Harley-Davidson Springer Softail – Fekete lovag

Még a Harley-Davidson kí­nálatában is olyan a Springer Softail, mint egy ikon. Egyetlen más motor sem tudja a hagyománykedvelí´ choppereseket í­gy összekötni a múlttal, mint ez. Ugyan melyiken található még olyan parallelogramm villa, amelynek í´sei 1910-ig vezethetí´k vissza?


De nem csak a villa adja a patinát, hiszen a Harley-Davidson egészen az Evo-erí´forrásig megí´rizte í´si jellegét. Sok kilónyi lendtömeg gondoskodott arról, hogy még lassú, egyenetlen alapjáratán se álljon le az erí´forrás, a gázparancsoknál gyakran egy csuklás és egy csattogás emlékeztette a vezetí´t, hogy ennek a gépnek saját élete van, és a középsí´ fordulatszám-tartomány fölött erí´teljes rezgésekkel jelezte, hogy utál sietni. De most hirtelen az új, kiegyensúlyzótengelyes Twin Cam 88B-t találjuk a Springerben.

Minden más lett. Az egész gép új, nem csak az erí´forrása. Bár majdnem pontosan úgy néz ki minden, mint eddig, mégis a váztól a fékeken át a felszerelésig mindent újonnan szerkesztettek és kiviteleztek. A csillogó króm, ami a Springer majd minden alkatrészét borí­tja, a legjobb miní´ségû, ami a motorgyártásban fellelhetí´, és a fényezés is a legigényesebb. Egyetlen alkatrészt sem találunk, amely ne illeszkedne pontosan és ne lenne megfelelí´en kidolgozva. Ha valaki azt hiszi, hogy ez mindig í­gy volt, az nézze meg a tí­z évvel ezelí´tti vagy még régebbi gépeket, és meglátja, mi történt azóta Milwaukee-ban.

Érezhetí´ ez a kezelhetí´ség terén is. Nem kell már satukéz ahhoz, hogy kiemeljük és pontosan adagolhassuk a kuplungot, és a fék nem csak akkor kezd el mûködni, ha a félelemtí´l eltelve rángatjuk. Még a váltó is zajtalanul és könnyen kapcsolható. Megmaradt viszont a hihetetlenül lezser üléspozí­ció. Behuppanunk az ülés mélyedésébe, lazán az elí´reszerelt lábtartóra helyezzük lábunkat, és megmarkoljuk a buckhorn-kormányt. Ennél lazábban már nem megy. Ezután méltósággal flangálunk lassan végig az utakon, és mindenki tudja, mit vezetünk.

Vagy mégsem? Az új motor teljesen más, mint ahogy egy Harley big twint elképzelünk. Az elsí´ gombnyomásra indul, alig rezeg és olyan szófogadó, mint egy öleb. Nem tiltakozik, nem csuklik, egyszerûen minden gázparancsra minden fordulatszámon óriási nyomatékkal válaszol. Igaz, a MOTORRAD fékpadja „csak” 61 lóerí´t igazolt, viszont az elképzelhetí´ legszebb nyomatékgörbe mellett. És ez a teljesí­tmény elegendí´ ahhoz, hogy még olyan tempónál is, ahol a laza arckifejezés a szélnyomástól grimaszba megy át, és a pilóta görcsösen kapaszkodik a széles kormányba, a gép még erí´teljesen tovább gyorsí­tson. Ilyenkor sem jelzi semmiféle rezgés, hogy a motor erí´lködne.

De az üléspozí­ció csak lassú barangolás mellett kényelmes. Ilyenkor simogatja a menetszél a testet és az arcot, és ilyenkor van a szemnek elég ideje, hogy gyönyörködhessen a tájban és a fényszóró halszemoptikája révén a tájjal összeolvadó kék égben. Ez már régen is elkápráztatott, és elkápráztat most is. Csak most még nagyobb kényelem közepette, mert az üléspárna és a rugóstagok is kényelmesebbek lettek.

Tehát a puhányoknak készült az új Harley, elveszí­tve mindazt, ami a tökélyre törí´ japánoktól megkülönböztette? De hát mit akarunk, a Harley éppen azon javí­tott, amit eddig mindig kritizáltak. És most megvalósí­totta azt a miní´séget, amit már évekkel ezelí´tt propagált. Biztos akad majd kemény fiú, aki kiszereli a kiegyensúlyozótengelyt, kiszedi az üléspárnát és keményí­t a rugóstagokon. De lehet, hogy nem.

Hiszen a Harley menedzserei fí´leg abban nagymesterek, hogy elhitessék, minden pont úgy jó, ahogy í´k csinálták. És ezen a téren az új Springerrel sokkal könnyebb dolguk lesz, mint régebben.