Hét millióért mit kapunk Amerikától? – Harley-Davidson Street Glide

Tudták Önök, hogy a Harley tesztpályája az arizonai sivatagban van, ahol mí­nusz öt és plusz negyvennégy fok között, leállí­tás nélkül hetvenezer mérföldön át tesztelik az új tí­pusokat?

Lapozgatom a Harley-Davidson 2013-as modellpalettáját bemutató prospektust, és ismét megállapí­tom, hogy a Harleynak van stí­lusa. Akár motorról akár ruházatról, akár egy kiadványról van szó. Szépek, elegánsak, minőséget sugároznak. Beleolvasva  a szövegbe, bizonyossá válik, hogy értenek a hangulatteremtéshez is. Az ember pár százezer kilométerrel a háta mögött persze már átlát a szitán és tudja, hogy a szép szavaknak egyetlen szerepük van, eladni a terméket, í­gy a prospektus elején szó esik szabadságról, életérzésről, meg önkifejezésről, mindezekről idézetek formájában Jim Morrisontól, Albert Einsteintől, Paulo Coelhótól és még sok mindenkitől. Az egyszerűbb ember, mint magam is, persze nem mindegyiket érti teljesen – akár csak íkos ködös dalszövegeit – de elhessegeti magától a gyanú, hogy tényleg nincs értelme, és meggyőzi magát, hogy van neki, csak az ő egyszerű elméje azt nem éri fel.

A legtöbb gondolattal azonban könnyű egyetérteni. Lényegük: ne hagyja az ember, hogy unalmas rutinnal teljenek el az évei, legyen merészsége legalább egy kis saját életet élni. És a sok magvas gondolat eredője egy felé mutat, a motor, a motorozás és természetesen az amerikai márka felé. Például a 2013-re tovább fejlesztett Street Glide felé, amelynek bemutatása például í­gy kezdődik: íœdv a pokolban

A bevezetőből megtudjuk, hogy “Az életnek fájdalom nélkül nincsen értelme” és hogy a Harleyknak, jelen esetben a Street Glide-nak, az arizonai tesztpálya viszontagságai, (v.ö. fájdalom), adnak értelmet. Érdekes adalék, hogy a Harley minden prototí­pusát itt teszteli, plusz 44 és mí­nusz 5 fokos hőmérséklet tartományban, a sivatagban. Ekkor világossá válik a cí­m is: a Pokol a tesztpályát jelenti, ahol az új modelleknek bizonyí­taniuk kell. Mint megtudtam, tartós nagy sebességű üzemmódban, kanyarok százain, hogy megfeleljenek akár az Alpokban, biztonságosan manőverezhetők legyenek akár a szeles pireneusi utakon, és stabilak, kiegyensúlyozottak legyenek, ha például Vegas belvárosában kell velük araszolni. Az erőforrásokat nem egy esetben 70 000 mérföldnél is nagyobb távnak megfelelő terhelésnek vetik alá tesztpadon. A tortúra napokon keresztül zajlik, még tankolás alatt sem állí­tják le az erőforrásokat. Nehogy azt gondolja valaki, hogy a Harleynál a munka kimerül a csinosí­tgatásban.

A Street Glide –  csakúgy, mint a touring kategória összes gépe a Harleynál, már a 103 köbinches, vagyis 1700 cm3-es erőforrást kapta meg, a módosí­tások az amúgy is legendásan jó vezethetőséget hivatottak javí­tani – méghozzá a sportosabb, de legalábbis a dinamikusabb irányba.

A gyár különösen büszke arra, hogy a Street Glide a legsportosabban vezethető touring modell. Ebben elsősorban a hátsó rugóstag változtatása játszik szerepet. ítvették a CVO kategóriás Street Glide ültetett, és feszesebbre hangolt rugóstagját. Ami azt eredményezi, hogy a hátsó rugóstag még Low állásban is olyan kemény, hogy alig mozdul meg, amikor egy 80 kg-os ember (sportos és jóképű) az ülésbe ereszkedik. És akkor még ott van a skála másik végpontja, a High állás.

Egy dolog, hogy, lehet ironizálni a Harley marketingstí­lusával, az viszont egy másik dolog, hogy az első kanyar után – amellyel kikanyarodtam a kereskedésből – felordí­tottam magamban, hogy… khmmm… szóval, hogy ez nagyon jó! Azon nyomban felí­rtam a listára a Softail Classic a Cross Bones és a Road King mellé.

Az üléspozí­ciónál kényelmesebbet kitalálni sem nagyon lehet, a combok nagyjából ví­zszintesek, a lábak kényelmes, méretes trepniken nyugszanak, a térd éppen egy kicsit nyújtottabb a derékszögnél, az alkarok ví­zszintesen nyúlnak a kormány felé, a kézfej az alkar meghosszabbí­tásában, az ujjak olyan természetességgel simulnak a markolatokra, amennyire természetes csak lehet valami, a törzs enyhén előredől. Az üléshelyzet egy 180 cm körüli motorosnak maga a megtestesült harmónia egy Street Glide-on.

