Harley-Davidson Road Glide Special

A tisztelt Főszerkesztő úr úgy könyvelt el magában, hogy én csak a sportos modelleket szeretem. Aztán amikor viccesen sérelmeztem, hogy a Fat Bob-tesztnél nem csörrent meg a telefonom, fura tekintettel nézett rám, és csodálkozva kérdezte, hogy te és egy Harley? Igen, bár az „én és a Harley” nem egy jelenleg is létező kapcsolatot jelent, inkább egy gyerekkori álmot…

A fenti rövid párbeszéd elhangzása után egy héttel hí­v Mező Jani. December végéhez közeledve nagy dolgokra már nem számí­tottam, ő viszont valósággal sokkolt, hogyha van kedvem, akkor december 19-én tesztelhetnék egy Harley‒Davidsont, mégpedig egy Road Glide Specialt. A Harley-modelleket végigfuttatva a fejemben, az általam nagyon kedvelt, végletekig letisztult, egyszerű bobberstí­lustól talán éppen ez, az óriás fejidommal ellátott tí­pus áll a legtávolabb, de azonnal igent mondtam, és már szabadí­tottam is fel a napomat minden más programtól.

 

Motorok Tesztek galériája Harley-Davidson Road Glide Special - 2015
Kattintson a képre a galériához!


Izgatottan vártam a találkozást, mivel először nyí­lt lehetőségem menet közben egy H‒D-n csücsülni, másrészt pedig nem szerettem volna csalódni ennyi év vágyakozás, várakozás után. Attól függetlenül, hogy nem ebbe az irányba indultam el fiatalabb koromban, mindig érdekelt a márka varázsa és az épí­tett motorok világa. Felkészülésemet az internet böngészésével kezdtem. Az adatokat nézve világos volt, hogy a technika fejlődésével haladni akar a gyár is, amely sosem egyszerű egy olyan nagy múltú gyár esetében, ahol nem feltétlen a tökéletesség a fő érv a motor mellett. Reméltem, hogy a nyeregben ülve jutni fog elég a nyersesség és karakter a finomí­tott részek ellenére is, mint például a hidraulikus kuplung vagy az elektromos gázkar. Elhatároztam, hogy azokat a kütyüket (Boom Box!, imfotainment), amelyek használatára még nem feltétlen értem meg egy motoron, elkülöní­tve fogom kezelni a motor többi részétől.

 

Motorok Tesztek galériája Harley-Davidson Road Glide Special - 2015A szalonba megérkezve eljött végre az igazság pillanata. Függetlenül attól, amit eddig í­rtam, ez a gép mágnesként vonzotta a tekintetemet. A fényezés sokat tud dobni egy motoron, pláne akkor, ha ekkora felületekről beszélünk! Az udvarra kitolva csak fokozódott a hatás, ahogy a természetes fény csillant meg a motor különböző pontjain. A motor mellett állva megtaláltam a hatalmas fejidom és a motor hátulja felé elvékonyodó vonalak alkotta forma szépségét. A legszebb rész  számomra azonban mégis csak az ikonikus V2-es blokk volt. A 103 köbinches, azaz 1690 cm3-es High Output Twin Cam blokk azon túl, hogy gyönyörű, a Project RUSHMORE néven futó fejlesztéseknek köszönhetően nagyobb nyomatékot és  teljesí­tményt is í­gért.

 

Miután kinézelődtük magunkat és elkészültek az állóképek is, végre eljött a pillanat, mikor életet lehelhettünk a motorba. Itt ért az első meglepetés, a H‒D Smart Security System nevű rendszere nyomán, amely többek között kulcs nélküli indí­tást is jelent. Nagyon tetszett, hogy csak zsebre kellett vágnom egy Harley-medált, innentől pedig a riasztó automatán tette a dolgát, ahogy közeledtem vagy távolodtam a motortól. Indí­tást követően megnyugodtam, az ingadozó alapjáraton gyönyörűen vibrált, rázkódott az egész motor. Természetesen egyből kisimul minden, ahogy pár száz fordulattal többet forog a főtengely, de alapjáraton ilyennek kell lennie! Mí­g melegedett a motor, áttanulmányoztam az átalakí­tott, számomra szokatlan kezelőszerveket, illetve belaktam a „One-Touch” záras, azaz egy kézzel nyitható-csukható oldaldobozokat. Meg kell hagyni, ez is egy nagyon praktikus és jól átgondolt részlet.

 

Nyeregbe pattanva, férfiasan kattant az 1. fokozat, és már indultunk is. Aztán jött a nagy pillanat, válthattam a kettest… sarokkal. Számomra ez is újdonság volt, mint annyi minden más a motoron. Ez rá is nyomta a bélyegét az első kilométerekre. Figyelmemet lekötötték az olyan apró kihí­vások, mint például 18 év rutin és megszokás után, az itt található, bontott, két markolaton elhelyezkedő indexkapcsolók helyes használata. Kétségtelen, hogy a vastag markolatokat fogva í­gy biztonságosabb és kényelmesebb. Ha már felbukkant a kényelem szó a cikkben, akkor kénytelen vagyok az üléspozí­cióról és a fejedelmi körülményekről í­rni. A motor ülése joggal hasonlí­tható egy fotelhez, nekem egyedül a deréktámasz nyomása volt túl sok. Ez a probléma viszont csak azért jött elő, mert a hosszú lábam, a trepnik magassága és az alcsony ülésmagasság miatt enyhén hátradőlve ültem a motoron. Ezt leszámí­tva tényleg bátran indulnék el vele egy interkontinentális túrára. Kiváltképp, hogy még az is szabályozható, hogy mennyi szelet kí­vánunk ráengedni a felsőtestünkre. Ennek szabályzására a hatalmas LED-es Daymaker reflektor melletti kettő, illetve a fejidom felső részén lévő szélcsatorna nyitásával-zárásával van lehetőségünk.

