavarba, egy-egy finom mozdulattal korrigálhatunk. Mindeközben annyira nyugodt és kiszámí­tható, hogy a tapasztalatlanabb motoros még véletlenül sem fog kanyarból kifelé túl nagy gázt húzni, majd szí­vrohamot kapni a keresztbe álló motortól.

Motorok Honda CB650F

A biztonságban a másik fő partner a példás fékrendszer. Az első dupla tárcsafék példás pontossággal és hatásfokkal végzi a dolgát, némelyik sportosabb imázsú naked bike-ra is sokkal nyúlósabb, pontatlanabb fékek kerültek – ráadásul az ABS-nek hála, egy-egy pánikhelyzetből sem lesz automatikusan baleset.
A hétköznapokban fontos a megfelelő üléshelyzet, a CB650-en pedig rendkí­vül jó pózt vesz fel a motoros. A térdszög 180 centi körüli testmagasságnál enyhén sportos, miközben a derék egyenes, mindez a széles kormánnyal együtt kényelmes, aktí­v testtartást ad ki – egyedül nagy tempónál érzi magát kifeszí­tve a motoros. Az ülés is komfortos, az egész napos motorozás sem megterhelő rajta, az utas helye viszont kimondottan kemény – hosszabb úon rendszeresen kell majd pihenőket beiktatni miatta.

Motorok Honda CB650F

 

Tehát adott egy minden célra megfelelő, jól összerakott középkategóriás motor, ami nemcsak jól néz ki – fotón a trikolor látványosabb, élőben viszont ez a matt fekete sokkal vagányabb –, de részleteiben is szép megoldásokat sorakoztat fel, ott van példának a szépen formázott lengővilla, amit akár egy egyszerű zártszelvénnyel is letudhattak volna. Mindezt ügyesen árazva 2,2 millió forintért kí­nálják, és cserébe adnak egy nagyon jó ár-értékű motort, amiből némileg erőltetve ugyan, de két dolgot lehet hiányolni.
Az egyik a hang, amely egy világméretű összeesküvés eredménye, úgy hí­vják, EURO IV emissziós norma, ez hivatott a káros anyagok mellett a zajszennyezést is visszaszorí­tani. A másik pedig a markáns karakter.

Motorok Honda CB650F

Végül tanuljunk meg egy új kifejezést, 2014 egyik nagy idiótahullámát, a normcore-t. Az egészet egy New York-i újságí­ró indí­totta el, aki egy cikkben elpanaszolta, hogy öltözködés alapján már nem tudja megkülönböztetni a különc divat rajongóit azoktól a 40 év fölötti emberektől, akiknek az életében már szinte semmilyen szerepet nem kap az, hogy mit vesznek fel, mielőtt munkába, vásárolni vagy kirándulni indulnak. Ezzel a cikkel lett ismert a normcore kifejezés, amely mögött addigra már komoly filozófia gyűlt össze, miszerint jó egynek lenni a sok közül, feladni a kényszeres különcködést és az erőltetett törekvést az egyediségre. Nem kell azért küzdeni, hogy az öltözködéssel fejezzük ki, mennyire különbözünk másoktól. Azóta a normcore tényleg elterjedt, divatlapok, ruhatervezők foglalkoznak vele, és az sem véletlen, amikor az amerikai elnökről olyan ruhákban készülnek képek, amelyekben mondjuk ezen cikk í­rója is le szokott menni szombat délelőtt a közértbe.

Motorok Honda CB650F

Ezt a hosszú, és motoros magazinba csak mérsékelten illő bekezdést azért kellett végigolvasnia, hogy értse, mi áll a divatos, kicsit ironikus kifejezés mögött, és miért nevezhetjük a CB650-et bizonyos szempontból normcore motornak. Ilyet tényleg az vesz, aki nem egy motor által akar többnek tűnni, mint ami, nem kell egy hangos, veszett bestiának tartott valamivel veszélyeztetnie magát, hogy kitűnjön a tömegből. Egyszerűen tisztában van magával, az igényeivel, egészséges az önértékelése – nem a motor által akar valaki lenni, az azért kell, mert szeret motorozni, szeret könnyeden végiglibbenni egy szerpentinen. A CB650-nek a legfőbb küldetése megszólí­tani azokat a fiatalokat, akik a normcore jelentéséről okoskodnak az interneten, és egy alternatí­vát kí­nálni nekik: hahó srácok, álljatok fel, és menjetek motorozni!

Motorok Honda CB650F