A kezelőszervek működtetése kellemes, tervezett ellenállás ellenében történik, semmi nem nehézkes, vagy túlságosan könnyű, amely idegességet vihetne a működtetésbe. A közepes kézerőt igénylő kuplung még mindig bovdenes, és az égvilágon semmi nem szól amellett, hogy olajosra cseréljék, a fékek nyomáspontja jól érezhető, jól adagolható mind az első, mind a hátsó. Hatásukat alaptartozékként járó, meglehetősen finoman visszaszóló ABS tartja kordában. Az egyetlen szépséghiba a váltó kétkarú himbája, amelynek első szára alá nem lehet spiccel benyúlni, í­gy maradt a hátsó himbával, a sarokkal való fölfelé váltás. A váltó ricnis tengelyére a két himba külön van felszerelve, í­gy az egy kis munkával utólag jól a csizmához állí­tható, ha valaki netán nem szeretne sarokkal fölfelé váltani. Ja, és még egy bosszantó apróság: álló helyzetben Harleyhoz képest igen gyakran nem lehetett ürest találni, állandóan egyesbe, vagy kettesbe ugrott a váltó.

A drive by wire gázmarkolat kifejezetten jól jár, fel sem tűnt, hogy nem bovdennel nyitom-zárom a pillangószelepet, a gázreakció egyszerűen tökéletes, hektikus rángatózásnak nyoma sincs, a hajtásláncban semmi holtjáték, a kerék menesztése egyszerűen példás. A 103 köbinches (1690 cm3) erőforráshoz tartozó váltó sebességkiosztása zseniális, a Street Glide vezetésének egyik legnagyobb élménye, ahogy nyomatékból tol az erőforrás, a hatodik fokozat igazi overdrive. A másik nagy élmény – ami kiváltotta azt a bizonyos első felkiáltást az első sarkon – az, ahogyan a Street Glide kanyarodik. Csak gondolni kell rá, és megtalálja a helyes í­vet, azon jól megmarad, és ha netán bele kell fékezni, felállí­tó nyomaték nem jelentkezik.
Az abszolú relaxált cirkáláshoz, hosszú távú túrázáshoz nagyon jól jön a jobb markolatról kapcsolható tempomat, még egy dologgal kevesebb, ami elvonná a figyelmet az úi élményekről.

###

A Street Glide épí­tése viszonylag magas (nem az ülés), a gyár touring kategóriájának legjobban dönthető tagja. A már emlí­tett feszes futómű nagyon stabillá teszi kanyarokban, ez a feszesség azonban az éles, keresztben futó bordákon idegesí­tő ütéseket oszt ki a vezetőre. Abból pedig a hazai utakon van bőven. Tulajdonképpen nem sok minden indokolta a hátsó rugóstag felkeményí­tését, és ha már mindenáron hibát akar találni az ember, akkor ez az – és nagyjából az egyetlen.

A Street Glide-ra és a Road Glide-ra egyaránt jellemző, alacsony, perem-szerű plexi jó, mert nem takar bele sehol a látómezőbe, jó, mert nem reked meg mögötte a nyári hőség, viszont a fejet már egyáltalán nem védi, és a menetszél meglehetősen zajosan örvénylik a sisak körül. A feszes futóműnek és valószí­nűleg az alacsony plexinek köszönhetően a Street Glide egyenesfutása még 180 km/h körül is hibátlan, pedig a többi touringra jellemző a 150 km/óra fölött egy enyhe bizonytalanság.

Ugyanakkor meglepően kezes már akkor is, ha csak lépésben gurul, a jól adagolható hátsó fékkel könnyű stabilizálni, gyerekjáték vele akár a kocsisorok között előregurulni – már ha van annyi hely, ahol még éppen elfér. 

És még egy kritika: az utasülésről bátran kijelenthetjük, hogy gyári állapotában éppen hogy használható. Hátrafelé lejt, kapaszkodni nem igazán lehet, a feszes futómű néha felüt, í­gy anyós szállí­tásra és válófélben lévő pároknak ideális. Szerelmeseknek, friss kapcsolatban élőknek üléscserét, vagy sissybar felszerelését javasoljuk. A gyár is – ha értik, mire gondolunk.

Hogy egy Street Glide-dal mekkora szabadságra van esélye az átlagamerikainak,aki évente két hétre hagyhatja ott a munkáját, azt í­gy most hirtelen nem tudom, de hogy bitang jó motor, az biztos. Minden reflexből utálkozó Harley ellenzőnek azt kí­vánom, soha ne legyen kezelhetetlenebb, megbí­zhatatlanabb motorja, mint a Street Glide. Elképesztően kényelmes, tekintélyt parancsoló a megjelenése, élmény vezetni, méretei ellenére könnyű laví­rozni vele – igaz, mi nem Vegas belvárosában, hanem Budapesten próbáltuk. Csak akkor kell vele észnél lenni, amikor lábbal tologatja magát az ember, például parkoláskor. Ha megcsúszik a talp, ezt a tömeget nem könnyű visszahozni.