Harley-Davidson Cross Bones – Kalóz bike

A Harley tudatos késleltetéssel egy-egy modell bemutatását rendszerint az év elejére teszi. A szakavatottak már kí­váncsian várják, hogy mi lesz az újdonság. 2008-ban a Cross Bones volt a meglepetés.


Hmm, nézzük csak: Cross Bones…, mit is jelenthet… a cross valószí­nűleg keresztet, kereszteződést, a bone pedig csontot… megvan! Tehát keresztcsont…

Keresztcsont (os sacrum):  a medence (pelvis) két lapátját a dorsalis oldalon lezáró, öt keresztcsonti csigolyából összenőtt csontlemez, jellegzetes betegsége a lumbágó! Valamit elnéztem! Hogy jön egy anatómiai képlet a Harleyhoz? Még ha mondjuk koponya lenne! Hoppá, koponya… csontok… kereszt… Megvan!

A Cross Bones nem lehet más, mint egykor a kalózzászlókon, ma pedig a veszélyes anyagokat jelző táblákon látható szimbólum, a koponya alatt keresztbe helyezett lábszár-, vagy felkarcsontok. Igen, ez már stimmel a Harley-filozófiához, a sötét oldalhoz.

A Harley marketingesei tí­pusnév-keresgélés közben többször találták már magukat ezen a sötét oldalon. Olyan sokszor, hogy külön termékcsaládnak – Dark Custom – is nevezhetik pár modelljüket. A cég e családnak tagjait igazságosan (és okosan) a Sportster, a Dyna, a Softail, és a Revolution vonalból válogatta össze.

A szokásos év eleji dealertalálkozón bemutatott új modell a történelmi múlt egy szeletét, a háború utáni bobberkorszakot elevení­ti fel, mégpedig egy esztétikai telitalálattal, hiszen a Cross Bones remekül ragadta meg a kor jellemző stí­lusjegyeit.

Fő jellegzetességei az egyszemélyes lengőnyereg, a félmagasra húzott apehanger kormány és a springervilla. A 16 colos első keréken feszülő 130 mm széles gumi és a meredeken álló springervilla a motor elejének ad hangsúlyt, mí­g a piszére vágott bobtail sárvédő alól kivillanó 200-as hátsó gumi a Cross Bones hátsó traktusának kölcsönöz markáns megjelenést. A krómozott, ferdén lecsapott végű „slash cut” kipufogók egy kis szí­nt visznek a motor szí­nvilágába, bár feketére festett 2:1-ben csövek talán hitelesebben idéznék a szóban forgó korszakot. A korhűség érdekében a Harleynál az olyan – más márkáknál – apróságnak tűnő részletekre is nagy hangsúlyt helyeznek, mint például a félkörí­ves lábtartódeszkák, amelyek szintén a háború utáni modellekre voltak jellemzőek.

A motor küllemében egyetlen zavaró elem mutatkozik, és ez az ülés alatti teret lefedő műanyag lemez, amely esztétikai szerepet tölt be, ugyanis összekötő elem a váz és a hátsó sárvédő átmeneténél. Műanyagból készült, és ez bizony kicsit kilóg az egyébként nagyon egységes stí­lusú alkotók sorából. Bizonyosak vagyunk benne, hogy a kiegészí­tők katalógusában hamarosan megtalálhatjuk rá a megfelelőbb megoldást.

A Cross Bones a softail vonalat képviseli, tehát merev vázat imitál. Ezekben a vázakban az erőforrást fixen rögzí­tik, és hogy a rezgéseket valamelyest csillapí­tsák, a „B” jelet viselő, két kiegyensúlyozótengelyes változatot használja a gyár.  A nyeregbe ereszkedve – és ez tényleg nyereg – az alacsony üléspozí­ció tűnik fel, és az a szokatlan kényelem, amit egy ilyen ülés nyújtani képes. A komfortérzetet fokozandó, rugózása két pozí­cióban állí­tható. Megragadom a majdnem vállmagasságig emelkedő „mini” apehanger kormányt, és indí­tózom. Az első főtengelyfordulatot fémes csattanás előzi meg – mintha két évvel ezelőtti KTM-et indí­tottunk volna be – majd a Harleynál szokatlanul magas alapjárati fordulatszámmal életre kel az 1584 köbcentiméteres erőforrás. Hát, igen, az ESPFI, a befecskendezőrendszer… A Cross Bones hangja alapjáraton csalódást keltően visszafogott – hiszen szigorú európai szabályoknak kell megfelelnie –, csak gázadásra hallhatunk valami olyasmit, ami az egykor oly legendás hangra emlékeztet. A befecskendezőrendszer diktálta magasabb alapjárat eltűntette a márka másik névjegyét, az aszimmetrikus gyújtásrendnek köszönhető „potato, potato”-t doboló szinkópát is. Az elektronikus agynak és a befecskendezésnek köszönhetően azonban még hideg blokknál is megfelelően direkt a Cross Bones gázreakciója, az erőforrás a porlasztós korszakra jellemző csukladozások nélkül veszi a gázmarkolat utasí­tásait. A kuplung játszi könnyedséggel behúzható – még egy dolog, amit újabban meg kell szoknunk a Harleykon – a sebességfokozatot is könnyen, finoman, de hangos zendüléssel veszi a váltó. Erre a zendülésre valahogy szükségünk is van… egy lámpánál éppen úgy állhattak a váltófogaskerekek, hogy hangtalanul csusszant be az egyes, és higgyék el, hiányérzetem támadt. Mintha valami nem stimmelt volna a motor körül.