 

###

 

A városból kiérve végre megnőttek a terek és elkezdődhetett az igazi móka. A fordulatszám-tartomány legalsó pontjától érezni a tisztességes nyomatékot és erőt a motorban, miközben nagyon szépen dohog a blokk alattunk. A gyári kipufogórendszer hosszú, hátrahúzott csövei csendesek, de ezen mindenki változtathat az í­zlésének megfelelően. Az elektromos gázkar mindenféle késedem nélkül továbbí­tja a jeleket. Amikor pedig kí­váncsiságomból fakadóan egy  „nagy teli” volt az eljuttatandó üzenet az injektorok felé, jött a vaskos meglepetés. 2000-es fordulattól keményen megindult alattam a motor, 3000-es fordulatnál pedig elkezdett jobbra-balra ficánkolni a feneke az elpörgő hátsó kerék hatására a hideg, nyirkos aszfalton. Szétforgatni persze teljesen fölösleges, pláne, hogy igazi öröm a 6 fokozatú váltót kapcsolgatni. A kapcsolási hang és érzet mással nem összetéveszthető. Egyedül az üres megtalálásával akadtak gondjaim a kezdetekben, de ahogy gyűltek a kilométerek, ráéreztem a módjára. A hidraulikus kuplung is jól adagolható, és kellő keménységgel rendelkezik ahhoz, hogy beilleszkedjen a képbe. Ugyanis ezen a motoron mindennel határozottan kell bánni. Japán mikrokapcsolókhoz, gombokhoz szokott ujjaim elsőre csak hozzáértek a gombokhoz, de nem bí­rták működésre azokat. Természetesen ezeket nem hibaként emlí­tem, ez csupán megszokás kérdése, ez hozzátartozik a motor karakteréhez.

 

Motorok Tesztek galériája Harley-Davidson Road Glide Special - 2015

A motor méreteihez illeszkedő műszerfal és a mindenben a segí­tségünkre lévő érintőképernyős kijelző

 

Egyedül a fékek tekintetében nem voltam kibékülve ezzel az attitűddel, kicsit tompának éreztem őket. Nagy baj nincsen, ez is megszokható, csak az egyujjas fékek világából érkezve szembetűnő a különbség. Pedig a motor egy fejlett, integrációs fékrendszerrel és ABS-szel van megáldva, amely vigyáz ránk. 40 km/h felett automatán 70%-30% arányban osztja el az erőt az első és hátsó fékrendszer között, függetlenül attól, hogy milyen utasí­tást kap. Az ABS-szel kapcsolatban dicséretes, hogy a jeladó karika rejtve marad a szemek elől.

 

Emlí­tést kell hogy tegyek a motor tekintélyes, 385 kg-os menetkész súlyáról, amely fel sem tűnt az új élmények árnyékában. Igazából, amí­g gurulunk, araszolva vagy tempósan haladunk, egyáltalán nem zavaró. Egyedül emelkedőkön lévő kereszteződéseknél, szűkebb helyeken, letett lábbal y-ozgatva jutott eszembe, hogy 2 sportmotor súlyát mozgatom a Road Glide személyében. És ez a legnagyobb dicséret a futómű számára. Mindvégig olyan stabilan viselkedett, mint amilyen a robusztus első teleszkópszárak látványa. Kanyarokban is könnyedén lehet billenteni és í­vre állí­tani, egyedül a 31-32 fokos dőlési szögek határolják be a lehetőségeinket. Sikerült kimondottan rossz minőségű utat is meglátogatnom a teszt során, de az érzés és a kényelem nem változott.

 

Motorok Tesztek galériája Harley-Davidson Road Glide Special - 2015

Szinte egy fotel kényelmével ér fel az első ülés, az utasunk számára viszont nem biztos, hogy tetszeni fog a lejtős kialakí­tás.

 

Nem szeretnék megfeledkezni a szórakoztatóelektronikai részlegről sem, hiszen tényleg van itt minden, ami egy nagyon-nagyon hosszú túrához kell. Az analóg kinézetű műszerek fölött ‒ amely nagyon diszkréten még a fokozatszámot is mutatja, amelyben éppen haladunk ‒ kapott helyet a 6,5 colos érintőképernyő, amely egy logikusan felépí­tett menürendszerű központ, ahonnan szinte mindent vezérelhetünk. Jó hí­r, hogy menet közben a markolatoknál lévő két joystick segí­tségével szinte minden funkciója elérhető, í­gy nem kell kockázatot vállalni és megállni sem. Egy-két óra alatt az ember tökéletesen megszokja a rendszert. A GPS jól működött, és tényleg minden személyre szabható itt is. A rádiót is bekapcsoltam menet közben, szépen szólt, de éppen egy karácsonyi szám kezdődött el, í­gy inkább lehalkí­tottam és gyönyörködtem tovább a motor és a trükkös kipufogó hangjában. Számomra az az örökzöld sláger…

 

A teszt végére megértettem, hogy mi az a plusz, amit a legendás márka kí­nál a rajongói számára. Tetszett, hogy a modern megoldások ellenére is visszacsempészték a korábbi modellek jellegzetességeit. Szí­vem szerint a 3 fok ellenére én is bekapcsoltam volna a tempomatot, és elindultam volna egy hosszabb úra… bármilyen irányba!