Az erőforrás a szokásos: 1584 cm3, hatsebességes váltóval. Vajon lesz 1800 cm3-es változat?


Klasszikus aranyszí­nű márkanév, vékony vonalakból álló tribal mintázat dí­szí­ti és fonott bőrpad védi a tankot

A hatsebességes Cruise Drive váltó fokozatai meglehetősen hosszúak, de a hosszú löketű, másfél liternél is nagyobb erőforrásból már alacsony fordulaton felszabaduló nyomatékhegy minden szituációval elboldogul. Akár hármasban is el lehet vele indulni, és ha a vezető elbliccel egy-egy visszaváltást, a gázmarkolat elforgatása akkor is megoldja a problémát. Az ötödik és a különösen hosszú hatodik sebességfokozat (Cruise Drive) használata a városon kí­vülre marad. Fantasztikus érzés, amikor az ember nyolcvan körül hatodikat kapcsol, és a tolóerő töretlen lendülettel röpí­ti előre a bombabiztosan futó nagy vasat, miközben a fordulatszám a pincébe hullik. Szinte ütemenként érezni, ahogy a dugattyúkra szabadul az erő, amely stresszmentesen, zavaró fizikai ingerek nélkül ragad magával embert és gépet.


Oldschool stí­lusú lengőnyereg modern felfogásban. Rugózása és formája kényelmessé teszi, de egy helyhez köt

Menet közben az is nyilvánvalóvá válik, hogy az egyszemélyes lengőnyereg meglehetősen adott pozí­cióba kényszerí­ti a motorost, akinek í­gy kevés lehetősége marad alkatának megfelelően előre, vagy hátra csúszni az ülésben. Erről a meglehetősen fix helyről vagy eléri lába a lábtartótrepnit, vagy nem, az azonban bizonyos, hogy az oldaltámaszhoz már egy 180 cm magas vezető is nehezen fér hozzá. Gázadásra azonban minden gondunk megszűnik, elfelejtjük az ülés alatti műanyagot és az oldaltámaszt,  mert a vezetés élménye köti le az embert. Pár pillanatig talán szokatlan lehet a viszonylag magas kormány, de remekül lehet vele irányí­tani a 300 kg feletti súlyú gépet. A Cross Bonesszal meglepően könnyű manőverezni, nagy kormányelfordí­tási szöggel rendelkezik, és nagyon egyszerű a kiválasztott í­vre billenteni, szinte csak gondolni kell rá. Igaz, kanyar közben elég egy kis rumpli, vagy berugózás, és a trepni máris az aszfaltot karistolja, de sebaj, legalább azt az érzést kelti az emberben, hogy „hű, mekkorát döntöttem”. Nagy tömege és springervillája ellenére még a városi közlekedés is élvezetes vele. Az átlagos utak egyenetlenségeit meglepően jól kivasalja az olajos lengéscsillapí­tóval kisegí­tett Harley springer, csak az éles peremű kiemelkedések, és kátyúk képesek felkoppantani a futóművet. Ilyenkor nagyon jól jön a rugózott ülés lengéscsillapí­tó hatása.


Kormánynak magas, apehangernek csak „mini”

A Cross Bones városban tehát élvezetes motornak bizonyult, de a nagyobb tempó már nem az erőssége. Bár az erőforrás akár 180 km/órás sebességgel is röpí­thetné a bobbert, komoly izommunkát jelent hosszabb távon is az ülésben maradni az akadálytalanul érkező menetszél ellenében. Az ülés-lábtartó-kormány hármas által meghatározott pozí­ció nem teszi lehetővé, hogy előredőlve a menetszélnek feszüljek, előrenyújtott lábaimmal nem tudok megtámaszkodni. A derekamat sem tartja meg semmi, gyakorlatilag karjaimmal kapaszkodva, és kemény hasizommunkával tudok az ülésben maradni, í­gy a száguldást csak rövid ideig élvezhetem a Cross Bones nyergében. És másnap felülni sem tudok majd… Látszik, hogy a hatvan évvel ezelőtt kialakult üléspozí­ció nincs harmóniában a ma megszokott sebességgel. A másik terhes örökség az első fék: nem a mai hektikus, rohanó közlekedési tempóra tervezték. A Harleynál vannak ennél sokkal jobb fékek is, különösen, mióta a Brembo is a beszállí­tóik közé tartozik. A gyár a korhűség miatt a Cross Bonesnál visszatért saját, egydugattyús féknyeregéhez, és ennek hatékonysága – valljuk be – hagy némi kí­vánnivalót maga után. Nyomáspontja jól érezhető ugyan, de még erős fékezéskor is csak mérsékelt lassí­tó hatás ébred. Ennél a motornál bizony használni kell a hátsó féket is. A méretes fékpedált határozottan kell taposni, de hatása jól adagolható, és az első fékkel együtt használva már kielégí­tőnek mondható.


A leendő Cross Bones-vásárlónak tisztában kell lennie azzal, hogy szellemiségénél és bizonyos műszaki adottságainál fogva ez a motor nem ész nélküli száguldozásra való, bár erőforrása – és még talán futóműve is – ezt is lehetővé tenné. A Cross Bones nem a rohanásról szól, hanem a klasszikus megjelenésről, a harmóniáról, és a szép szeretetéről. Tudják… a Harley egy életforma!